Századok – 1977

Beszámoló - Tilkovszky Loránt doktori értekezésének vitájáról (Pál Lajos) 1024/V

BESZÁMOLÓ 1039 működéstől. Minthogy ezek a kormányok a magyar kisebbség jogos kívánságait is az azokat tényleg felhasználni próbáló revíziós törekvések számlájára írták és elutasították, a német kisebbséget mint antirevíziós szövetségest kezelték, s asszimilációs politikájukat vele szemben kevésbé erőltették. Ebben látja a lényeget, s nem egészen osztja azt a nézetet, hogy „az említett országokban nem alakult ki az egy politikai nemzet koncepciója", amely Magyarországon már jelentős múltra tekinthetett vissza; a jogászok véleménye szerint 1918 után ezek az országok maguk is a francia típusú nemzetfogalom alapjára helyezkedtek, s elgondolkoztató, hogy a csehszlovakizmus, jugoszlávizmus nem valami hasonlót fejezett-e ki, illetve célzott, mint a politikailag egységes magyar nemzet koncepciója, s talán Romániában is kimutatható ekkor ilyesféle egységes politikai nemzet tendencia létezése. A csehszlovák, jugoszláv, román nemzetiségpolitika általános gyakorlatától eltérő, meghatározott célú tolerancia sőt kedvezés a német kisebbség irányában, nemcsak nagyobb arányú szervezkedési lehetőséget biztosított számukra, mint ami a magyarországi németség rendelkezésére állott, hanem párosulva a német birodalom e német „népcsoportokkal" kapcsolatos kívánalmai engedékenyebb respektálásával, oda vezetett, hogy ezekben az országokban a német „népcsoportok" gleichschaltolása és németbirodalmi befolyás sőt irányítás alá helyezése előbb, mélyrehatóbban és teljesebben valósult meg, mint Magyarországon, ahol az 1938 őszén megalakult Volksbund mellett 1940 őszéig még a Volksbildungsverein is fennállt, majd különböző kísérletek után a Hűségmozgalom szegült szembe a náci irányzat egyeduralmával. Az opponensi véleményben az eltérésekre vonatkozóan felsorolt okok közül az értekezés már behatóan foglalkozik azzal a körülménnyel, hogy Szlovákia és Horvátország német-kreatúra bábállamok, amelyek nemcsak hogy súrlódásmentesen, de egyenesen „példamutató módon" igyekeztek rendezni a német „népcsoport" helyzetét, s hogy az Romániában is oly széleskörű jogokat élvezett, amelyekkel a németek zsarolni tudták a magyar nemzetiségpolitikát. Felmerült az opponensi véleményekben olyan észrevétel is, hogy az értekezés nem veti egybe a magyarországi németek helyzetét az országban élő más nemzetiségek helyzetével. A németek megkülönböztetett helyzetéről állandóan szó esik ugyan, de valóban hasznos lehet egy ilyen tömör összehasonlítás. Az összehasonlító módszerrel kapcsolatos opponensi megjegyzésekhez annyit fűzött még hozzá, hogy jelenlegi tervmunkája — „Nemzeti kisebbségek és nemzetiségi politika a Duna-medencében 1919-1945" — kifejezetten komparatisztikus célokat tűz maga elé, s ez remélhetőleg megnyugtató összképet fog nyújtani az egész korszakra vonatkozóan, egységben szemlélve mind az itteni országok kormányainak nemzetiségpolitikáját, mind a határaik közt élő nemzeti kisebbségek egymáshoz viszonyított helyzetét. Az értekezés historiográfiai fejezetével kapcsolatban Tilkovszky elmondotta, hogy ahhoz olyan gazdag további anyagot sikerült gyűjtenie, hogy nagyobb önálló tanulmánnyá fejlesztésén gondolkozik. Ez a teljesebb anyag lehetővé teszi, hogy jobban megfeleljen annak a nagyon fontos opponensi igénynek, hogy az általános világhelyzet, s azon belül a nyugatnémet politika és politikai ideológia változásaival és irányzataival szorosabb összefüggésben vizsgálja a témára vonatkozóan keletkezett irodalmat. Ezekben a terveiben az értekezésben jelzettnél jóval nagyobb súllyal szerepel annak a tendenciának konkrét anyag alapján való beható vizsgálata, hogy a népcsoport-elméletet és népcsoportjogot „megtisztítva" a hitleri időszakban elszenvedett - mint mondják — 13*