Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Varga László: Az állami ipartámogatás a dualizmus időszakában a századforduló után 662
678 varga lászló séget. Ehhez viszont „tervszerűnek kell lennie az iparfejlesztési akciónak". Új gyár létesítésének támogatása csak akkor célszerű, ha a meglévők nem vállalkoznak a bővítésre. Figyelembe kell venni a már meglevő üzemek érdekeit, de azt nem szabad oly módon túlhajtani, hogy erre hivatkozva tagadják meg a támogatást közgazdaságilag indokolt új alapításoktól. A meglévő hazai ipar különösen akkor szorul támogatásra, ha a külföldi konkurrencia megpróbálja veszteségre szorítani, ami példul a gépiparban többször előfordult. Elő kell segíteni a gyárak specializálódását, különösen a papíriparban és a gépgyártásban. A kisipar nem lehet akadálya a támogatásnak, ha nem tudja a hazai igényeket kielégíteni. A támogatás eldöntésének alapját a behozatal képezi, így az emlékhat összeállítást közöl azokról az iparcikkekről, amelyek hazai gyártása a fogyasztásnak még 50%-át sem fedezi. Ennek alapján legfontosabb a fonó-, szövő-, ruházati, vas- és fém-, bőr-, fa-, valamint az agyagipar támogatása. A fonó- és szövőiparon belül különösen a kender- és lenfonás, illetve a -szövés, a gyapjúipar, pamutfonás- és szövés, továbbá a selyemipar, a ruhaiparon belül a férfikalap-, a kesztyű-, a fehérnemű-, a férfiruha- és a cipőgyártás, a vasiparon belül a régi hámoripar és lánckovácsság, a késipar és a kisvasipar, a bőriparon belül a finomabb felsőbőr, a kesztyűbőr, a nyerges- és bőröndösipar, valamint a bőrgalantériaipar, az agyagiparon belül a porcelánedény és az olcsóbb agyagáruk gyártása szerepel kiemelten. Ezeken kívül az emlékirat megemh'ti az asztalosipart, a gyermekjátékok készítését, a kosárfonást (háziiparként), végül utolsó helyen a vegyiparnál, a kátránytermékek feldolgozását, a festékgyártást, a gyógyszereket, a pipereszappant, a konyhasó és a kénkova feldolgozását. Az emlékirat síkraszáll a külföldi tőke megnyerése mellett. „Ha itthon ... az erő és tőke nem található fel, keresni kell a vállalkozást külföldön. Az idegen tőke a nemzeti erőt gyarapítja; a vállalkozói nyereséget, a tőke gyümölcsét kiviszi ugyan az országból -ami a nemzeti vagyonosodás szempontjából hátrányos ugyan —, de az anyag és munka haszna itt marad az országban."s 2 Biztosítani kell azonban, hogy ezek a vállalatok méreteik, berendezéseik stb. következtében már eleve kizárják annak lehetőségét, hogy kizárólag az államsegélyre alapozzák létüket, illetve külföldi árukat hozzanak forgalomba. Az emlékhat vitathatatlannak ítéli az anyagi támogatás szükségességét, ami lehet egyszeri segély, segély a termelés függvényében, és kölcsön. Minden esetben külön kell a legmegfelelőbb formát alkalmazni. Ezek közül az egyszeri segély a leggyakoribb, feltétele a gyártandó cikk, a befektetett tőke, a munkáslétszám, a termelés nagysága és a hazai beszerzés. A szűkös lehetőségek miatt általában több évre elosztották, aminek következtében az egyszeri segély a gyakorlatban rendszeres szubvencióvá vált. A termelés függvényében adott segély alapja a termelés emelkedése, amelynél azonban a termelés értéke nem mérvadó. A köcsönök jelentették az anyagi támogatásnak mintegy felét, gyakran elengedték vagy többször meghosszabbították. Az emlékirat a segélyeknél szükségesnek tartja, hogy a saját befektetésekkel legyenek arányban, a kölcsönök pedig ne haladják meg az alaptőke 1/3-át. Végül az emlékhat rámutat az iparfejlődés és a szociális kérdések összefüggésére is, de ennek figyelembe vételét az ipar kezdetleges voltára hivatkozva csak korlátozottan S2 Uo. 62.1.
