Századok – 1977
Tanulmányok - Pintér István: Az MSzDP vezetői a fasizmusról és a fasizmus ellen hírdetett „szellemi offenzivá”-ról 500/III
512 PINTÉR ISTVÁN MSzDP-ben is, mint ez később kiderült, nagyon erős képviselői voltak a kispolgári pacifizmusnak, s alig volt a vezetésen belül szószólója az „aktiv antifasizmusnak". Pedig a Szocializmus 1935 májusi számában pontosan megfogalmazták, hogy mi is értendő „aktív antifasizmus" alatt: „Az a politika, amely a békét védi - olvasható az említett számban -ma csak olyan politika lehet, amely tudatosan küzd a fasizmus ellen. Nem kerüljük el a háborút, ha a fasizmust megnyugtatjuk, tárgyalunk, szerződéseket kötünk vele ... A valódi nemzetközi békepolitika ma antifasiszta politika, egyszerűen: aki a békét akarja, szembe kell szállnia a fasizmussal." A szociáldemokrata vezetők között is voltak azonban néhányan olyanok, akik nemcsak felismerték a háborús veszélyt, hanem harcoltak is azért, hogy az antifasiszta hatalmak és a világ haladó erői, mindenekelőtt a proletariátus megteremtse azokat a feltételeket, amelyek gátat vethetnek a fasizmus háborús törekvéseinek. Ezek között volt a már többször említett Otto Bauer. Bauer abból indult ki, hogy a megváltozott nemzetközi helyzetben „életérdeke a proletariátusnak, hogy a békét, ameddig csak lehet, fenntartsa". Bauernak a béke melletti kiállása azonban nem azonos a fentebb említett — mindenáron béke — kispolgári pacifizmusával. Ez idő alatt a polgári demokráciák — s mindenekelőtt a Szovjetunió — felkészülhetnének az agresszor fogadására — írja Bauer. Véleménye szerint ugyanis ebben a gigászi küzdelemben a nyugati demokráciáknak és a Szovjetuniónak egy szövetségben kell lenniök. Bauer tudja, hogy ez a szövetség ellentmondásokkal terhes, de ugyanúgy létszükségletnek tartja a fasizmus elleni küzdelemben, mint a kommunisták és a szociáldemokraták együttműködését.45 „A Szovjetuniónak ezt a háborút a kapitalista nyugati hatalmakkal szövetségben kellene megvívnia" írja a Szocializmusban „Versailles halála" címen megjelent cikkében. Bauer világosan látja, hogy a Szovjetunió „néhány év múlva a legerősebb lesz az új német imperializmus részéről fenyegetett hatalmak között". Ezért nem lehet a Szovjetuniót figyelmen kívül hagyni; csak a Szovjetunió és a nyugati hatalmak szövetsége, nyugat polgári demokráciájának és kelet proletárforradalmának együttese képes a német fasizmust kordában tartani. Tudja, le is úja, hogy ez „a szövetség igen ingatag. Tudnunk kell, hogy kapitalista osztályérdekekés imperialista uralmi érdekek ezt a szövetséget kizsákmányolják", a döntő órában fel is robbanthatják. Ezért — írja — a proletariátusnak résen kell lenni, a szövetséget sürgetve és támogatva, „meg kell őriznie önállóságát és elhatározási szabadságát".46 Bauer álláspontja nem volt teljesen hatástalan a magyar szociáldemokrata vezetőkre. Az a körülmény, hogy e cikk a Szocializmusban megjelent, egyik bizonyítéka ennek. A másik az, hogy 1935 október végén a vasasszakszervezet összbizalmi értekezletén Mónus Illés a Szovjetunió kérdésében hasonló álláspontot fejtett ki. Egyrészt leszögezte, hogy 4 5 Otto Bauer a „Kampf' 1935 novemberi számában megjelent „Egységfront a világpolitikában" c. cikkében a világbéke megmentése érdekében elodázhatatlannak tartja az egységfront helyreállítását. 46 Szocializmus. 1935 máj. Otto Bauer: Versailles halála. (Érdemes talán még idézni Bauer következő megállapítását: „Ha komolyra fordulna a dolog - írja -, ha ez a szövetség háborúra kényszerülne, különös szövetségesek volnának ezek. A francia jobban félne orosz szövetségese, mint ellenfele győzelmétől; a brit kapitalista semmitől sem tartana jobban, mint Oroszország ázsiai győzelmeinek erkölcsi hatásától. És ha már orosz szövetségesükkel együtt kellene német ellenfelüket megverniük,a közösen kivívott győzelem másnapján szövetségesük ellen kellene fordulniok, hogy az Európában és Ázsiában fennálló társadalmi rendet, amelyet minden orosz győzelem fenyeget, megmentsék.")
