Századok – 1977

Figyelő - Fügedi Erik: Jakó Zsigmondról legfrissebb könyve nyomán 1231/VI

1234 FÜGEDI ERIK hozzá kell tenni: a magyar tudomány kárára. Indokolásként elsősorban arra kell rámutatni,hogy a Mályusz-tanitványok disszertációi éppen Jakó könyvével léptek újabb, a települési folyamat jobb, több földrajzi és gazdasági vonást figyelembe vevő, teljesebb adatgyűjtésre törekvő stádiumába. Ez megindíthatta volna a településtörténeti vizsgálatok újabb szakaszát, de a szakmai értetlenség, s nem utolsó sorban helytelen tudománypolitikai intézkedések következtében a magyar településtörténet harminc évre megszűnt, a szomszédos országokban pedig, ahol ezt a munkát folytatták, módszertanilag nem tudott tovább fejlődni, talán az erdélyi szászok kivételével. * Az 1930-as évek szokásainak megfelelően Mályusz Elemér a vezető professzor szerepét játszotta Jakó tanulmányaiban, „a középkorvégi művelődés társadalomtörténeti vonatkozásairól tartott előadásai már az első évben" elkötelezték Jakót a medievisztikának(A bukaresti „A Hét" 1976. szept. 3.), de a bölcsészdoktori fokozat megszerzéséhez még két professzor véleményére volt szükség, s az ő kezük nyomát sem nehéz felfedezni a kötetben vagy a többi publikáció sorában. Az sem dönthető el, hogy Szentpétery Imre és Hajnal István neve közül lehet-e az egyiket előbb kiejteni, mint a másikat. Az oklevéltan, a kronológia, a paleográfia vagy akárcsak az oklevélolvasás gyakorlata a segédtudományok katedrájához, személy szerint tehát Szentpétery Imréhez tartozott. Az általa közvetített ismeretek és módszer nélkül aligha léphetett a hallgató arra az útra, amelyen akkor nagy lelkesedéstől kísérve, de mégis magányosan Hajnal István haladt, s amely a segédtudományok — mi tagadás, száraz — ismereteit a szociológia segítségével ugyanolyan emberi tevékenységnek, öreg földrészünket behálózó szellemi mozgalmakkal teljesnek mutatta be, mint a politikai történet legizgalmasabb pillanatait. „Az erdélyi vajdai kancellária a XVI. sz. elején" eredetileg 1946-ban románul, majd 1947-ben magyarul az Erdélyi Múzeum-nak egy Kelemen Lajos tiszteletére kiadott számában jelent meg (42-61.1.). Lényegében a vajdai kancellária ki- és átalakulásáról van szó, amelyben három tényező játszott döntő szerepet, „az erdélyi társadalom igényei, a vajdai territoriális hatalmi törekvések és az erdélyi hivatalnokság öntudatosulása" (44.1.). A 16. sz. elejei kancelláriát Jakó a legaprólékosabb vizsgálatokkal, a kancelláriában tevékenykedők pályájának, anyagi viszonyainak bemutatásával, a bűnügyi írásszakértőkre jellemző gondos írás-elemzéssel, a kancelláriai jegyzetek összegyűjtésével mutatja be. „Régi és új elemek különös vegyüléke volt az a hivatalszervezet, amelyet az 1526. évi nagy fordulat Erdélyben talált. Egészen modernül ható hivatalnok-pályák és primitív, ősi megoldások váltogatták egymást benne" (58.1.). A kancelláriai szervezet kérdése még inkább Szentpétery Imréhez volna kapcsolható, mint ahogy saját kutatásain kívül elsősorban Szentpétery-tanítványok munkáira épített, azokat folytatva és itt-ott korrigálva (Pécsi A., Janits I.), de >

y

A laikus írásbeliség kezdetei a középkori Erdélyben" c. 1954-ben írt és franciául az 1955. évi történészkongresszusra megjelent, 1956-ban pedig a Levéltári Híradó-ban közölt tanulmány már nemcsak burkoltan, hanem nyíltan Hajnal István módszereinek alkalmazása. Célja „1. felhívni a kutatók figyelmét az említett újabb törekvésekre (= Hajnal István munkássága), 2. hazai történeti probléma vázlatos bemutatásán keresztül érzékeltetni a paleográfiai kérdések újszerű kezelésének módját, 3. néhány konkrét feladat megnevezésével rámu-