Századok – 1977
Történeti irodalom - Szabó István: Jobbágyok-parasztok (Ism. Hársfalvi Péter) 1327/VI
1328 TÖRTÉNETI IRODALOM tudományos életben is mutatkozó jelenségeitől. Szabó István történetírói pályáján a kezdeti plebejus-cívis gyökerű, realista történelemszemlélettől törések és drámák, pontosabban látványos pálfordulások nélkül jutott el a marxizmus történetszemlélete legalapvetőbb tételeinek elfogadásáig. De felfogását mindig szigorúan tárgyilagos formában, nem külsőségekkel igyekezett érvényesíteni. Egész személyisége, egyénisége, tudományos etikája is távol állott ettől, és ma már egyre inkább látszik, hogy ez nem vált kárára szakmai teljesítményének. Szabó István lényegében egyetlen politikai történeti tanulmányt sem írt. A társadalom, főként a parasztság szociális viszonyai, életkörülményei kötötték le figyelmét, mint Für helyesen írja: „a jeltelenül folyó, a mélyben zajló történelem vonzotta". Tudósi pályáján ő közelítette meg leginkább azt a lehetőséget, hogy megadja a magyar parasztság és a magyar falu történetének az átfogó feldolgozását, nagyméretű építményét. A beteljesülésnek ezt a fázisát azonban nem érhette meg. A most ismertetett tanulmánykötet a szerző parasztság- és agrártörténeti kutatásainak csak kisebb részét foglalja magában, de bizonyos vonatkozásban — még kronológiailag is — a teljes áttekintés érzését kelti, hiszen a magyar jobbágyság-parasztság történetének majdnem minden lényeges állomásáról, mozzanatáról képet kapunk belőle a feudalizmus korai szakaszának földművelő szolgáló népességének, majd a jobbágyságnak a kialakulásától a szocialista társadalom szövetkezeti parasztságának a létrejöttéig. Noha Szabó István már támaszkodhatott jelentős eredményekre, amikor a 30-as években fontosabb jobbágyságtörténeti tanulmányait publikálni kezdte, mégis, úgyszólván minden kérdésben, melyhez hozzászólt, minden témában, melyhez hozzányúlt lényeges és új, máig is alapvető kutatási eredményeket tudott nyújtani. A kötetben is közreadott tanulmányok közül hadd említsük első helyen azt, amelyik a Hanyatló jobbágyság a középkor végén címet viseli, s amelyiknek egyik kulcskérdése az 1351. évi kilencedtörvény helyes értelmezése, a másik pedig, hogy 1351-től hogyan ível a jobbágyság törvényekben is szabályozott, előbb nekilendült, majd hanyatló sorskérdése az 1514. évi nagy parasztháborúig. Noha volt idő, amikor Szabó István 1351. évi törvényértelmezését, főként a törvény megszületésének hátterére vonatkozó elemzését elvetették, ma már lényegében mindenki által elfogadott az ő magyarázata. Hangsúlyozni lehet azt is, hogy Szabónak ebben a tanulmányában — az 1514. évi parasztforradalom történeti körülményeinek elemzésénél — ott van minden lényeges eleme annak, amit ma a magyarországi és a közép-kelet-európai elkanyarodás fogalmával szoktunk jelezni, érzékeltetni. De mindehhez azt is hozzá kell fűzni, hogy lényeges pontjain időtállónak bizonyultak Mályusz Elemér ide kapcsolódó, a mezővárosi fejlődés megtorpanására vonatkozó elemzései is, amelyeket Szabó István is méltányolt szóban forgó tanulmányában. Még két tanulmányt találunk Szabó István kötetében, amelyek az 1351. évi törvénykönyv jobbágyokkal kapcsolatos pontjaira vonatkoznak. A törvény 18. cikkelyével kapcsolatos elemzését szintén elutasító kritikával illette történetírásunk az 50-es években. Szabó István nem tért ki a vita elől, és polemizáló tanulmányában lényegében összefoglalta az 1351. évi törvénykönyv három, jobbágyokkal összefüggő fontos rendelkezésének általa vélt helyes értelmezését. Ez az értelmezés és magyarázat is fontos eredménye történettudományunknak. Több tanulmányban foglalkozott Szabó István külön is a középkori magyarországi, különösen az 1514. évi parasztháború kérdéseivel. Ezek közül csak a hajdúk 1514. évi
