Századok – 1978

TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: Kormányválság és Batthyány Lajos ügyvezető miniszterelnöksége 1848 szeptemberében 1039

1066 URBÁN ALADÁR Szeptember 11-én este Kossuth és Szemere a végrehajtó hatalom birtokosai, azon­nal tanácskozásra ültek össze. Kossuth még az országgyűlés színe előtt kérte egyrészt az államtitkárokat, hogy az ülés végeztével a lakásán jelenjenek meg, majd Nyáry Pált, Perényi Zsigmondot és Pázmády Dénest is felkérte, hogy legyenek segítségükre. Kossuth és Szemere éjjel fél tizenegykor Kossuth szállására hívatta még Rottenbiller Lipót pesti polgármestert is — de magáról a tanácskozásról nincsenek ismereteink, sem arról, hogy a meghívottak közül ki jelent meg. Tény, hogy ezen az éjszakán készült el és még szeptember 11-i dátummal jelent meg Kossuth és Szemere értesítése a főváros polgárai­hoz, amelyben közölték, hogy ,,a képviselőház kijelentett bizalmából is" - mivel a többi miniszterek vonakodtak — „tisztöknek ismerték megtartani a hatalmat addig, míg az új ministerium megalakíttatott". Szeptember 12-én reggel azután Szemere feladata volt, hogy futárok útján tájékoztassa Teleki Ádámot és Csányi Lászlót, valamint a továbbra is miniszternek tekintett Mészáros Lázárt és a déli táborba küldött Beöthy Ödön kormány­biztost. (Csányit és Telekit horvát támadás esetén visszahúzódásra, Beöthyt és Mészárost pedig a Szenttamás elleni támadásra utasította.) Kossuth iratai — ellentétben a várako­zással - nem tartalmaznak ekkor kelt intézkedéseket. Igaz, Kossuth az előző este elő­terjesztett javaslatok - immáron határozatok — megszövegezésével, az Erdéllyel történt unió következtében szükséges törvényjavaslatok végleges formába öntésével és az úrbéri kármentesítésről szóló törvényjavaslat előkészítésével volt elfoglalva.3 8 Szeptember 12-ének nyilvános politikai eseményei a délelőtt tíz órakor a Nemzeti Múzeum belső udvarán tartott népgyűléssel kezdődtek. Az Egyenlőségi Társulat meg­bízásából, de névleg Bangya János és Zerffi Gusztáv által összehívott gyűlés két bizott­ságot választott: egyet a nádorhoz, egyet pedig Kossuthhoz küldtek. A nádortól Kossuth miniszterelnöki kinevezést és a vele való együttműködést követelték, míg Kossuthnak — az iránta megerősödött bizalom demonstratív jeleként — tudtára adták a népgyűlés óhaját. A nádor nem fogadta a küldötteket, arra hivatkozva, hogy együtt ül az ország­gyűlés, annak kell a népet képviselnie. A nádor elutasító viselkedése nyilván nem volt meglepetés. A Kossuthnál járt küldöttség azonban csodálkozással hallgathatta a meg­tisztelt köszönő szavai közepette a kijelentést: ,,S ha nem fogna az megtörténni, mit Önök hisznek, hogy a kormányra én állíttatom, ne essenek Önök kétségbe . . ,"3 9 Kossuth válasza nem független a nádor előző esti magatartásától, amikor az nem volt hajlandó nyilatkozni a két tárcáját megtartó miniszter megerősítéséről. így a szep­törvény, hanem „csak egyszerű tudósítás volt", így nem kellett hozzá miniszteri ellenjegyzés) a Közlöny és a PH szept. 13-án teljes terjedelmében közli. Polydorus helyzetelemzése a Nel szept. 15-i (64.) számában. 38 Az államtitkárok és az említettek meghívására ld. KLÖM XII. 918-919; Rottenbiller meg­hívására: Pest város levéltára. Közigazgatási iratok 1848: 545. Kossuth magához kérette a fővárosi nemzetőrség parancsnokait is; ld KLÖM XII. 963. (Polydorus szerint az erdélyi követek is voltak Kossuthnál ezen az éjjelen; Nel szept. 15. 64. sz.) Kossuth és Szemere értesítését ld. KLÖM XII. 920. Szemere másnapi intézkedései: BM ein. 1848: 865. 3Ά népgyűlést összehívó plakát: OL R 32. 1848-49. évi nyomtatványok. (Dátum nélkül, de a Figyelmező szept. 13-i száma szerint szept. 11-én este jelent meg az utcán.) A népgyűlésről ld. a Nel szept. 13. és szept. 15. (63-64.) tudósításait, továbbá Alexy Lajos naplóját, i. m. 67. Kossuth válaszát a Nel 63. sz. alapján: KLÖM XII. 921-922. Ld. még Madarász László: Emlékirataim. Bp. 1883. 153-154, amely beszámol a nádornál járt küldöttségről, s arról, hogy Petőfi - akit szintén beválasz­tottak — nem volt hajlandó velük Budára menni.

Next

/
Thumbnails
Contents