Századok – 1977

Tanulmányok - Gábori Miklós: Közép- és Kelet-Európa első benépesedése 11/I

KÖZÉP- ÉS KELET-EUROPA DENÉPESEDÉSE 39 kizárólag a nagy folyók középső szakaszánál, az ártér feletti magas platók szélén helyezkednek el. A folyók közti hátságok üresek. Nem magyarázható ez a kutatás irányával, jellegével sem, mivel a folyók közti platók mélyutakkal, eróziós bevágásokkal, azaz természetes feltáródásokkal vannak tele. A lelőhelyek tehát ugyanúgy előkerültek volna, mint a folyók meredeken leeső partszegélyein. A jelenség ismét paleogeográfiai, ökológiai okokra vezethető vissza. Ezeknek a folyóknak a felső szakasza, forrásvidékük erősen északi fekvése az állandó fagy, ill. a vízszegénység miatt nem volt alkalmas településre - az alsó folyások környéke pedig, pl. a Fekete-tenger vidékén mocsaras volt, ill. időszakonként a tengeri transzgresszió területére esett. A vadállomány tehát a folyók középső szakaszánál, a galéria-erdők mentén sűrűsödött össze, és így a telepek is kényszerűen mindig ott helyezkedtek el, ahol a bővizű folyószakaszokat magas teraszok, a lösz-hátság meredek partjai kísérték. — Ez az elterjedési kép annyira egységes, hogy a lelőhelyeket egyszerűbb egyes folyóvölgyenként áttekintenünk. Kivétel csupán a Krím, ahol barlangi településeket ismerünk. Talán nem hasztalan néhány mondattal kitérnünk ennek a nagy területnek a vegetáció történetére, klimatikus viszonyaira, hogy a korszak természeti környezetét kissé jobban érzékeltessük. A legjobb pollenvizsgálatok egyébként is a Pripjáty alsó és a Dnyeper felső folyásánál állnak rendelkezésünkre — geográfiailag tehát olyan központi helyen, ahonnét következtetni tudunk a többi területekre. Az adatokat természetesen a minimálisra kell szűkítenünk. Az utolsó interglaciális korszakban ezen a területen fenyő és nyír erdők éltek, de a klímaoptimum alatt az erdőtakaróban a tölgy, szil, mogyoró is előfordult. Ilyen összetételű erdőségek ma csak az Orosz Alföld déli övezetén élnek. - A következő időszakban a lomblevelűek léptek előtérbe — hárs, gyertyán, mogyoró, a folyóvölgyekben éger — és a vegetáció hasonló volt ahhoz, amilyet ma az É-moldvai területen vagy a volhiniai-podóliai plató déli részén ismerünk. — A következő periódusban már lehűlés állt be. A lomblevelű erdők területe erősen összeszűkült, helyettük ismét a tűlevelűek és a nyír lépett előtérbe. A növénytakaró a mai Nyeman-vidékinek a megfelelője (lue, erdei fenyő, kevés nyír). Ez a periódus a korai Würm időszak kezdetének felel meg. - A Dnyeper felső folyásának vidékén a következő periódusban a lomblevelűek már teljesen eltűntek. Helyüket a fenyő—nyír erdőségek vették át; a vegetáció olyan volt, mint ma Finnország déli részén. Ugyanebben az időszakban a Kaukázus É-i oldalát még rendkívül dús éger-erdők borították. — A délorosz-ukrán területen viszont füves-sztyepp alakult ki. Ekkor és itt jelentek meg az első települések. — Az elterjedésükhöz még annyit, hogy az interglaciális idején a folyók alsó szakasza a Fekete-tenger felől hosszú és mély öblökkel tagolta szét a hátságokat — az újabb eljegesedés idején pedig a Kaszpi transzgressziójának és az Azovi-tenger felé nyúló tengerágnak lehetett hasonló, a kultúrák terjedésére ható szerepe. — Mégegyszer hangsúlyoznunk kell, hogy a Würm 1 tetőzése körüli időben a folyók középső szakaszánál még galéria-erdők éltek. A terület egyébként sztyepp, ami megfelel a fauna nagy növényevőinek. Az éghajlatra vonatkozó adatok közül csak a következőket említjük: A klímaoptimum idején pl. a Pripjáty vidékén a januári középhőmérséklet mínusz 0.6 volt. A hótakaró kb. egy hónapig tartott és a fagymentes időszak kb. 6 hónapra tehető. A korai Würm kezdetén viszont a hótakaró már kb. 5 hónapig megmaradt, a fagymentes időszak pedig mindössze 3—4 hónapra szűkült le. Világos tehát, miért