Századok – 1977

Történeti irodalom - Girault; René: Lásd Bouvier; Jean - Helmert; Heinz–Hansjürgen Usczeck: Bewaffnete Volkskämpfe inEuropa 1848–49 (Ism. Barabás László) 400/II

401 TÖRTÉNETI IRODALOM arról, hogy alakult a katonai szolgálat. Az ipari forradalomban született technikai újítások nyomán a kézi tűzfegyvereket nagyobb tömegben állították eló' és megbízható zárszerkezettel látták el. A tüzérségi lövegek ló'távolsága és találati pontossága megnőtt, ezáltal a tüzérség nagy jelentőségre tett szert. Az állandó seregek kiképzését illetően ekkor vált fontossá az a tény, hogy bár általában a belső rendőri teendőket is el kellett látniuk, utcai harcra nem készítették fel őket. Az állandó seregeket a lakosságból egészítették ki katonai jellegű szervezetekkel. A polgári jellegű katonai szervezetek a vagyonos polgárság fegyveres erejét alkották, így bizonyos értelemben a reguláris hadsereg ellensúlyát képezték, de a dolgozó rétegeket még a forradalom idején is kizárták soraiból. A gazdaságilag fejlett országok munkásságának nem volt még tudományosan kidolgozott programja, az elmaradottabb országokban pedig a nemesség polgárosodó részének kellett megoldania a polgári átalakulás feladatait, amelyek gyakran kapcsolódtak össze a nemzeti függetlenség problémájával. A következő fejezetekben a szerzők a fellendülés és hanyatlás periódusait követve időszakokra bontva mutatják be a forradalmak és a nemzeti felszabadító háborúk menetét a fent említett országokban. A sort a februári párizsi forradalom nyitja meg, amelynek a feladata már a polgári demokratikus forradalom befejezése és a polgári demokratikus köztársaság megteremtése volt. Megtorpanása ellenére a párizsi események megadták a döntő lökést a forradalomhoz Európa más részein is, így Olaszországban és a poznani nagyhercegségben, ahol a társadalmi haladás kérdése szorosan összefonódott a nemzeti egységállam megteremtésével, illetve a nemzeti függetlenség visszaállításával. A német államokban 1847-ben gazdasági válság volt, s a felfokozott elégedetlenség a párizsi események hatására itt is forradalomban tört ki. össznémet jelleget azonban sohasem öltött, csak egyes német államokbeli forradalmakról beszélhetünk, emellett a polgárság és a parasztság között sehol sem jött létre tartós osztályszövetség. A forradalom az ún. „márciusi minisztériumok" létrehozásával és a frankfurti nemzetgyűlés összehívásával tulajdonképpen elérte csúcspontját. A burzsoázia itt is kész volt újonnan szerzett hatalmát a tömegmozgalom ellen fordítani, a munkástömegek viszont még nem tudták a vezetést magukhoz ragadni. Az egységes nemzetállam megteremtéséhez azonban nemcsak a belső erőknek kellett megvívni harcukat, hanem a nemzetközi politikai erőkkel is számolni kellett. Érzékletes példát kapunk erre Schleswig-Holstein esetében, amelynek függetlenségi küzdelme a nemzetközi politika játékszere lett. „Már 1848 április elejére az egész európai kontinensen gátat vetett a forradalmi hullámnak az a szövetség, amelyet azok a társadalmi osztályok, amelyek az első győzelmekből hasznot húztak, a legyőzöttel azonnal megkötöttek" (Fr. Engels). 1848 őszére a német államokban a befolyásukat kiterjeszteni akaró poroszok hathatós segítségével az ellenforradalom kerekedett felül, de a burzsoázia politikai erejének növekedését mutatja a sok politikai engedmény. Az októberi bécsi forradalom vereségével a német államokban egyértelműen a reakció oldalára billent a mérleg. A szerzők nagy helyet szentelnek a magyarországi forradalom és szabadságharc ismertetésének, viszont meglehetősen kiragadják a nemzetközi események láncolatából azáltal, hogy fontos helyeken utalásszerűén sem említik a párhuzamosan zajló eseményeket. Márciusi forradalmunk szűkszavú és a nemzetközi mozgalmaktól elszakított ismertetése után részletesen foglalkoznak a későbbi időszakkal. Görgeynek, mint egyértelmű megalkuvónak és Kossuthnak, mint akinek jóformán csak a hadszervezésben voltak jelentős érdemei, kimondottan egysíkú képét adják. Helyesen láttatják azokat a nehézségeket, amelyek a liberális nemesség polgárságot helyettesítő szerepéből fakadnak, a nemzetiségi kérdés viszont nem kap fontosságának megfelelő hangsúlyt. (Apróság, de sajnálatos, hogy helységneveink, sőt legismertebb történelmi alakjaink nevei esetében is ortográfiai hibákat ejtenek.) Az ellenforradalom térnyerésének az újra fellángoló itáliai és német felkelések sem tudtak gátat vetni. Az olaszoknál e-ős feudális kötöttségek maradtak fenn és nem jött létre nemzetállam, s a német államok demokratikus egyesítése is elmaradt. Befejezésként utalnak arra, hogy bár sok problémát nem tudtak megoldani a forradalmak, de korlátoztak vagy eltüntettek feudális maradványokat, s ezzel a kapitalizmus fejlődését segítették elő. Kiemelik a néptömegek szerepét az alapjában polgári demokratikus forradalomban, bár a munkásság részvételének túlzott jelentőséget tulajdonítanak. Katonai tanulságként azt vonják le, hogy a forradalmi fegyveres harc sikere is politikai előfeltételekhez van kötve, így a tömegek forradalmi lelkesedése fontos katonai potencia, de a küzdelmek hullámzásával párhuzamos ingadozása miatt egyben a gyenge oldal is. Hangsúlyozzák, hogy ütőképes forradalmi hadsereg csak Magyarországon jött létre, viszont annak a vezetése nem a nép köréből került ki.