Századok – 1977

Beszámoló - Korom Mihály doktori értekezésének vitájáról (Izsák Lajos) 1009/V

BESZÁMOLÓ 1011 A fejezet szinte naptári részletességgel kíséri nyomon elsősorban a szovjet kormánynak és katonai szerveknek, de a nyugati megbízottaknak is azt a segítő készségét és kezdeményezéseit, amelyekkel biztosítani kívánták Horthy támogatásával is Magyarország sikeres átállását. Az ötödik fejezet azokat a kormányalakítási és átállási próbálkozásokat tárgyalja, amelyeket Horthy volt fegyverszüneti küldöttsége és a Vörös Hadsereg oldalára átállt magyar tábornokok, a szovjet politikai és katonai vezetők bíztatására a Szovjetunióban 1944 októberének második felében és novemberében tettek. E kísérletek három fő részre oszthatók. Az október 16-a és 25-e közötti időben a szovjet kormány gyors katonai és politikai akciókkal próbálta segíteni a kormányzó által elfogadott előzetes feltételekre támaszkodó magyar átállás legalább részbeni végrehajtását. Ehhez Moszkvában a fegyverszüneti bizottságra támaszkodva és Horthyval továbbra is számoló kormányközpontot gondolták létrehozni. Október legvégén és november első harmadában pedig olyan elképzelés került előtérbe, hogy Magyarország átállásához szükséges új hatalmi központ megteremtése csak Budapestnek, az ország politikai centrumának a gyors katonai felszabadítása után valósítható meg. A több alkalommal megkísérelt ilyen támadásnak az eredménytelensége következtében — állapítja meg a szerző — november közepén újra előtérbe került a még mindig valóságos átállónak gondolt Horthyra és követőire is számító antifasiszta, németellenes magyar kormány terve. Megvalósulására azután az átállt horthysta csoport huzavonája miatt most sem kerülhetett sor. Ennek következményeként került előtérbe annak a lehetőségnek a kihasználása, hogy a már felszabadult magyar területeken megindult kibontakozó demokratikus erőkre is épüljön Magyarország átállításának további kísérlete. A hatodik fejezet az események fejlődéséből ítélve erre az utóbbi lehetőségre is számító kommunisták 1944 őszi felkészülését veszi vizsgálat alá. Ezzel összefüggésben kimutatja, hogy egy, a demokratikus népi erők tevékenységére-és részvételére számító megoldási formával mind az illegalitásban dolgozó, mind pedig az emigrációban tevékenykedő magyar kommunista vezetés számolt. Ezért a párt központi vezetőségének mindkét része akcióprogramot dolgozott ki 1944 októberében. A fejezet mindkét akcióprogram kialakítását, a róluk folyó vitákat és a bennük részletezett, németellenes és antifasiszta demokratikus feladatokat elemzi és arra a következtetésre jut, hogy a szovjetunióbeli emigrációs pártvezetés 1944 szeptemberi és október eleji akcióprogram-elképzelése semmilyen vonatkozásban sem múlta felül a szintén ebben az időben kialakított illegális központi bizottság tervezetét. Az akcióprogramnak az a végleges formája, amelyet későbben Debrecenben nyilvánosságra hoztak, az október második felében tett kiegészítésekkel, már magában foglalta az antifasiszta nagyhatalmaknak Magyarország irányában erre az időre kialakított politikája követelményeit és más kommunista pártoknak lengyel, román — szintén erre az időre a gyakorlatban szerzett tapasztalatait is. A következő fejezet az 1944 december közepéig felszabadult magyar területeken a helyileg megkezdődött és december elejére már nagy részére kiterjedt népi forradalmi és antifasiszta demokratikus politikai s katonai újjászületés útját mutatja be. A szerző szinte városról-városra haladva vizsgálja és mutatja be azoknak az új demokratikus és népi erőknek a kibontakozását, életrekelését, amelyeknek a megléte és az 1944 december eleji országos összefogása nélkül nem lehetett volna új és demokratikus hatalmat teremteni. Ennek során bizonyítást nyer az a történelmi tény, hogy hazánkban 1944 szeptember végére, december elejére az ország helyzetében lényeges változás következik be. Egy-