Századok – 1977

Krónika - Történész vándorgyűlés Székesfehérváron (Deme Péter) 431/II

432 KRÓNIKA A másik álláspont jóval tisztázatlanabbul, kevésbé megfogalmazottan jelentkezett a vándorgyűlésen. Ez a publicisztika úgynevezett szűkebb értelmezése, mely szerint ez egy önálló műfaj, egészen más, mint a recenzió, a nekrológ, az évfordulós cikk. Azok a felszólalók, akik ehhez a nézethez álltak közelebb, csak két-két ilyen önálló műfajtípust említettek: az esszét és a dialógust, de főleg hiányukat kifogásolva. Rátérve a vita ismertetésére, meg kell jegyezni, hogy a Társulat már évekkel ezelőtt programjául tűzte ki, hogy a tudomány és a közvélemény kapcsolatát javítja, szorgalmazza azoknak a tájékoztatási formáknak a megtalálását, amelyek segítségével a tudomány eredményei gyorsabban és hatékonyabban jutnak el a köztudatba. Az 1973. évi egri vándorgyűlésen ezt a kérdést a tömegkommunikáció oldaláról igyekeztek megközelíteni, de már ott is felmerült a publicisztika problémája, fogalomköre. A mostani vándorgyűlés kizárólag erről volt Hivatva vitázni. Farkas Gábornak, a Fejér megyei Állami Levéltár vezetőjének köszöntője után Berend T. Ivón megnyitója lényegében a hozzászólások sorát kezdte meg. A Társulat elnöke kifejtette, hogy a tudomány eredményeit a szélesebb közvéleményhez közvetítő úgynevezett áttételes műfajoknak, az ezeket művelő történészeknek, íróknak, újságíróknak, rádiós, televíziós és filmes szakembereknek fontos szerepük van a tudatformálásban. A szaktörténésznek nem lebecsülnie kell a publicisztika műfaját, hanem magának is törekednie kell aktív és színvonalas publicisztikai tevékenységre, annak érdekében, hogy a közvélemény minél frissebb és korszerűbb információkhoz jusson a történettudomány új eredményeiről. Törekedni kell tehát az utóbbi évtizedekben megerősödött disszertációs szemlélet, a műfaji elnehezülés leküzdésére, a műfaji megújulásra, arra, hogy legalább a jótollú történészek bátrabban vállalkozzanak rövid, tömör, színvonalas publicisztikai művek írására. Lackó Miklós, az MTA Történettudományi Intézetének osztályvezetője „Történelmi eszmék -politikai eszmék a publicisztikában" című hozzászólásában szólt a történelem iránti érdeklődés napjaiban megújuló konjunktúrájáról. A fokozott érdeklődés számos tényezője közül kiemelte: a történettudomány az egyik legelevenebb magyar társadalomtudományi ágazat, melynek sajátossága a nagy társadalmi összefüggések tudatának ébren tartása. Véleménye szerint a történettudomány bűntudatos: érzi, tudományos hitelét önmaga előtt részben azzal vásárolta meg, hogy elszakadt a közvélemény „előítéleteitől" és évek óta arra törekszik, hogy visszataláljon a szélesebb közeghez. A tudomány és a közönség közti űrt használják ki - érthetően - egyes publicisztikai művek szerzői, akik nem megkerülik a tömegélményt, hanem számolnak vele. Az utóbbi évek egyik legjobb publicisztikai írásaként emelte ki Lackó Miklós Száraz Györgynek a zsidókérdésről szóló művét (Egy előítélet nyomában). A publicisztika fogalommeghatározását érintve, a felszólaló annak a véleményének adott hangot, hogy a történeti publicisztika nem a történettudomány függvénye, hanem önálló műfaj, a politikai publicisztika egy fajtája. Ugyanakkor nem tartja e műfajba sorolhatónak sem a történelemoktatást, sem az ismeretterjesztést, sem a „történelmi emlékápolást". A műfaj fogalmát, kritériumait keresve megállapította: a jó történeti publicisztika egy aktuális politikai gondolatot kíván a történetírásból merített anyaggal meggyőzővé tenni. A fogalom tisztázása egyébként hozzásegít annak a problémának a megközelítéséhez is, mondotta, hogy miközben nagy tere van nálunk a történelem ideológiai-politikai felhasználásának, mégis oly ritka a jó történeti publicisztika. Szabolcs Ottó, a Társulat főtitkára, a történelemtanítás és történelmi publicisztika kapcsolatáról, szerteágazó összefüggéseiről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a különböző tömegkommunikációs eszközöknek nagy szerep jut - a tankönyv mellett - a tanulók informálásában, tudatformálásában. A publicisztika, mint a legújabb tudományos eredmények gyors közvetítője, kiegészíti, részben korrigálhatja is a tankönyvet, sőt a történelmi jelenségek megelevenítésével, az élményszerűséggel nagyobb hatással is lehet az ifjú olvasókra. Veszélyeket is rejt azonban magában, mert a fiatalok még nem tudnak különbséget tenni a tudományos eredmény és a hipotézis, a megalapozott feltételezés és a megalapozatlan elmélkedés között. Ez tehát erősen növeli a publicista felelősségét. Bassa Endre, a Kossuth Könyvkiadó munkásmozgalmi főszerkesztőségének vezetője, az ismeretterjesztő könyvkiadás statisztikai adatai és egy 1973-as felmérés tanulságai alapján vizsgálta a történeti tárgyú olvasói érdeklődést. Megállapítható volt, hogy a legnagyobb az érdeklődés az új- és legújabb kor, különösen a második világháború iránt. A tudásszint és az olvasottság egybevetéséből kitűnt, hogy mind a tárgyi tudás, mind a történelmi fogalmak és összefüggések ismerete azoknál a legerősebb, akik