Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Nagy László: Erdélyi „boszorkányperek" a politikai hatalom szolgálatában 1097
ERDÉLYI „BOSZORKÁNYPEREK" 1133 Erdélyben a fejedelmeknek nagyobb hatalmuk volt a rendek felett, mint a Habsburg uralkodóknak Magyarországon egészen a török kiűzéséig. Ε korlátlan fejedelmi jogkör egyik bizonyítéka a „notapörök" hosszú sora Erdélyben. Az erdélyi „notapörök" a korabeli magyarországi joggyakorlat szerint kevés kivétellel törvénysértő, koncepciós perek voltak, mert olyan cselekmények miatt marasztalták el az erdélyi nemeseket, többnyire halálos ítélettel, amelyeket azok nem követtek el, vagy amelyek a magyar törvények értelmében nem számítottak tiltott cselekménynek. Hiszen az Erdélyre is érvényes törvények értelmében a nemesek számára biztosítva volt a „ius resistendi", ennek ellenére ha éltek vele, többnyire „fej- és jószágvesztést" kimondó ítélet jutott nekik osztályrészül. A korántsem teljes adatok tanúsága szerint Báthory István fejedelemségétől Bethlen Gábor trónralépéséig a nemzeti fejedelmek több mint hetven erdélyi főurat és tekintélyesebb nemest marasztaltak el ily módon és ezek a törvénysértő perek folytatódtak az egész 17. század folyamán.11 6 A Török Kata, Iffjú Kata és Báthory Anna ellen folytatott „boszorkányper"-eknek álcázott „fiskális perek" történetét vizsgálva talán keletkezhet olyan vélekedés, mintha Bethlen Gábor élen járt volna a törvénysértő, koholt perek elrendelésében. Ez azonban csupán optikai csalódás, megtévesztő látszat, mert a valóságban talán éppen Bethlen fejedelemsége alatt történt a legkevesebb ilyen jellegű törvénysértés. Bethlen több nyilvánvalóan pártütő főúrnak és nemesnek megkegyelmezett, s általában is kevés elmarasztaló ítéletet mondtak ki másfél évtizedes fejedelemsége alatt. Végrendeletében maga intette utódait: „abból én reám, hogy fegyverrel keveset büntettem meg még a nyilvánvaló latrokban is ne nézzetek, mert talán nem mindenkor adatik néktek a magatok és országtok oltalmazására oly mód, mint énnékem." Még a főbenjáró bűntetteket elkövető és emiatt halálra ítélt katonáknak is módot adott arra, hogy életüket veszélyes harcifeladatok önkéntes vállalása árán megmenthessék.111 Bethlen Gábor nem volt „véreskezű zsarnok" és ha csak tehette, elkerülte a zsarnoki módszerek alkalmazását. Kemény János közel három évtized távlatából úgy emlékezett meg róla, hogy „haragot nem tartó, nem kegyetlen és vért szomjúhozó, hamar megengesztelődő ember" volt. Erre egyik bizonyítékként elmondja, hogy amikor 1626-ban kedvelt hívének, Haller Györgynek a hűtlenségéről értesült, Kornis Zsigmond főkapitánnyal azt üzente neki: „tudom úgymond latorságát és áruitatását kiért halált érdemelne, de menjen vissza házához ne kellessék énmiattam elveszni." Jóllehet Kemény a bálványozásig szerette és tisztelte Bethlent, számára ő volt „a fejedelem", de mások is hasonlóan nyilatkoztak Bethlen nagylelkűségéről, nagyvonalú megbocsátásra és feledésre kész természetéről. Az a bátor katona maradt ő a tetőponton, a magyar királyság birtokában is, aki korábban volt, s az ilyenektől általában távol áll a többnyire gyáva lelkületet takaró zsarnoki hajlandóság. Éppen ezért, ha csak lehetett, kerülte az erőszakos eszközök alkalmazását, de amikor szükségesnek látta, ő is alkalmaz&afta azokat akár a '"Erdély különleges státus-helyzetére Id.: ETA I. köt. 335., II. köt. 316., 319., 321., 322., 330., 332., 334., 335., 338., 341. 346-348. A „notaperek"-ben elítéltek név szerinti fölsorolását ld. Apor P.: Lusus mundi et ejusdem actus scenicus c. munkájának „Notatu digna" c. függelékében ÍMHHS VII. köt. 258-263.) " Ά végrendeletet ld. Erdély öröksége, IV. köt. 125-136. A halálra ítélt katonák mentesüléséről az ítéletvégrehajtás alól Id.: TT 1885. 439-441. 9*
