Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Molnár János: A Szociáldemokrata Párt új politikai irányvonalának kialakulása 442
470 MOLNÁR jänos parlamenti vitákba. Képviselői mindig kijelentették: főként világnézeti okokból nincsenek abban a helyzetben, hogy megszavazzák a kormányjavaslatait. Mindig nemmel szavaztak. Elvetik a kormány általános politikáját - mondta Peyer. Elsősorban szociális, bérpolitikai ügyekben, a munkaszolgálatosokkal és a zsidókkal kapcsolatos visszaélésekért bírálták a kormányt. Bizonyos alapvető politikai kérdésekben azonban nem támadták Kállayt. * Kállay egységpolitikája 1943 őszére kétségtelenül bizonyos sikereket ért el. A kommunistaellenes terror, a szélsőjobboldal visszaszorítása, a polgári ellenzék nagyobb mozgási szabadsága, az antikommunista szellemű átmentési kísérletekhez fűződő illúziók valamelyes egységet teremtettek Kállay mellett nemcsak az uralkodó osztályok különböző csoportjaiban, de az ellenzékben általában. A szélsőjobboldalt — a nyilasokat és az imrédystákat — kivéve, akik most is hevesen támadták a kormányt, az ellenzéki pártok hangja megváltozott. Bár most is bizalmatlanok voltak, és nem szavazták meg az előterjesztett javaslatokat, fontos kérdésekben kifejezték egyetértésüket Kállay politikájával. A Békepárt 1943 decemberi tájékoztatója joggal állapította meg, hogy az ülésszak jellemvonása volt „a demokratikus képviselők passzivitása — talán az egy Bajcsy kivételével — .. . jóindulatú passzivitásuk a költségvetési vita folyamán az egész kormánypolitika iránt".10 6 Ez a jóindulatú passzivitás természetesen az uralkodó osztályok különböző csoportjaira s az ellenzék egyes vezetőire értendő. Nem tudjuk megállapítani, hogy mennyire hatotta át az ellenzéki pártok tagságát, ahol forradalmi politikai csoportoknak, baloldaliaknak és kommunistáknak is volt befolyásuk. Érthető azonban, hogy erősödtek a Kállay-féle „hintapolitika" iránti illúziók a tömegek között is. A közeledés négy fő kérdésben mutatkozott meg. Mindenekelőtt, mint már említettük, egyetértettek Kállayval abban, hogy a rend megőrzése, fenntartása az egész ország érdeke. Ismét leszögezték 1918 elkerülésének szükségességét, s itt, különösen az uralkodó osztályok anglofil csoportjaiban, a korábbinál is nagyobb hangot kapott a bolsevizmus elleni védekezés. Kállay az őszi ülésszakokon újra nyomatékosan hangsúlyozta, hogy 1918-nak „megtörténnie nem szabad", hogy az ezzel kapcsolatos defetizmust mindenki üldözze, de — persze a jövőben - megfelelő szociálpolitika is kell. Erre nem gondolni „elvakult, makacs politika lenne, mert anélkül, hogy szociális megnyugvást hozva az emberek lelkét átmentenők a háborún, nem maradna nagyipar, nem maradna nagybirtok, hiszen, hogy megmentsük ezeket a feltétlenül szükséges tényezőket,. . . nem a jogrend, nem a magyar egyenlőség gondolata, nem a világfejlődés, de a kapitalista gondolat írja elő elsősorban és követeli meg azt, hogy a szociális vonalból egy jottányit sem engedjünk".107 Ezt a követelményt a képviselőház és a felsőház egyaránt szem előtt tartotta, legalábbis messzebb látó képviselői. Orffy Imre felsőházi tag szerint sem szabad megfeledkezni a szociális szempontokról, „hiszen már kezd a talaj remegni alattunk, hiszen a soká tartó háborúknak állandó tünete az, hogy alulról kezd mindig valami 1 0 'Dokumentumok 430. 1 0 7 OKN 17. köt. 222-227 és Ο FN IV. köt. 203 (az én kiemelésem).
