Századok – 1978

KÖZLEMÉNYEK - Simon V. Péter: A Nibelungének magyar vonatkozásai 271

A NIBELUNGÉNEK MAGYAR VONATKOZÁSAI 307 téből merítsen adalékokat, ő egyébként is legalább olyan természetesnek tekinti a hun-magyar azonosságot, mint ezt a magyarországi állapotokat közelebbről ismerő Piligrim, a csodált passaui előd maga is tette. Míg ugyanis a püspök oklevelei a magyarokat rendesen „ugri" néven említik, országukat már kevésbé következetesen „Hunia, qui et Avaria dicitur"4 néven a hunok birodalmával azonosítják. Amikor tehát a Nibelungénekben a különben használt „Hiunenland" kifejezés helyett két ízben is az „Ungerlant" megjelöléssel találkozunk, éppoly kevéssé a szerző ortográfiai hibájával vagy tévedésével állunk szemben, mint az előző fejezetben átvizsgált esetekben. A jelenség magyarázatát a Nibelungénekhez csatlakozó ún. „Klage" fenti idézettel összecsengő sorai adják meg. Az oly sokat vitatott részlet az eposz szerzőségének kérdéséhez ugyan semmivel sem visz közelebb, azt azonban nyilvánvalóvá teszi, hogy a Nibelungének második részében, azaz a szorosabban vett hun történetben szereplő adatok Magyarországról származnak, s róla vallanak. Piligrim tevékenységének és magyar kapcsolatainak ebben az összefüggésben történő említése azt tanúsítja, hogy a Nibelungének költője mindazt, amit művében a hunokról elmond, tulajdonképpen a magyarokra érti: „... von Pazowe der bischof Pilgerin hiez schreiben disiu maere, wie ez sich huob und och began, und wie ez ende gewan, ern liez sin niht beliben, wie ez ergink und geschach, wan er ez horte unde sach, er und manic ander man."s „Hungarorum mos habeat, ut rex propria in persona bellum intrare nondebeat."6 Bert Nagel ezt a mondatot ragadja ki a humanista történetíró, Thomas Ebendorfer munkájából annak bizonyítására, hogy a Nibelungénekben vázolt helyzet, a hun király teljes tétlensége a legnagyobb harcok közepette egy speciális hun-magyar szokásból következik.7 A „Chronicon Austriacum" idézett adata valójában már a Nibelungénekből származik, abból a műből, melynek szerzője az Attila-figura megformálásakor éppen a rettegett hírű hunok megjuhászodásának, a magyar veszély megszűnésének állít emléket. A magyar királyok semmivel sem voltak kevésbé harciasak, mint nyugati társaik, némelyikük pedig egyenesen személyes bátorsága és kiemelkedő harci erényei révén szerzett magának az ország határain is túljutó hírnevet. A lovagi erényeiről ismert I. Lászlónak a legnagyobb nemzetközi elismerésben is része volt : élete utolsó éveiben a pápa keresztes hadjárat vezetésére kérte fel. A magyar és külföldi források több magyar király harcos jelleméről, személyes bátorságáról is beszámolnak. Amennyiben a Nibelungénekben Attila, a hun-magyar jelleg fenomenális megszemélyesítője mégis gyenge, sőt gyáva alakként szerepel, úgy a magyarázatot a magyar belső viszonyok és külkapcsolatok 'Dümmler: i.m. 115-116. 5Lachmann 2160. 6 Chronicon Austriacum, cap. 2. 1 Bert Nagel: Das Nibelungenlied. Stoff - Form - Ethos. Frankfurt am Main. 1965. 7*