Századok – 1978

FOLYÓIRATSZEMLE - Asztrahany.H. N.: Oroszország kispolgári pártjai eszmei-politikai csődje 1917-ben 805

806 FOLYÓIRATSZEMLE Ha ilyen egyesülésre nem is hajlott a lenini párt, az együttműködést lehetségesnek, sőt célszerűnek tartotta a forradalom továbbfejlesztése érdekében, mivel februárban a polgári demokratikus átalakulás sem ment végbe következetesen. A bolsevikok viszonya, együttműködési készsége attól függött, milyen álláspontot foglaltak el az egyes csoportok a forradalom szempontjából sorsdöntő kérdésekben: a hatalom kérdését, a demokratikus átalakulás mikéntjét, a békét, a föld kérdését, a nemzetiségi problémát, a szociális feszültségek megoldását illetően. Lenin a Plehonov-csoportról kategorikus ítéletet mondott. Honvédő, szociálsoviniszta álláspontjuk miatt „osztályellenségeinknek" nevezte őket. Hasonló véleménnyel volt a burzsoáziával koalíciós kormányt alkotó jobboldali eszer és mensevik vezetőkről, akiknek ezt a lépését a trudovikok kongresszusa és a „Jegyinsztvo" csoport nyilatkozata is támogatta. Az orosz burzsoáziának helyzete megszilárdításához, a forradalom továbbfejlődésének megakadályozásához nagy szüksége volt a kispolgári bázisú, szocialista jellegű politikai csoportok, vezetők együttműködésére, támogatására. Szerzőnk emlékeztet Gucskov március 24-i táviratára, amelyben hazahívta Plehanovot, s a munkaügyi tárcát kínálta fel számára. Az orosz szociáldemokrácia atyja, aki korábban elvileg egyértelműen elvetette, hogy szocialista vezetők polgári kormány tagjai legyenek, most nem zárkózott el kategorikusan. Feltételül azt szabta, hogy a munkásosztály vagy a szociáldemokrata párt követelje tőle ezt a lépést. A kormánykoalíció létrejötte fordulatot hozott a bolsevikok és az eszer-mensevik csoportok viszonyában. Áprilisban - tekintettel tömegbefolyásukra, a tömegek és a burzsoázia közötti ingadozásukra — a velük való együttműködésre törekedtek a bolsevikok. Ezt tükrözte a „Minden hatalmat a szovjeteknek" jelszó. A szovjetekben vezető szerepet játszó eszer és mensevik vezetők elzárkóztak a bolsevikokkal való együttműködés elől. Az áprilisi válság, majd a koalíciós kormány létrejötte szerzőnk szerint azt bizonygatta, hogy Oroszországban 1917-ben a burzsoázia nem maradhatott tartósan hatalmon, ugyanakkor a szovjetek hatalomképesnek bizonyultak önállóan is. Ennek bizonyítása céljából részletesen feleleveníti a cikk a koalíciós kormány létrejöttének körülményeit. Lvov herceg Csheidze-hez írott április 26-i levele jelentette az első lépést. Kerenszkij bizonyult a legaktívabbnak „a dolgozó demokrácia" képviselőinek megnyerésében. Felszólító levelet küldött az eszer KB-hoz, a trudovikok vezetőinek, a Petrográdi Szovjet VB-ának. A felszólítottak április 27-én tanácskoztak a felmerült lehetőségről. A mensevikek elzárkóztak a lépés elől, de az eszereket biztatták. Goc viszont kifejtette, hogy csak a szociáldemokratákkal együtt léphetnek be a kormányba. Másnap a Petrográdi Szovjet vezetőinek ülésén a mensevikek továbbra is elutasító választ adtak. Véleményük szerint a kormányra kellett nyomást gyakorolni, hogy tegyen lépéseket a válság megoldására, vonja be a parasztok, a szakszervezetek képviselőit. Végül is május 5-én a Petrográdi Szovjet - és nem az eszer ill. mensevik párt — hat vezetőjét javasolták a kormánykoalícióba, köztük Ceretelit, Szkobelevet és Csemovot. A szocialista vezetők miniszteri kinevezése átmenetileg megszilárdította a burzsoázia helyzetét, de nagyban csökkentette a szovjetek politikai súlyát. A mérsékelt, kispolgári szocialista vezetők ezzel a lépéssel feltétel nélkül a kormány mellé álltak, a burzsoázia ellenzékéből végképp szövetségesévé váltak. A mensevik pártkonferencia heves vita után 51 igen, 12 ellenszavazattal (nyolcan tartózkodtak) vette tudomásul a történteket, az eszerek III. kongresszusával könnyebb volt elfogadtatni Csernovék miniszterségét. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy az eszer és mensevik párt is felsorakozott a koalíciós kormány mögött. A bolsevikok júniusban az első szovjetkongresszuson szocialista összefogást javasoltak, de hiába. A júliusi válság megmutatta, hogy a tömegek nem támogatták a szocialista vezetők miniszterségét, mivel az nem mozdította elő a legégetőbb politikai kérdések megoldását. Ez a körülmény megbontotta a mérsékelt, kispolgári szocialista tábor bolsevik-ellenes egységét. Míg áprüisban a Petrográdi Szovjet nagy többsége elutasította a „Minden hatalmat a szovjeteknek" jelszót, július 3-án a munkásfrakció a bolsevikok mellé állt, Kronstadtban az eszerek és a mensevikek is velük szavaztak, s a tömegek is a lenini jelszóval vonultak az utcára. A burzsoázia mellett elkötelezett vezetők álláspontja ellentétes tendenciát tükrözött. Áprilisban nem azonosultak a bolsevikok ellen indított politikai hajszával, júliusban viszont harsányan követelték Leninék letartóztatását. Igen, mert akkor még veszélytelennek tartották a „maximalistákat", most viszont már csak a tömeg „honvédő" érzületére appellálva tartották lehetségesnek elszigetelni őket. Július folyamán mélypontra jutott a bolsevikok és az eszer-mensevik tábor közötti együttműködés lehetősége. A Kerenszkij által vezetett második koalíciós kormány megalakulása után Lenin nyíltan árulóknak bélyegezte a kispolgári szocialista