Századok – 1977
Közlemények - Gierszewski; Stanislaw: Rézexport Magyarországról Gdańskba a 16. század első felében 534/III
538 STANISLAW GIERSZEWSKI szervezte, hanem Thurzó János a saját számlájára is. Mint ismeretes, Thurzó János a 15. század végén bányákat vásárolt a Szepességben (Szomolnok és Gölnicbánya környékén), illetve Besztercebánya környékén; ezek közül csak az utóbbiak kerültek a később alapított Fugger—Thurzó-társaság kezébe. Szerződésük értelmében a Thurzók vették át a Lengyelországgal és a Fuggerek a Nyugat-Európával és Velencével folytatott kereskedelmet. A megállapodást azonban nem tartották be. A Krakkó melletti Mogifa rézkohói számára (amelyek csak a saját tulajdonában levő felső-magyarországi bányák rezét dolgozták fel) Thurzó János Besztercebánya vidékéről is vásárolt rezet. Hozzá hasonlóan, ellentétben a megkötött szerződéssel, a Fuggerek is szállítottak rezet Krakkón keresztül Gdanskba.1 8 Ezért feltételezhető, hogy a Magyarországról Lengyelországon át Gdanskba kerülő rézmennyiségnek nem az egésze származott a kelet-szlovákiai bányákból. VI. A források nem tartalmaznak semmiféle adatot a 16. század első felében Gdanskba szállított magyarországi réz összmennyiségére vonatkozóan, becslésre azonban mégis van lehetőség. Kiindulópont a Fuggerek Krakkón keresztül Gdadskba irányuló rézkivitelének adatai szolgálnak (kiegészítve a Thurzók kivitelére vonatkozó információkkal), valamint a Visztula menti vámkamara (Wtoctawek, Kujavia) regisztereinek számadatai. A Divéky Adóiján és M. Jansen által publikált adatok szerint a Fuggerek Krakkón át Gdaiísba az alábbi rézmennyiséget szállították:19 Mennyiség mázsában Évi átlag 1495-1504 23 960 kb 2 400 1504-1507 --1507-1510 32 078 kb 8 000 1510-1513 77 734 kb 20 000 1513-1516 49 823 kb 12 500 1516-1519 40 345 kb 10 000 1519-1526 63 878 kb 8 000 Idetartoztak még a Thurzók saját számlára folytatott kereskedésének adatai. A szerződések szerint, amelyeket bevezettek Krakkó város tanácsának jegyzőkönyveibe, (természetesen nem hiánytalanul) a következő mennyiségű rezet szállították Gdanskba:2 0 1510: 2233 mázsa 1512: 2200 mázsa 1513: 5103 mázsa 1514: 9337 mázsa 1515: 5439 mázsa 1517: 16357 mázsa 18 J. PtaSnik: Obrazki ζ przesztoSci Krakowa, Krakow 1902, 74, 79,/ Vlachovi!: Produktion und Handel mit ungarischen Kupfer im 16-ten und im ersten Viertel des 17-ten Jahrhunderts. „Der Aussenhandcl Ostmitteleuropas . . ." c. kötetben, 603, D. Molenda: W sprawie badan huty miedzi w Mogile pod Krakowen w XV i XVI wieku, „Przeglad Historyczny" t. LXVI, 1975. z. 3. 373-374. 1 ' Divéky A. : Felső-Magyarország kereskedelmi összeköttetése Lengyelországgal, főleg a XVI-XV1II. században. Bp. 1905, 54 és M. Jansen: Jacob Fugger der Reiche. Leipzig 1910, 156-158. 20 J. Ptaínik: Obrazki . . ., 77-78.