Századok – 1977
Tanulmányok - Timár Lajos lásd Baranyi Béla - Varga J. János: Katonai bíráskodás a 14–17. századi dunántúli nagybirtokon és a végvárakban (Seregszék; hadiszék; úriszék) 439/III
458 VARGA J. JÁNOS függesztette és a vádlottat körözött személlyé nyilvánította. Az ilyen gonosztevőt szabadon elfoghatták és azt senki sem akadályozhatta meg.9 5 Törvényszabta esetekben a vesztes fél perorvoslattal élhetett. Ha fellebbezett, akkor az elsőfokú törvényhatóság a per összes iratait a fellebbviteli fórum elé terjesztette, amely meghozta döntését. Perújítás esetén viszont az egész eljárást még egyszer lefolytatták, biztosítva az alperesnek, hogy alaki és érdemi érvelését ismét a bíróság elé terjessze. A dominusznak ilyenkor lehetősége nyílott arra, hogy sértett szervitora érdekeit védelmezve — mellesleg a maga anyagi és erkölcsi kárát behajtva — eleget tegyen képviseleti kötelezettségének. így járt el a dunántúli főkapitány a korábban említett Szily György ügyében, amikor nem fogadta el a pápai szék ítéletét: egyéb kifogásai mellett ugyanis sérelmezte, hogy sem Szily rokonait, sem a maga képviselőjét nem idézték meg a tárgyalásra. Kérte Pázmánt, hogy az „ ... ország törvénye szerént adjon novumot és presignáljon más, bizonyos teminust . ..", amikor maga is elküldheti főember szolgáját, valamint Szily atyafiai is előállhatnak.9 6 Korszakunkban az ítélethozatal terén nem alakult ki egységes gyakorlat, ennek következtében a bűnöst ugyanazon cselekményért különböző helyeken más-más büntetéssel sújtották. A 17. század közepétől mind gyakoribbá vált a törvényileg is bűncselekménnyé nyilvánított istenkáromlás és általában mindenféle káromkodás szigorú büntetése, amiért a bűnöst egyes helyeken egyszeri elkövetéséért „500 pálcára", ismétlődés esetén halálra ítélték; másutt a botbüntetést nyelvkivonás követte. A partikularizmus következtében a büntetési nemnek így nagy változatossága alakult ki, a halálbüntetés gyakori alkalmazása terén azonban egység uralkodott: a nemegyszer kínzással súlyosbított büntetés célja bevallottan a megtorlás és az elrettentés volt, amelyet a kivégzések nyilvánossá tételével biztosítottak. A fejvesztés és az akasztás mellett a legkülönfélébb halálnemeket alkalmazták, mint az elevenen elégetést, kerékbetörést, karóbavonást, horogravetést és vízbefojtást, amelyeket gyakran előzetes megkínzással — a test tüzes fogókkal szaggatásával, az elítélt hátából szíjak hasításával — súlyosbítottak. A tortúra célja a beismerés kicsikarása volt, ugyanis ezt tekintették a legfontosabb bizonyítéknak. A régi összeírások gyakran említik a várak udvarán, községekben fölállított csigázó fát vagy törvényfát, amelynél a rabokat kínozták; s ezt a kivégzés előtti tortúra során a nemesek sem kerülhették el.97 Kevésbé súlyos bűncselekmények elkövetése esetén pénzbírságot szabtak ki. Alkalmazása terén országos és ahhoz igazodó helyi gyakorlattal találkozunk. Országosnak tekinthető a fej váltság fizetése, amelyet különösen hatalmaskodás esetében a törvény ellen vétők fizettek, hogy ezzel fejüket megváltsák. Egyik fajtája, a vérdíjnak is nevezett holtdíj, még a 17. század végén is megtartotta eredeti rendeltetését, vagyis - elsősorban 95 Balogfalvi Zichy János, Győr vármegye alispánja 1625-ben tette közzé, hogy Huszár Mátyás komáromi hadbírót (!), aki a Nyáryak Tolna vármegyei Nyáry-Kucsár nevű birtokán katonákkal együtt gyilkolt, rabolt és az idézésre nem jelent meg, fejvesztésre ítélték és száműzöttnek nyilvánították. OL. Nedeczky es. lt. Ρ 512. 2. cs. 1625. 10. f. - A túróczi konvent egyik tagja írta 1686-ban, hogy Pongrácz János elfogatását a nedeczi kastélyban nem gátolhatta meg, mert a hivatalos közegek mint száműzöttet fogták el. Uo. 4. cs. 1686. 3. f. " OL. Β. cs. lt. Ρ 1315. 2. cs. Batthyány I. Ádám iratai 1648. 15. f. 97 TakátsS.. i. m. (1926) 293. - Csizmadia A. szerk.: i. m. 292.
