Századok – 1978

FOLYÓIRATSZEMLE - Znamenszkif; O. N.: A szovjetek létrejötte és az alkotmányozó gyűlés kérdése 803

804 FOLYÓIRATSZEMLE irányzatok vezető szerepe érvényesült a kettőshatalom idején, de leszögezi: a Petrográdi Szovjet, maga mögött a felfegyverzett tömeggel, reális politikai tényező volt. Hasonló jellegű politikai fejlődés ment végbe országszerte. A szovjetek élén álló eszer és mensevik vezetők azonban ideiglenes jellegű intézménynek tekintették a tömegek forradalmi szerveit, amelyeket a polgári demokrácia intézményeivel kívántak felváltani. A cárizmus megdöntése után felvetették az alkotmányozó gyűlés összehívását, mint az Ideiglenes Kormány fő feladatát. Köztársasági alkotmány kidolgozása, a munka-tőke viszonyának rendezése, a nemzetiségi kérdés megoldása hárult volna a polgári demokrácia intézményére, összhangban állt ez a lépés a mérsékelt, kispolgári szocialisták forradalom-felfogásával, amely szerint a polgári demokratikus feladatok megoldása aktuáüs: Oroszország éretlen a szocialista forradalomra. Az Ideiglenes Kormányt irányító kadetok tartózkodóbbak voltak az alkotmányozó gyűlés kérdésében. Csak az alkotmány kidolgozása céljából gondolták összehívni. A legfontosabb politikai kérdések megoldását az új alkotmány szerint választott parlamentre hárították volna, amikor már csökkent a tömegek politikai aktivitása, befejeződött a háború. Az alkotmányozó gyűlés kérdése így eszköz lett a kezükben a tömegek figyelmének elterelésére. A bolsevikok álláspontja a február utáni politikai helyzet megítélésében - mint ismeretes -Lenin hazatérése után vált egyértelművé. A bolsevikok tanítómestere a szocialista forradalom perspektíváját hirdette meg. Ennek megfelelően a szovjet köztársaság megteremtését tekintette a forradalmi erők feladatának. Tehát nem átmeneti poütikai alakulatot, hanem a jövő államformájának sejtjeit látta a szovjetekben. Felismerte, hogy a tömegek erejük tudatára ébredtek, a szovjetekbe vetették bizalmukat. Fontosnak tartotta a szovjetek szüárd intézményrendszerré, effektív hatalmi tényezővé, szabályozottan működő demokratikus fórummá fejlesztését, ami meg is indult a februári forradalmat követő hetekben. Növelte a szovjetek politikai súlyát, hogy a tömegek által elfogadott politikai irányzatok pártfrakciókat hoztak létre kereteiben, amelyek kapcsot képeztek a pártok és a tömegek között, különösen a politikai válságok idején. Mindamellett az alkotmányozó gyűlés jelszavát sem utasították el kategorikusan a bolsevikok. A politikai helyzet alakulása, a forradalom fejlődése határozta meg, hogy müyen politikai formán keresztül lehet előrelépni a szocialista forradalom irányába. Az áprilisi válságot követően ténylegesen maguk az események szorították háttérbe az alkotmányozó gyűlés kérdését. A bolsevikok sem tekintették elsődleges politikai feladatuknak összehívását. Az agrárválság éleződése miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülő eszerek viszont az alkotmányozó gyűlésben ígérték megoldani a parasztok követeléseit. Ezzel átmenetileg milliónyi hívet szereztek a polgári demokrácia intézményének. Amikor azonban kiderült, hogy a kormányba jutott szocialista vezetők sem sietnek az alkotmányozó gyűlés összehívásával, tehát az agrárkérdés megoldásával, a paraszt tömegek, a katonák elfordultak ettől az alternatívától, s a szovjetek vezetésével, forradalmi módon léptek fel érdekeik védelmében. A júliusi válság, a Kornyilov-lázadás tovább növelte a szovjetek autoritását. Az egyre elégedetlenebb tömegek nem engedték meg, hogy a szovjetek hatalom nélküli intézménnyé, pusztán szószékké zsugorodjanak. A közvetlen demokrácia, a tömegek részéről érvényesülő kontroll, a korábbi határozatok szelleme, a megszilárduló működési rend megakadályozta ezt. A kadetok, a mérsékelt, kispolgári szocialista vezetők nem oldották meg az orosz forradalom fő kérdéseit: béke, föld, kenyér. A bolsevikok által is aktivizált tömegek a szovjetek fórumán keresztül is kinyilvánították elégedetlenségüket. Ez eredményezte a tömegek forradalmi szerveinek babatolódását, bolsevizálódását, ami a Lenin által meghirdetett irányba vitte a forradalom fejlődését. Időközben a koalíciós kormány is lépéseket tett, hogy megakadályozza a balra tolódó szovjetek és a tömegek egymásra találását. Június 14-én - az eszer és mensevik vezetők nyomására — kitűzték az alkotmányozó gyűlési választások időpontját. Szeptember második felében kívánták az urnák elé szólítani a lakosságot. Az előkészületek irányítására azonban nem a szovjeteket, ezeket az általános választójog alapján életre hívott szerveket kérte fel a kormány, hanem a városi dumákat és a zemsztvókat. A júliusi válság során a tömegek részéről megnyilvánuló forradalmi elszántság bizonytalanná tette a kormány - főleg annak kadet tagjai - szemében a választások kimenetelét. Augusztus 12-én november második felére halasztották a választásokat. Az eszer és mensevik miniszterek aggódtak a halasztás miatt. Féltek a tömegek felháborodásától. A tömeggyűléseken azonban - az egyre aktívabb bolsevik, baloldali eszer és internacionalista mensevik szónokok jóvoltából is - az