Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Nagy László: Erdélyi „boszorkányperek" a politikai hatalom szolgálatában 1097
ERDÉLYI „BOSZORKÁNYPEREK" 1129 A „boszorkányperek" korabeli visszhangja Az egykorú források között tallózó méltán meglepődhet azon, hogy mily kevés nyoma van azokban a három per korabeli visszhangjának! Ez a hallgatás azért is fölöttébb különös, mert ezt az időszakot a magyar történelemben a rendi jogok újjáéledése korának nevezzük, amikor a nagyhatalmú Habsburg-ház sorozatosan arra kényszerült, hogy kompromisszumokat kössön a magyar rendiséggel. Eszterházy Miklós tájékoztatása szerint II. Mátyás királlyá választásakor „ugyan tudakozta" Illésházy Istvántól: volna-e még valami a nemesség szabadságjogai közül olyan, amit nem állítottak helyre? — mert „azt is felépíti" -, de „nem találtanak egyebet a szép megadott szabadságoknál".104 Azok a főurak, nemesek és végvári kapitányok, akik 1619-ben — szintén Esterházy szavai szerint - „Bethlent hittak vagy kedvvel vették", valószínűleg nem osztották maradéktalanul ezt a véleményt. Ennek ellenére elmondható, hogy a 17. század első évtizedeiben a királyi Magyarországon a protestánsok vallási sérelmeit leszámítva valóban „virágzott" a nemesi szabadság. Ennek egyik megnyilvánulása az is, hogy a bécsi békekötést követő évtizedekből nincs tudomásunk az „Illésházy István hűtlenségi pöré"-hez hasonló fiskális perekről. Mindent összevetve talán egyetlen nevezetesebb törvénysértés történt ezekben az években a királyi Magyarországon: Nádasdy Ferencné Báthory Erzsébetnek az ellene lefolytatott bírói eljárás és törvényes ítélet nélküli befalaztatása. Ezt azonban — furcsa történelmi fintorként — éppen a nemesi jogok védelmére elsősorban hivatott nádor követte el, a Habsburg-uralkodó többszöri interveniálása ellenére! Ebben a történelmi helyzetben különösen furcsa az erdélyi kortársak nagy hallgatása. Úgy tűnik, mintha nem tudtak volna, vagy nem akartak volna tudomást venni erről a három, s az erdélyi birtokos osztály legelőkelőbbjeit sújtó törvénysértő perről. Az egyetlen olyan forrás, amely konkrétan utal a három meghurcolt nőre, egy kelet nélküli memóriáié, amelynek a valószínű szerzője Csiki István erdélyi püspök. Ebben többek között azt olvashatjuk Bethlen Gábor belpolitikájáról, hogy ő „az nemességet szabadságokban meg nem tartotta, sőt sokat megrontott mind személyekben, jószágokban és marhájokban, fogsággal is büntete személyekben még az nemes fő asszonyokat is, törvény nélkül".1 0 5 Több ismert korabeli forrás csupán általánosságban szól Bethlen törvénysértéseiről, s nem említi e három per egyikét sem. így például Prépostvári Zsigmond erdélyi főúr 1615-ben azt panaszolta Dóczy András szatmári kapitánynak: ,,Soha ilyen törvénytelen dolgot nem hallott uram az ember, az mint ez fejedelem cselekszik."106 Mennyiben vonatkozik ez a megjegyzés az 1614-es perben hozott ítéletekre? — biztosan megmondani nem lehet. Mint ahogyan Sarmasághi Zsigmondnak - Báthory Anna férje mostohaapjának — 1616-ban írt panaszolkodásról sem tudjuk, hogy mennyiben vonatkoztatta azt a gyámfiát és a menyét sújtó vegzálásokra is, amikor azt írta: Erdélyben „senki moccanni sem mér, ott csak az a dolog, sic volo, sic jubeo, sit pro ratione voluntas..."10 7 104 Galántai gróf Eszterházy Miklós Magyarország nádora - Eszterházy M. . . . - Pest, 1863. I. köt. 77. Vö. Eszterházy 1636. júl. 27-én kelt, I. Rákóczy Györgynek írt levelével (TT 1882. 135.) 10 'Esztergom, prímási lt. acta radicalia class. V. fasc. 6. n° 144. 10 6 Prépostvári Zsigmond 1615. nov. 9-i lev. Dóczy Andráshoz (CSSR Bittsei lt. Thurzó-corresp. 135.) ,01 EOE VII. köt. 406.
