Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
ROMÁNIA FÜGGETLENSÉGÉNEK SZÁZADIK ÉVFORDULÓJA 227 podások során nem is esett szó. Nem is a részletek érdekesek számunkra. Mert ha a bevezetőben felvillantott cári törekvésekre gondolunk, nyilvánvaló lesz azonmód, hogy a béke messze elmaradt ezektől a céloktól. Elmaradt, mert Oroszország az adott nemzetközi helyzetben távolról sem volt elég erős ahhoz, hogy a többi nagyhatalom ellenében elérje ezeket a célokat. Sokkal kevesebbel kellett megelégednie. De éppen ez a balkáni népek számára valójában sokkal több volt, hiszen akár forma szerint is, nemzetközi elismeréssel (mint Románia, Szerbia és Montenegro esetében), akár a török fennhatóság formális megtartásával (mint Bulgária esetében) meghozta a balkáni népek szabadságát és függetlenségét. Az orosz kormányzat szubjektív hódító szándékaitól függetlenül a korabeli objektív nemzetközi helyzet így vezetett a balkáni népek többségének a török fennhatóság alóli felszabadulásához. Románia részvétele a háborúban A román csapatok a határt fedezték mindaddig, amíg az orosz hadak felvonultak, utána ágyúikkal és hajóikkal azok dunai átkelését fedezték, majd a Duna felső szakaszát védték egészen az Olt torkolatáig. Még április és május folyamán felmerült a román uralkodó és az orosz fővezér, Miklós nagyherceg között a két hadsereg további együttműködésének gondolata, de határozat nem született, sőt egy orosz jegyzék május 16/28-án leszögezi, hogy a cári csapatok ereje „több mint elégséges" a győzelemhez.1 4 A cári diplomácia csak az orosz hadak keretében, alárendeltségben vélte megengedhetőnek a román csapatok szereplését, Károly fejedelem viszont ragaszkodott az önálló hadműveleti területhez, a teljes különálláshoz. Amikor azonban kiderült, hogy a török feletti gyors győzelem illúzió, és az egész hadjárat sikere veszélyben forog, Románia aktív részvétele sürgőssé vált. Miklós nagyherceg július 19/31-én sürgető táviratban kéri a román csapatok kisegítő támadásának megindítását.1 5 A román haderő augusztus 12/24-én átkelt a Dunán (egy divízió már július végétől megszálló feladatokat látott el Nikápoly környékén), augusztus 16/28-án megállapodás született, hogy a Plevna-i erődök ellen vonuló orosz és román csapatokat Károly fejedelem parancsnoksága alá helyezik. Katonai szempontból formális gesztus volt csupán, politikai jelentősége azonban annál nagyobb volt. Egy még függetlennek el sem ismert ország uralkodója alá rendelik egy nagyhatalom egyes csapatait, tábornokait. Mind az uralkodó, mind Románia tekintélye jelentősen növekedett. A harcok neheze ezután kezdődött. Az erődöt ismételt rohamokkal nem sikerült elfoglalni. Szeptemberben váratlanul beköszöntött a tél, s ez újabb nehézségeket okozott a szövetségeseknek. Plevna ostroma elhúzódott november 28/december 10-ig. A módszeres téli ostrom végén Oszmán pasa — kortársak által 40 000 főre becsült - seregét foglyul ejtették. Az orosz és román erők különváltak. Az itt felszabadító orosz seregek délre vonultak, a román csapatok pedig a megmaradt északnyugati török erődök (Viddin) ellen kezdtek harcolni, ennek 14 Szövegét idézi: Titu Maiorescu: Istoria contimporanä a României (1866-1900). Bucurejti 1925, 129. ill. Ν. Iorga: Räzboiul pentru independents României. Actiuni diplomatice si stäri de spirit. Bucurejiti 1927, 107-109. 1 5 Maiorescu m. 137.
