Századok – 1977

Tanulmányok - Pintér István: Az MSzDP vezetői a fasizmusról és a fasizmus ellen hírdetett „szellemi offenzivá”-ról 500/III

AZ MSZDP VEZETŐI A FASIZMUSRÓL 501 Manó, Weltner Jakab, Kéthly Anna vezette csoportját, hogy legalább a propaganda és ideológiai területen az eddigieknél határozottabb harcot hirdessen a fasizmus ellen. 1935. június 17-én, a pártkongresszus teendőinek megvitatására összeült országos pártválasztmányi ülésen Buchinger előadói beszédében a fasizmus elleni „új harcmodor" kialakítását sürgette. Kijelentette: „a magyar belpolitikának új fordulata állott be Gömbös reformparlamentjének megszületésével". Gömbös tulajdonképpeni célja a parancsuralom megvalósítása, a parancsuralom pedig „azonos a fasizmussal és a hitlerizmussal". Az így megváltozott helyzet „új harcmodort kényszerít mindazokra, akik meg akarnak maradni a demokrácia platformján"2 — szögezte le Buchinger. A választmányi ülést követően a Népszavában írott cikkében Mónus Illés még Buchingernél is pontosabban fogalmazott: „A szociáldemokrata munkásságnak legfőbb testületében, a pártgyűlésen meg kell tárgyalnia a munkásosztály helyzetét, az ország politikai viszonyait, állást kell foglalnia az ellene kiélezett és ellene irányuló kormánypolitikával szemben". A párt az adott helyzetben eddigi taktikájának feltétlen megváltoztatásával számol — írta a főtitkár. Ha „a politikai harc kiélesedik" - hangsúlyozta Mónus, akkor az MSzDP „új formákat és lehetőségeket keres és olyan módszerekre és eszközökre kényszerül, amelyeket a legális politikai küzdelem lehetőségeinek határain belül nem alkalmazna". A pártkongresszusnak „befelé és kifelé egyaránt" meg kell mutatnia — fejeződik be a főtitkár vezércikke, hogy „a magyar munkásosztály megvédi magát minden üldözéssel szemben és nem riad vissza a harcnak semmilyen módjától, amelyet a viszonyok rákényszeritenek".3 A pártvezetés „a szakszervezetek fasizálásának és az állami kényszerszervezetek létesítésének" időszakában, 1935 nyarán nem lát semmiféle lehetőséget a kormánnyal való kompromisszumra. Talán az sem véletlen, hogy éppen Peyer Károllyal, a Szaktanács főtitkárával mondatják ki a szeptemberben megtartott rendkívüli szakszervezeti kongresszuson, hogy a fasizmussal nem lehet tárgyalásokat folytatni. „A német elvtársak azt hitték, hogy ezt a diktatúrára törekvő fasiszta irányzatot tárgyalásokkal lehet feltartóztatni. így nem lehetett feltartóztatni és 1933 májusában az SA-csapatok megrohanták a német szakszervezeti szövetség székházait és birtokukba vették őket." Ehhez még hozzátette: „Magyarországon is felbukkannak hasonló törekvések."4

Peyer természetesen arról már nem szólt, hogy ezeknek a törekvéseknek éppen ő volt az egyik fő szorgalmazója. A pártkongresszus előestéjén látott napvilágot Buchinger Manó „Pártkongresszus előtt" című írása. Ebben nem kevesebbet várt a pártgyűléstől, mint hogy kimondja: „belpolitikai és külpolitikai tekintetben egyaránt a fasizmus a fő ellenség ... A fasizmus ellen kell felsorakozni, a fasizmus ellen kell minden célravezető eszközzel harcolni, a fasizmust kell legyőzni!'" Természetesen ez a határozott hang Gömbös politikája elleni tiltakozás mellett a szélkifogás eszköze is volt. Azt a célt is szolgálta, hogy elejét vegye a kongresszus előestéjén a pártvezetéssel szembeni jogos elégedetlenségnek, a következetes antifasiszta harcot követelő akcióknak. A pártkongresszuson azonban ez a határozottság már kevésbé 2 Népszava, 1935. júl. 18. 3 Népszava, 1935. júl. 21. 4 Népszava, 1935. szept. 10. 5 Szocializmus, 1935. szept. 5 Századok 1977/3