Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Varga László: Az állami ipartámogatás a dualizmus időszakában a századforduló után 662
az állami ipartámogatás a századforduló után 689 sztrájkokhoz és a szocializmushoz10 6 stb. Egyedül a kisajátítási jog kérdése kelt nagyobb érdeklődést, még Polónyi, az igazságügyminiszter is burkoltan bírálja a javaslatot, így az azt tovább szélesíteni kívánó törekvések (Éber Antal), eleve biztos kudarcra számíthatnak. Lengyel a szabadelvű korszakot azzal vádolja, hogy saját párthíveit támogatta iparfejlesztés címén, s alig leplezve szólítja fel a kormányt arra, hogy ezentúl fordított előjellel hasonlóképpen járjon el. Az országgyűlés által elfogadott törvény lényegesen eltért elődeitől. Már önmagában az a tény, hogy nem határozta meg a kedvezményben részesíthető iparágakat jelentősen szélesítette hatályát, ehhez járult a termelés bővítésének, új termelési ágak bevezetésének támogatása. A kedvezmények gyakorlatilag teljes adó- és illetékmentességet jelentettek, bővült a szállítási kedvezmények köre, az állam egyben vállalta iparvágányok építését, önköltségen. A kedvezmények fejében a törvény előírta, hogy minden beszerzést hazai forrásból kell fedezni, s az alkalmazottak 75 százaléka magyar honosságú legyen. A kedvezmények nem adandók, hanem adhatók, ami szintén jelentősen bővítette a kereskedelmi kormányzat mozgásszabadságát, a 9. § az államsegélyeken túlmenően fontos új vállalatoknál állami részesedést helyezett kilátásba. A 12. § a törvényhatóságok és községek pénzbeni és egyéb formában nyújtott támogatását szabályozta. A törvény lehetővé tette bizonyos részkedvezmények nyújtását is (például iparvágány). A munkásházak építésének támogatásával gyakorlatilag új területre terjesztették ki a törvény hatókörét. Az 1870-es törvényhez képest azok a lakások is adómentessé váltak, amelyekért a lakók ugyan fizettek bért, de ezt a munkabérből vonták le. A törvény kötelezte a kereskedelmi minisztert, hogy évi költsévetés vitáját követően beszámoljon az országgyűlésnek a kedvezményekről. A legjelentősebb előrelépés azonban a közszállítások törvényes szabályozása volt, amely szerint a közszállításokat a magyar korona országaiból kell megrendelni, s ez alól csak az illetékes miniszter adhatott felmentést. Az érintett vállalatok a kedvezményben részesített gyárakhoz hasonlóan kötelesek hazai nyersanyagot felhasználni és hazai alkalmazottakat foglalkoztatni. Látszólag meglepő módon a törvény fogadtatása széles körű csalódást tükrözött. A kritka különösen két pontra irányult. Az egyik Herman Ottó megfogalmazásában: „Kossuth Ferenc nem is akar magyar ipart fejleszteni, hanem azon van, hogy ipart mesterségesen ráborítson a nemzetre, azzal a varázslattal, amelynek neve és hatalma egy szóban foglalható, ebbe: segélyezés."107 A kormány diszkrecionális jogát, ami Herman szerint egyenesen az alkotmányosság megsértése, általános kritika fogadta. „De hogy a milliókat — hangzik a Magyar Pénzügy kommentárjában - a kereskedelmi miniszter a saját tetszése szerint ossza ki azoknak, akiknek akarja, hogy rossz információk, vagy a kulisszák mögötti pókként működő befolyások irányítsák az iparpártolást, hogy becsületes törekvések pártolása helyett a zsebérdeket elégítik ki az állam millióival, az ellen egész erőnkkel tiltakozunk."108 A GyOSz szintén nem leplezi elégedetlenségét. „Tüstént az új törvényjavaslat megjelenése után igyekeztünk a kormány és a tövényhozás tagjait meggyőzni arról, hogy a meglévő ipartelepek érdekei kellő védelemben részesed-1 0 6 Uo. nov. 5. Simonyi-Semadam Sándor. 1 0 7 Budapesti Hírlap, 1906. okt. 21. 108 1906. 43. sz.
