Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER NEMZETISÉGI POLITIKÁJA 287 félelmekkel egyaránt szembenézve megállapíthatjuk, hogy nem alkotott olyan nagymúltú, fejlett öntudatú, a maga érvényesülését az élet minden területén, vagyis a politikában is kereső nemzetiséget, mint pl. az erdélyi szászok. A hazai németség jószerivel csupán nyelvi közösség volt, amelynek egész kultúrkincse a népviseletben, népszokásokban, népdalokban és a nehéz, darabos paraszti nyelvben merült ki. Saját történeti hagyománya és öntudata nem volt elég ahhoz, hogy kiszakítsa őt a történeti-kulturális szempontból öntudatos magyarság vonzóköréből. Ezért vallotta magát tömegeiben, vezetőiben egyaránt a politikai magyar nemzethez tartozónak, a német népiséghez való ragaszkodás egyidejű hangoztatása mellett. Ezzel a megállapítással szembe lehetne szegezni, hogy a hiányzó belső erőt külső támogatás pótolhatta. Ezzel azonban 1930—1931-ben még csak részben lehetett számolni. A hazai németségnek a Német Birodalommal a világháború előtt jóformán nem voltak sem politikai, sem kulturális kapcsolatai; ilyenek az első világháború után, a weimari Németország idejében az 1930-as évekig elsősorban kulturális téren épültek ki; a politikai kapcsolatok nem jelentősek. Az osztrákokkal voltak összeköttetéseik, de a Monarchia felbomlása után egy időre ezek is megszakadtak.6 0 1930 derekán az ellene elsősorban német kapcsolatai miatt folyó harcban volt ugyan az MNNE vezetőségének olyan elképzelése — ezt a VII. közgyűlés s utána még néhány bátortalan lépés elég világosan kifejezésre is juttatta —, hogy népisége védelmében a birodalmi németséggel szemben az osztrák németségre támaszkodjék,61 de ennek megszilárdítását maga a magyar külpolitika egyre erősödő német orientációja akadályozta meg.6 1 3 A magyar külpolitikának ez a törekvése jutott kifejezésre Bethlen miniszterelnök 1930 november végi berlini látogatásában. A világháború óta most járt először magyar kormányfő Németországban. így megtárgyalták nem csupán a két ország kapcsolatában az 1920-as években fölmerült politikai és gazdasági kérdéseket, hanem összehangolták a jövő külpolitikai céljait is. A tárgyalások legkomolyabb eredménye nem is a magyar agrárfelesleg egy részének átvételére vonatkozó ígéret volt, hanem Németország elkötelezése a magyar revíziós politika mellett, természetesen a délkelet-európai német gazdasági és politikai behatolás szándékával. Ilyen körülmények között a tárgyalások előkészítő anyagában még nagy súllyal szereplő gravaminális hangszerelésű magyarországi német kérdés háttérbe szorult, híven ahhoz a magyar taktikához, amely a nemzetiségi kérdésben elsősorban a revíziós politika eszközét látta. Bethlen és Curtius német külügyminiszter kisebb vita után végül is egyetértésre jutott ebben a kérdésben. Bethlen nehezményezte, hogy a külföldi németséggel foglalkozó birodalmi szervezetek magyarellenes agitációja megnehezíti számára a magyarországi németség kívánságainak az iskolaügy és a hitoktatás területén való kielégítését. Ezenkívül kínosan érinti a magyar kormányt az utódállamok német kisebbségeinek magyarellenes fellépése; emögött feltehetőleg ugyancsak központi birodalmi szervek állnak. Curtius ellenvetette, hogy a birodalmi szervek tudomása szerint távoltartják 60 Das Schicksal der Deutschen in Ungarn. - Dokumentation der Vertreibung der Deutschen aus Ost-Mitteleuropa. Bd. II. Bonn. 1956. 13E-15E. 61 Die siebente Generalversammlung des UDV. S, 1930. aug. 24. 9. 613 Hogy Ausztria maga is egyre kevésbé volt alkalmas ilyen szerepre, bizonyítja az 1931 tavaszán fölmerült német-osztrák vámunió terve. Kerekes Lajos: Ausztria története 1918-1965. Bp. 1966-70.
