Századok – 1977

Vita - Spira György: Mészáros Károly önéletrajza előtt 587/III

VITA 595 helyen (74.1.) pedig már utalást sem tesz, s arra láthatóan nem is gondolt, hogy a hiányzó dokumentum-szövegeket maga pótolja, holott ezek felkutatása a jelek szerint nem ütközött volna különösebb akadályokba s holott ezek nemismeretében az olvasó néhol találgatni kénytelen Mészáros rájuk történő hivatkozásainak pontos értelmét. No de hagyján; ezek a hibák elenyészőek a szöveg jegyzetelésének gyengéihez képest. Mert a magyarázó jegyzetek közül korántsem csak az Egyenlőségi Társulatnak szentelt ellen emelhető kifogás, hanem már az 1. ellen is, amely Lamartine-t velősen úgy mutatja be, mint reakciós politikust, vagy például a 27. ellen, amely Nádaskayt minden alap nélkül megteszi a Der Ungar társszerkesztőjévé. Ámbár a jegyzetapparátus legfőbb gyengéje mégsem az efféle pontatlanságokban rejlik, hanem abban, hogy sok helyütt egyszerűen nincsenek jegyzetek, ahol pedig lenniök kellene. S e nemben megint csak nem az nehezményezhető leginkább, hogy Csorba meglehetősen ötletszerűen dönti el, kikről adjon és kikről ne adjon magyarázó jegyzeteket azok közül a személyek közül, akiknek a neve előfordul Mészáros szövegében, s mégcsak nem is az, hogy a Mészáros által igen sokszor hibás írásmóddal megörökített személyneveket sem helyesbíti egy-egy jegyzetben (jóllehet ezt okvetlenül meg kellett volna tennie), hanem hogy Mészáros előadásának legkirívóbb pongyolaságai és fogyatékosságai mellett is szó nélkül elmegy. Például amellett, hogy Mészáros Vasvári Pált az 1848-i közmunka- és közlekedésügyi minisztérium titkáraként (47.1.), Zerffi Gusztávot a Pester Zeitung szerkesztőjeként (48. 1.), Perczel Mórt pedig az Egyenlőségi Társulat sorrendben második (1848 végén Madarász László örökébe lépett) elnökeként (53.1.) említi. Vagy hogy Jakov Ignjatovicot ugyanő Ignyátovics Ignác (33.1.), Szöllősi Nagy Ferencet Szőllősy János (39.1.) és Hatvani Imrét Hatvani Gábor (54.1.) néven szerepelteti. S a példákat még lehet szaporítani. Hiszen gyengébbek kedvéért azt is meg kellett volna magyarázni, miféle pénzegység volt a váltógaras (16. 1.), s nemkülönben elkelne a kiadványban egy olyan értelmű figyelmeztetés is, hogy a már említett Mailáth György, akiről Mészáros művének a negyvenes évekkel foglalkozó részében olvashatjuk, hogy utóbb országbíró lett (35. 1.), nem tévesztendő össze azzal az idősb Mailáth Györgygyei, aki még a negyvenes években viselte az országbírói tisztet. Arról pedig, hogy az első pesti népgyűlés, amelyen Mészáros 1848 májusában részt vett s amelynek közelebbi időpontját ő maga nem közli (47. 1.), az államkölcsön-jegyzés érdekében május 24-én rendezett gyűlés volt, még inkább fel kellett volna világosítani az olvasót. Amint legalább egy jegyzetben utalni kellett volna arra is, hogy a fentebb többször emlegetett szélsőséges csoport, amelyhez Mészáros május végén csatlakozott, azonos volt a Plathy István feljegyzéseiből már korábban is ismert társasággal, mivel ez magából Mészáros szövegéből (48. 1.) csupán áttételesen következtethető ki. S amint az olvasók figyelmét egy további jegyzetben (vagy éppen a kötet bevezetőjében) az önéletrajznak arra a pontjára is külön fel kellett volna hívni, amelyből kiviláglik, hogy A magyar forradalom titkos levéltára címen 1850-ben magyar és német nyelven névtelenül közzétett dokumentum-kötetet még 1849 őszén Mészáros állította össze (58. 1.), mert e tákolmány egybeszerkesztőjének a kiléte eddig tisztázatlan volt. De nem folytatom, hiszen már az eddigiek láttán is megvádolhatnak azzal, hogy ágyúval lövöldözök verébre. S nem is alaptalanul. Ámbár egy valamit talán felhozhatok mentségemre: azt a közismert tényt, hogy Magyarországon tömegével akadnak emberek, akik azt hiszik, hogy történeti problémákról kellő hozzáértés nélkül is teljes nyugalom-