Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
220 NIEDERHAUSER -SZÁSZ ültette Hohenzollern-Sigmaringen Károlyt, aki az 1947-ig uralkodó dinasztia alapítója lett. Igaz, az új uralkodónak nagy belső ellenzéke volt; a pártok feletti egyensúlyozó szerepével, családi kapcsolatainak kamatoztatásával, a hadsereg erősítésével mégis hozzájárult az állam belső konszolidálásához. A tőkés gazdasági fejlődés szempontjából az ország egyre súlyosabb tehertételnek érezte a gazdaságában és társadalmi szerkezetében egyaránt fejletlen elnyomó, a török hatalmát. Szó sem lehetett arról, hogy akár a konstantinápolyi piac, akár a török birodalom adott keretei előmozdították volna a laza függőségben levő román fejedelemség belső tőkefelhalmozását, vagy török pénztőke segítette volna a természeti kincsek kiaknázását. Nem is a Portának fizetendő elég alacsony (évi 914 000 lei) adó, hanem a fejletlen birodalommal való összezártság, az önálló külpolitika kiépítésének korlátozása volt a legsúlyosabb tehertétel. Cuza fejedelem uralkodásával kezdődően a román kormányok megpróbálkoztak az autonómia kereteinek bővítésével s szerették volna elérni, hogy a Porta ismerje el Románia függetlenségét. Hiába. A nagybirtokos uralkodóosztály, melynek liberális és konzervatív pártja hol koalícióban, hol egymást váltogatva kormányzott, kerülő utakon is megpróbálkozott a függőség kereteinek tágításával. 1875-ben az Osztrák-Magyar Monarchiával kötött kereskedelmi szerződés például azért volt nagyon fontos Románia számára, mivel közvetve az ország önállóságának elismerését jelentette az egyik nagyhatalom részéről. Az apró lépések politikája azonban csak részeredményeket hozhatott. Döntő változást csak a külpolitikai helyzet gyökeres átalakulásától lehetett várni. A Balkán-krízis A nagy fordulat 1875-ben következett be, a balkáni népek megmozdulásának eredményeként. A mozgás a közvetlenül török fennhatóság alatt álló területen indult meg. 1875 nyarán az egyik balkáni tartományban, Hercegovinában felkelés tört ki a török uralom ellen, elsősorban gazdasági okokból, de azzal a reménységgel, hogy a felkelés sikere a terület felszabadulására vezethet. Heteken belül a mozgalom tovább terjedt a szomszédos Boszniára is. A török kormány nagy erők bevetésével lényegében véve felszámolta a felkelést, ha a hegyek között partizánharc formájában még folytatódott is az ellenállás. 1876 tavaszán újabb váratlan esemény következett be. A bolgárok lakta területen már évek óta folyt egy törökellenes fegyveres felkelés megszervezése. Már 1875 őszén történt kísérlet ennek megvalósítására, de az eleve nem sikerült. 1876. április 20/május 2-án viszont megindult a bolgár felkelés, amelyet a dátumról Áprilisi Felkelésnek neveznek azóta is. A török kormány a regurális hadseregek mellett az itt lakó törökök közül toborzott önkéntesek segítségével néhány hét alatt, elnyomta a felkelést. Csakhogy olyan kegyetlenséggel, több tízezer ember, köztük nők és gyermekek lemészárlásával, hogy ez egész Európában óriási felháborodást váltott ki. Még az angol közvélemény is felzúdult, az éppen ellenzékben levő liberális párt felhasználta az alkalmat a konzervatív kormány elleni támadásra. így az angol kormány nem léphetett fel nyíltan és egyértelműen a törökök mellett, akik a balkáni keresztény lakosság ellen folytatnak irtóhadjáratot. Alig hogy a bolgár felkelést leverték, június 18/30-án a török birodalom szuverenitása alá tartozó Szerbia hadat üzent Törökországnak, s hamarosan az ugyancsak török
