Századok – 1977
Beszámoló - Magyar–angol történész konferencia (Juhász Gyula–Niederhauser Emil) 1305/VI
V 1314 JUHÁSZ GYULA-NIEDERHAUSER EMIL Az angol külügyminisztériumban az Anschluss után megszilárdult az a vélemény, hogy Magyarország egyre szorosabban kötődik Németországhoz, s ezt Anglia nem képes gazdasági eszközökkel ellensúlyozni. Horthy április 4-i rádióbeszédét úgy értelmezték, mint amely „okos beszéd, de mit tud tenni Magyarország a német nyomás ellen". Imrédy miniszterelnöki kinevezéséhez — amelyet főleg a fent említett angol gazdasági körök fogadtak szimpátiával - a Foreign Office-ban nem sok reményt fűztek. Bemutatkozó beszédét kommentálva, a külügyminisztérium vezető munkatársai erős kétségüket fejezték ki, vajon az új miniszterelnök meg tudja-e védeni Magyarországot attól, hogy a szélsőjobboldal hatalomra kerüljön. A budapesti angol követnek májusban az volt a véleménye, hogy „Magyarország elveszett számunkra", és Sir Orme Sargent egyetértett vele. Május 29-re a következőket írta egy belső feljegyzésben: „Bizonyos vagyok abban, hogy nagyon sok szerencsétlen magyar van, aki azt szeretné, Nagy-Britannia védje meg attól, hogy Németország »elnyelje« őket, s akik azt remélik, hogy ez megvalósítható Nagy-Britannia gazdasági közbelépésével. De minden tapasztalatunk a múltból és jelenlegi összes bizonyítékaink azt mutatják, hogy Magyarország nem tud Németországtól függetlenné válni egy olyan gazdasági akció révén, amelyet mi nyújthatunk. Még ha fel is tudnánk vásárolni Magyarország összes búzatermését, nem garantálhatnánk, hogy a német politikai nyomás és hatalmi vonzás nem folytatódnék ugyanúgy, mint azelőtt. Vannak más országok, ahol a brit érdekek feltétlenül sokkal fontosabbak, s azzá válnak méginkább pozícióink megerősítése révén, mint elsősorban Görögország, s talán Románia is. Éppen ezért nem szabad hagyni magunkat rábeszélni, hogy pazaroljuk energiánkat és pénzünket, megpróbálva megmenteni olyan országokat, mint Magyarország, ahol a játszma már eldőlt." Ezért a bledi tárgyalásokkal kapcsolatban már csak a minimális cél elérésére törekedtek, egy olyan megegyezésre, amely kizárja Magyarország fegyveres fellépését. Ebben az értelemben ösztönözték a négy érintett kormányt, s így született meg a bledi megállapodás abban a pillanatban, amikor Hitler megindította az utolsó rohamot a Szudéta-vidék megszerzésére. Általános magatartásukat pedig az szabta meg, hogy angol szempontból Magyarországot elveszett, német befolyású területnek tekintették, és az angol érdekeket távolabbi országokban határozták meg. Ezeknek kívántak segítséget nyújtani. Az 1943-as Szent-Györgyi misszió jelentőségét két tényezőben jelölte meg: először történt meg, hogy magyar békekeresők nem a kormány, hanem az ellenzék nevében beszéltek; a Szent-Györgyi misszió lehetővé tette, hogy Anglia a szövetségesek előtt is felvesse a Magyarországgal kapcsolatos álláspont kialakításának ügyét. Elemezte az okokat, amelyek miatt Anglia korábban a magyar ellenzéket nem tekintette alternatívának a kormányzattal szemben s azokat az okokat, körülményeket, amelyek miatt a tárgyalások napirendre kerülésekor egy ideig az alternatívát a magyar baloldali és liberális ellenzék és a Kállay-kormány között vélték megtalálni. A vitában számos hozzászóló vett részt és a Szent-Györgyi misszió előzményeiről és körülményeiről, a Foreign Office magatartásáról, a magyar ellenzék helyzetéről, a kormányzat politikájáról tett kiegészítő megjegyzéseket. Veress László saját tárgyalásairól számolt be, állítva — amit azonban a források nem támasztanak alá —, hogy nemcsak a kormány, hanem a Függetlenségi Front nevében is fellépett, annak tudatában, hogy ez utóbbinak kommunista tagjai is vannak. Veress állításai a Szent-Györgyi misszióra érvényesek, amelyet Juhász előadása részletesen taglalt.
