Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
314 BELLÉR BÉLA nemzetiségi politikai elvet, sem a „Potemkin-falvak", a nemzetiségi kirakatpolitika nyomorúságos lényegét. A délszláv nemzetiségi törekvések netovábbja a németekéhez hasonló népművelődési egyesület létrehozása volt. Törekvésük azonban még az 1930-as években sem hozta meg a várt eredményt. A népművelődési egyesület· mellett az iskolakérdés foglalkoztatta leginkább a délszlávokat. Ezen a téren az egyes délszláv népek nagyon is egyenlőtlen helyzetben voltak. Iskolarendszerükre vonatkozólag csupán az 1932/33-as tanévtől rendelkezünk összehasonlítható adatokkal. A délszláv nemzetiségek közül a nemzetiségi oktatás szempontjából legelőnyösebb helyzetben mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt a szerbek voltak. Egyedül nekik voltak A-típusú, vagyis kizárólag anyanyelven oktató iskoláik (Budapest, Szeged, Mohács, Szentendre, Dunaszekcső, Battonya, Leánycsók, Beremend stb.) néhány vegyes, szerbmagyar nyelvű B-típusú iskola mellett; másfelől egyedül náluk hiányoztak a nemzetiségi iskoláknak bajosan számítható C-típusok. A szerbeknek ez a kivételesen kedvező helyzete az iskoláztatás terén görögkeleti egyházuknak köszönhető, amely ezeket az iskolákat fenntartotta. Milyen volt a szerb, ill. szerb—magyar tanítási nyelvű iskolákban a tanítás szelleme? Hivatkozhatunk itt a miniszterelnökség délszláv szakreferensének, Margitai Józsefnek iskolalátogatási tapasztalataira. Margitai megelégedéssel állapítja meg, hogy a magyar nyelvet heti 2—3 órában a rendelkezéseknek megfelelően tanítják. A tanítás teljesen magyar szellemben folyik olyannyira, hogy a tanulók földrajzból pl. az egykori Nagy-Magyarország területének földrajzát tanulják.16 8 A többi délszláv nemzetiség iskoláztatási helyzete sokkal kedvezőtlenebb volt a szerbekénél. Nem hogy A-típusú iskoláik nem voltak, a bunyevác -sokác-illir néven összefoglalt népcsoportoknak még B-típusúak sem. Ezeket a délszláv népeket egyházuk sem igen védte a magyarosítástól, mert katolikusok voltak éppen úgy, mint a magyarság nagy többsége. Ez a helyzet még az említett délszláv szakreferens rosszallását is kiváltotta.1 7 0 A román nemzetiség helyzete, amely a délszlávok körében irigylésreméltónak tűnt fel, valójában természetesen nem volt az. Nemzetiségi törekvéseik iskolarendszerük fenntartására összpontosultak, és ebben ki is merültek. Az 1920-as 23695-ös létszámról, az összlakosság 0,3%-áról 1930-ig 16 221-re, 0,2%-ra visszaesett románságnak A-típusú iskolája az 1932/33-as tanévben nem volt, B-típusú is csupán 1 ; C-típusú viszont 10.1 7 1 Az 1920-ban mindössze 1500 főt számláló kárpát-ukránság száma tíz év alatt kétharmadára, 996-ra csökkent. A hazai kárpát-ukránság a magyar nemzetiségpolitikai számvetésekben csak annyiban szerepelt, hogy magyarbarát vezetőin keresztül akarták felhasználni a tekintélyes számú és befolyásos amerikai kárpát-ukránságot a csehek elleni Olay Ferenc: Kisebbségi népoktatás. Bp. 1935. 19. (OL Küm. Bé. Ο. XIII/17. 41220/1945). Alapos ismertetése Wagner Ferenc: Kisebbségi oktatásügy Magyarországon. Magyar Paedagogia, 1941. 50. évf. 370-376. OL ME 1930-F-5233. 170 OL ME 1930-F-5155. 171 Olay: i. m. 18.
