Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Tilkovszky loránt: Németország és a magyarországi német kisebbség (1921-1924) 3
NEMETORSZÁG ÉS A MAGYARORSZÁGI NÉMET KISEBBSÉG 45 szervezetek pedig e közhangulat felhasználásával a hivatalos német politikát is egyre inkább a német kisebbségek kérdésében való fellépésre aktivizálták. A Monarchia felbomlásával az osztrák-magyar—német szövetség is megszűnt, Németország ilyen szempontból immár feszélyezetlenül szólhatott bele a Monarchia utódállamai német népességének ügyeibe. A korábbi szövetséges Magyarország, amely Németországhoz hasonlóan viselte a vesztett háború következményeit is, Németország kisebbségpolitikai beavatkozása szempontjából nem volt kivételes helyzetben a győztesek oldalán létrejött,illetve gyarapodó kisantantállamokhoz képest, sőt, nemzetiségpolitikájának megítélését súlyosbította, hogy ez utóbbiak - magyar kisebbségeik ellensúlyozásának nyilvánvaló szándékával — német kisebbségeiknek több kulturális jogot és nagyobb szervezkedési szabadságot adtak. A Magyarország trianoni határai közt megmaradt német népesség — erősen asszimilált volta következtében meglehetősen gyenge, s e területen úgyszólván teljesen hagyományok nélküli — nemzetiségi mozgalma, amely tulajdonképpen csak az 1918-1919. évi forradalmak idején ért el bizonyos rövidéletű eredményeket, a Bleyer-Gündisch-féle nacionalista vezetés alatt kihasználni igyekezett a külföldi németek iránti felfokozódott érdeklődést, sürgette, és a maga részéről elősegítette a külső beavatkozást a magyarországi németség ügyébe. A mozgalom vezetői, bár osztrák kapcsolataik is voltak, s bizonyos elképzeléseik egy osztrák-magyar kölcsönös kisebbségi megállapodásra irányultak, az osztrák kérdést kezdettől fogva alapvetően az Anschluss perspektívájában szemlélték, s várakozásaikat döntően Németországhoz fűzték, amelyet mintegy hivatva láttak egy beavatkozástól vissza nem riadó német kisebbségvédelmi szerep betöltésére, főleg egy aktív keleti politika keretében. Nem utolsósorban épp a magyarországi németség vezetői hívták fel németországi körök figyelmét a magyar nemzetiségpolitika német befolyás alá helyezésének leghatásosabb taktikai módszerére: a német kormány a magyarországi német kisebbség helyzetének megfelelő rendezését szabja feltételül ahhoz, hogy a kisantant-országok német kisebbségeit — a magyar kormány ismételt sürgetésére -az ottani magyar kisebbségekkel való együttműködésre utasítsa. A német kormány magáévá tette és sikeresen alkalmazta az ajánlott taktikát, amely azon alapult, hogy a Trianonnal elvesztett területek visszaszerzésére törekvő magyar kormány nem nélkülözheti ehhez Németország segítségét; német külpolitikai orientációja távlatban nem térhet ki az engedmények elől, amelyeket újabb követelések támasztásával egyre szélesíteni lehet. A nemzetiségpolitika szuverén belügyből egyre inkább külpolitikai megfontolások tárgyává vált. Ilyen körülmények közt a Bethlen-kormány számára sok belpolitikai problémát okozó, - a kormánypárt szélső jobboldalán elhelyezkedő, majd onnan kiválva önálló fajvédő párttá alakuló — Gömbös-féle irányzat, amely az antant-hatalmak támadásainak tárgya volt, a magyarországi német nemzetiségi mozgalommal való éles szembenállása (valamint a németországi politika szélső jobboldali erőivel való szövetkezése) folytán német viszonylatban is külpolitikai tehertételt jelentett. A magyarországi német nacionalista mozgalom vezetőivel szoros kapcsolatot tartó német diplomácia hivatalos fellépései, melyeket a külföldi németséggel foglalkozó nemhivatalos németországi szervek titkos akciói egészítettek ki, s a németországi, valamint a külföldi német sajtó ismétlődő nagy kampányai támogattak, 1923—1924-ben sikerrel kényszerítettek ki a magyar kormánytól bizonyos jelentősebb — bár így is eléggé korlátozott — nemzetiségpolitikai engedményeket. Az a körülmény, hogy az ellenforradalmi Magyarországon a német kisebbség Bleyerék által felfokozott, Bethlen által
