Századok – 1977

Történeti irodalom - Tóth Sándor: Budapest felszabadítása 1944–45 (Ism. Ölvedi Ignác) 414/II

414 TÖRTÉNETI IRODALOM TÓTH SÁNDOR: BUDAPEST FELSZABADÍTÁSA 1944-45 (Budapest, Zrínyi Katonai Kiadó. 1975. 288 1., tíz vázlat, 30 kép) A hazánk felszabadításának 30. évfordulójára megjelent új könyvek közül a „Budapest felszabadítása 1944-45" című mű a legjobban sikerült jubileumi kiadványok közé tartozik. A könyv szerzője hazánk felszabadításának egyik ismert kutatója. Magyarország második világháborús katonai szerepléséről és a felszabadító harcokról - szakfolyóiratainkban - több hadtörténeti vonatkozású tanulmányt adott közre. Uj könyvében elsőként kísérelte meg - és sikeresen - a fővárosunk felszabadításáért folyó harcok, valamint az azokkal összefüggő katonapolitikai, gazdasági és diplomáciai kapcsolatok alakulásának részletes bemutatását. Különösen növeli a munka értékét, hogy ez nemcsak az első összefüggő munka a budapesti hadműveletről, hanem első olyan tudományos igénnyel megírt népszerű feldolgozás, amely a szembenálló felek terveit, tevékenységét, erőviszonyait stb. nem a visszaemlékezések, a haditudósítók és a korabeli sajtótermékek közlései alapján, hanem a Heeresgruppe Süd, valamint a 2. és 3. Ukrán Front hadműveleti dokumentumainak felhasználásával mutatja be. A szerző arra vállalkozott, hogy megismertesse, bemutassa hazánk központi területének, a Duna-Tisza közének, a Balaton és a Duna közötti részének, illetve Budapest és környékének felszabadítását csaknem napi részletességgel. A szembenálló felek helyzetének, terveinek és tevékenységének elemzésénél mindig figyelembe veszi a magyar problémákat is, jól érzékelteti, hogy a hadműveletek Magyarország területén zajlanak. Figyelmet fordít a magyar csapatok soraiban végbemenő bomlási folyamatra, a magyar fasiszták (nyilasok) kegyetlenkedéseire, garázdálkodásaira, a magyar ellenállás eredményeire, hiányosságaira stb. Hasonlóan minden eddigi kiadványt felülmúlva leírja a házról-házra, emeletró'l-emeletre dúlt elkeseredett harcot, amely végül is a szabadságot hozta Budapest sokat szenvedett lakóinak. A fővárosban folyó harc mellett történeti helyének megfelelően itt is helyet kapott az ellenállási mozgalom és a Budai önkéntes Ezred megalakulása és tevékenysége. Budapest felszabadítása hadtörténelmi jellegű mű, de azt olyan részletességgel írta meg, hogy a legigényesebb kritikus is csak elismeréssel szólhat ennek tartalmáról. A marxista elemző és értékelő következtetések mellett sok újat ad, melyről eddig a szakirodalomban ismertetések még nem, vagy csak hézagosan jelentek meg. Munkája nem egyszerűen egy jól sikerült jubileumi kiadvány, hanem olyan hadtörténelmi mű, mely a kutató történészek, de különösen a középiskolákban dolgozó történelem tanárainknak nélkülözhetetlen segítséget ad fővárosunk és környéke felszabadításának megismeréséhez és megismertetéséhez. A szerző könyvében több olyan dolgot tárgyal, melyek eddig a szakirodalomban nem szerepeltek, vagy vita tárgyát képezték. A 62.-65. oldalon Tyimosenko marsall - a főhadiszállás megbízott-· jának - jelentését és értékelését ismerteti. Ebből határozott választ kapunk arra, hogy a legfelsőbb főparancsnokság és a front összekötők hogyan értékelték Malinovszkij intézkedéseit, elhatározásait és milyen bírálatot gyakoroltak tevékenységéről. A főhadiszállás például Malinovszkijt bírálta azért, hogy a budapesti hadművelet első és második szakaszában erőit, eszközeit szétforgácsolta és ezzel jelentősen lelassította csapatainak előnyomulását. A Budapesten körülzárt erők létszámára vonatkozóan hasonlóan tárgyilagos és elemző értékelést ad. Végérvényesen szakított a propaganda- és sajtó irodalomban szereplő 180 000-es számmal. Levéltári adatok alapján ismerteti a Budapesten körülzárt ellenséges hadtestek, hadosztályok hadrendi számait és azok létszámát. Következtetése, melyet dokumentumokkal támaszt alá, hogy a körülzárt csapatok létszáma nem érte el a százaezret. A „Dél" hadseregcsoport harcérték jelentése 95 000 katonát és tisztet tartott számon (ebből 50 000 magyar volt). A szerző álláspontja a helyes és ezt meggyőzően bizonyítja. A recenzens feladatához tartozik, hogy ne csak a jót lássa meg, hanem vegye észre a kisebb pontatlanságokat, a vitatható megállapításokat is. Elsőként hiányolni lehet, hogy a szerző művének megírása során a polémiára felkínált lehetőséget csak részben használta ki. Helyenként találkozik csak az ovlasó a vélemények és álláspontok harcával, holott ez a munka értékét jelentősen növelte volna. A könyv 20. odalán a szerző azt írja: „A szovjet hadtörténeti irodalom a Budapest elleni gyors támadás szükségességének és lehetőségének indokolásakor egyöntetűen a politikai indítékot emeli ki.