Századok – 1977

Történeti irodalom - Recker; Marie-Luise: England und der Donauraum 1919–1929 Probleme einer europäischen Nachkriegsordnung (Ism. Arday Lajos) 1067/V

1069 TÖRTÉNETI IRODALOM A Treasury (pénzügyminisztérium) a rendezés két kulcskérdését tartotta kezében: a jóvátételekét, háborús tartozásokét és a rekonstrukciós hitel- és segélyügyeket — ez utóbbiakban a Foreign Office-szal szemben is vétójoga volt. A Treasury érvei nagy súllyal estek a latba, s korlátozásait a külügyminisztériumon kívül a fegyveres erők három minisztériumának is figyelembe kellett vennie Európához való viszonyuk alakításában, így a külföldi pénzügyi és katonai elkötelezettségek váltak a takarékossági, deflációs politika első áldozataivá. A pénzügyi körök véleménye szerűit először Angliában kellett volna rendet teremteni, s a hitel-igények kielégítésének sorrendjében a birodalom és a font-öv országai után utolsó helyen szerepeltek az „egyéb országok". Ez tényleges embargót jelentett, amely rövid megszakítással 1925 végéig volt érvényben. A ,,retrenchment policy" és a „sound fináncé" elvének legkövetkezetesebb képviselője M. Norman, a Bank of England teljhatalmú kormányzója volt. Az ő és Niemeyer (Treasury) elképzelései szerint ment végbe a kelet-közép-európai államok gazdasági talpraállítása, valutareformja a húszas években. A Norman-terv előirányozta a gazdasági együttműködés megjavítását, távlatilag pedig gazdasági unió megteremtését az utódállamok között. Az Angol Bank és a többi pénzintézet2 jegyezte az osztrák, magyar és bolgár stabilizációs kölcsönök tetemes részét, közreműködtek a lengyel, csehszlovák, román és jugoszláv államkölcsönök kibocsátásában, kiépítették az Angol-Osztrák Bank új fiókintézeteinek hálózatát Prágától Nagyváradig, élénk érdeklődést tanúsítottak a dunai hajózás iránt, de Grenfell grandiózus terve egy brit részvénytöbbséggel rendelkező és monopolhelyzetben levő hajózási társaság létrehozására nem járt sikerrel. Viszont a csehszlovák élelmiszer-, az osztrák és a román nehézipar, valamint a román olajfúrás és -kitermelés jelentős részét a brit tőke ellenőrizte. A Board of Trade-nek is megerősödött befolyása a külpolitikára. Uj ügyosztálya, a tengerentúli kereskedelemmel foglalkozó (DOT), összekötő és közvetítő szerepet játszott a Foreign Office és a kereskedelemügyi minisztérium között, — képviselőit mindenütt ott találjuk a brit követségek tisztviselői karában. Ami a brit politika egészét illeti, abban a Dunamedencének mellékes szerep jutott.3 A térség problémáival csak akkor foglalkoztak legfelső szinten, amikor — 1919-ben — a forradalmi hullám, az egész „békeművet" fenyegette (a Négy Nagy tárgyalásai, a Smuts-és a Clerk-misszió) vagy a nagyhatalmi versengés mellékszíntereként, mint a 20-as évek második felében. A három keleti „szárnyhatalom" összeomlása egyszer adódó nagy lehetőségnek tűnt a nyugati hatalmak szemében, hogy számukra kedvező gazdasági és politikai viszonyokat valósítsanak itt meg, de az egységes elképzelés és cselekvés hiányában ezt elszalasztották. A Lloyd George, Curzon, majd A. Chamberlain által képviselt külpolitika célja -felismerve a világot háborúba sodró szövetségi rendszer veszélyeit — az volt, hogy egy regionális megegyezés keretében összebékítse az utódállamokat, természetesen a status 2 Morgan, Grenfell & C.o, Schroeder & C.o, N. M. Rothschild & Sons, Barring Brothers & C.o, Barclay's, British Overseas Bank, Glyn, Mills, Currie & C.o. 3 „ . .. Nyugat-európai ügyekben partnerek vagyunk, (míg) ... Kelet-Európában szerepünk inkább az érdektelen amicus curice-é." A. Chamberlain megjegyzése 1925. febr. 21-én. PRO F. O. 371. vol. 11 064 W. 1252/217. 15 Századok 1977/5