Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
AZ 1608. ÉVI VALLÁSÜGYI TÖRVÉNY 111 földesúri jogokat", „az 1606 és 1608-i vallásügyi rendelkezésektől függetlenül tovább élt a 16. század gyakorlata, mely a földesuraknak igen kiterjedt jogokat biztosított alattvalói vallásügyeinek rendezésére".5 4 Szekfűhöz hasonlóan jár el Szabó István is. Elmondja, hogy „a nemesi földbirtokhoz fűződőén" milyen jogai voltak a földesuraknak a 17. században, hosszan sorolja a ius patronatus 1608 utánról származó adatait. Nyilvánvalóan tud a kegyúri jog 17. századi létezéséről, sőt, nem egyszerűen tud róla, de a földesúri jogok ismeretében szinte természetesnek találja a gyakorlatát. Pontosan regisztrálta a földesúri jogokat, a kegyuraságban mégis a törvény sérelmét látja. A valóság és az első vallásügyi artikulus magyarázatának ellentmondását Szekfűvel egyetértésben oldja fel. Megállapítja, hogy a „törvény uralma ... korántsem volt zavartalan", a földesúri mezőváros és a falu törvényben biztosított szabad vallásgyakorlatának a joga az életben a magyar nemesi földbirtokhoz fűződő jogokkal ütközött össze.5 5 Szerint sem az artikulus értelmezése volt hibás, hanem a gyakorlat került szembe a törvény szándékával. Szabó István azonban - és itt lép túl Szekfű eredményein - nem elégszik meg a törvény és a valóság ellentétének regisztrálásával. Arra is gondol, hogy a törvény szándéka megalkotói akaratát tükrözi, és a jobbágyi vallásszabadság kimondása mögött a földesúri jogokkal szemben is érvényesülő érdeket keresi. „Joggal feltehető a kérdés — írja —, hogy 1606-1608-ban a protestantizmusnak milyen gyakorlati érdekei kívánták a mezővárosok és falvak, a parasztok vallási szabadságának követelését." ,A még támadó lendületében lévő protestantizmus" kívánta a zászlaját előbbre vinni - találja meg a választ. Majd részletesebben is kifejti: „A protestáns birtokos rendek nem annyira a maguk protestánssá lett jobbágyaira gondoltak, akiknek végeredményben a törvény megkönnyíthette a katolikus egyházba térését is, hanem olyan katolikus földesurak jobbágyaira, akiket — elsősorban a királyt és a püspököket — meg nem nyerhetik, de jobbágyaikat így elérhetik".5 6 A válasz Szabó István gondolatmenete szerint sem egészen megnyugtató. Azt íija: a paraszti vallásgyakorlat szabadságát elősorban a király és a katolikus főpapok jobbágyainak áttéríthetővé tétele érdekében mondták ki. Az ő felfogása értelmében tehát a protestáns földesurak a király és a főpapok alattvalóinak megnyerése szándékával engedték ki patrónusi hatalmuk alól a sajátjaikat. Itt azonban nem csak az a meggondolás merül fel, amire Szabó István is utal, hogy tudniillik ez a gesztus saját jobbágyaik katolikussá térése veszélyével járt. Számba kell venni egy másikat is: meggondolandó, hogy a király jobbágyainak vallásgyakorlata a bécsi béke értelmében a földesúri jogok érintése nélkül lett volna szabaddá. 1608-ban tehát, amikor Szekfűék szerint a protestáns rendek a béke szövegének bővítésével a földesúri hatalom kötöttségeitől mentesítő vallásszabadságot kimondták, már csak a főpapok jobbágyaira gondolhattak. És esztelen nagyvonalúság lett volna, ha az 1608-ra mutatóba maradt néhány katolikus főpap alattvalói lelkének megnyeréséért saját földesúri jogaik lényeges elemét eltörlik, a „legfontosabb szabadságaik" közé tartozó patrónusi jogról lemondanak. 54 Szekfű IV. 97 és 100. 55 Szabói. 217. 56 Uo. 228.
