Századok – 1978
TANULMÁNYOK - L. Nagy Zsuzsa: A hazai liberális ellenzék a világgazdasági válság idején (1928-1932) 403
424 L. NAGY ZSUZSA kicsinyes ellentéteket, össze kell fogniuk, ha lényeges változást akarnak elérni.10 0 1929 elején még úgy látszott, hogy a Kállay—Rassay-féle ellenzéki front talán nem fog különbözni a korábbi évek hasonló blokkjaitól, szövetségeitől s ezért az egész liberális ellenzék, a Keresztény Gazdasági Párt, a legitimisták, néhány pártonkívüli képviselő csatlakozásával számoltak s remélték a szociáldemokraták támogatását is.101 Kállay és Rassay azonban másra gondoltak. Kállay az összefogást két szempontból tartotta elengedhetetlennek: az 1930-as fővárosi választások miatt s azért, hogy ,.kapitalista alapon" biztosítsanak komoly gazdasági fejlődést és „békebeli szabadságjogokat". A kormányzati rendszert „neofasizmus"-ként jellemezte, amely egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki gazdasági és politikai okokból egyaránt. ,Az ilyen talajból — mondotta — már nem polgári ellenzék, hanem szocializmus szokott kinőni." Éppen ezért az ő ellenzéki frontja nemcsak a kormányzat és a szélsőjobboldal ellen irányult volna: az lett volna a feladata, hogy baloldalról is megvédje a rendszert. Az ellenzéki szövetkezésbe tehát nem volt hajlandó bevenni a szociáldemokratákat, de a Kossuth Pártot sem.10 2 Rassay valamivel később így fogalmazott: „. .. csak két erő van, az egyik a mélyből feltörő rombolás szelleme, a másik a kormányhatalom. Közbül áll a polgárság, melynek tagjai a lecsukott ablakok mögött rettegve nézik, hogy mi történik. Ha a polgárság nem veszi kézbe sorsának irányítását, vagy anarchiának vagy diktátori kalandoknak lesz áldozata az ország".10 3 Az új, polgári párt feladatát tehát a már korábban is kifejtett módon látta: kiegyenlítő, harmadik erőt akart kovácsolni belőle, amely a szélsőséges törekvéseket (jöjjenek azok a kormánytól, a jobb- vagy baloldaltól) egyaránt leszerelheti. Csécsy Imre találóan írta, Jászit informálva az újabb belpolitikai fejleményekről: „Kállay és Rassay szeretnének 'jó társaságban' ellenzéki politikát csinálni s egyik-másik kétségtelen tehetsége (Rassay) dacára számolnak a 'possibilitás' szempontjaival." Ezzel magyarázza, hogy „nincs is ma ellenzéki komoly alakulás hazánkban".10 4 Kállay és a kormánypárt mérsékeltjei azért kerültek ellentétbe Bethlennel, mert megítélésük szerint a kormányzat megengedheti magának, sőt, szüksége is van arra, hogy nagyobb liberalizmussal kezelje a politikai szabadságjogokat, több lehetőséget adjon liberális törekvések érvényesülésének, gátolja az autoritárius irányzat erősödését, mert éppen ezzel tudja biztosítani a rendszer szilárdságát. Rassay felfogása sok tekintetben igen közel állt ehhez. Mégsem csupán az vitte őt a vele való szövetkezéshez. Rassay joggal szűrte le a korábbi évekből azt a tapasztalatot, hogy ha az ellenzék kormányképessé akar válni —se nélkül alkotmányos úton lehetetlen érdemi változásokat elérni —, nemcsak politikai és szervezeti egységet kell teremtenie, hanem olyan partnereket kell szereznie, ,00 Uo. 1929. márc. 31. Borbély Andor: Kormányképes ellenzéki front alakulása vethet csak gátat a közhangulat politikai nyugtalanságának. 10l Uo. 1929. febr. 24. Negyventagú polgári ellenzéki front van alakulóban. Febr. 26. Legitimista háttere van a keresztény párt ellenzéki mozgalmának. 1 0 s Uo. 1929. ápr. 5. Kállay Tibor: „Először a nagyközönségben kell kialakulnia az új pártnak." (Az idézet innen való.) Ε cikkben Kállay nagyon reálisan ítélte meg az erőviszonyokat: „egészében véve sincs annyi tagja az ún. polgári ellenzéknek, amennyi egy számottevő párthoz kell, hiszen öt-hat „vezérnek való férfiből nem alakulhat párt.", valamint uo. máj. 3. Kállay Tibor neofasizmusnak nevezte a mai politikai rendszert. ,03 Uo. 1931. szept. 4. 10 4 Jaszi Papers. Csécsy - Jászinak 1929. febr. 26.
