Századok – 1977
Tanulmányok - Baranyi Béla–Timár Lajos: Debrecen iparfejlődésének sajátossága a tőkés korszak utolsó negyedszázadában és a szocializmus építésének időszakában 899/V
912 BÁRÁNYI BÉLA - TÍMÁR LAJOS Tehát Debrecenben a népességnövekedésből adódó piacbővülés kisebb mértékű volt, mint más nagyvárosokban. A város ipara, bankrendszere teljességgel a budapesti nagytőkének volt alárendelve. A város legnagyobb bankjainak részvénytöbbségét már a 20-as években a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Magyar Általános Hitelbank szerezte meg. A vezető budapesti bankok meghatározó szerepét jól mutatja, hogy a magyar városok összes bankjainak folyószámla tartozásaiból 90,3% jutott a budapesti bankokra.2 8 Debrecen iparfejlődésében a fővárosi bankok szerepe méginkább meghatározó volt, mint más vidéki nagyvárosokban. Ezt tükrözi a bérházakra és gyárakra felvett jelzálogkölcsönök megoszlása a budapesti és helyi bankok között (ezeket a kölcsönöket alapvetően ipari célú beruházásokra használták). Debrecenben 1932-ben a helyi bankoktól (gyárakra és bérházakra) felvett jelzálogkölcsönök aránya csak 1,3% volt, míg Szegeden 14,5%, Győrben 32,6%, Miskolcon pedig 3,6% volt a helyi bankok által nyújtott jelzálogkölcsönök aránya. A debreceni vállalatoknak önálló fejlesztési lehetőségei éppen az említettek miatt igen szegényesek voltak, főleg a banktőke termelőtőkévé való átalakulásának voltak a színterei. Az önmagában is igen szerény mértékű tőkeképződést tehát a budapesti nagybankok fölözték le, egyrészt hitelezői monopóliumok alapján, kamatjövedelmek formájában, másrészt mint részvénytulajdonosok, osztalékok formájában. Debrecen iparfejlődésére kedvezőtlenül hatott az a körülmény is, hogy a város vonzáskörzetéhez tartozó mezőgazdasági területek, mint az ipari termékek fogyasztói (különösen a válság időszaka alatt, de a két világháború közötti korszak egészében is) a gazdálkodás alacsony szintje és az alacsony életszínvonal miatt csekély volumenű és kevéssé differenciált fogyasztópiacot jelentettek. Különösen az 1930-as években volt jellemző a környező területek mezőgazdaságán belül olyan ágazatok szerepének növekedése, amelyek kisebb üzemköltség ráfordítást, főképpen pedig kisebb arányú, ipari eredetű anyag- és eszközfelhasználást igényeltek. A Debrecen környéki parasztgazdaságokban az egy kataszteri holdra jutó ipari eredetű anyagfelhasználás 1930-ban 18,4 pengő volt, 1935-ben pedig 6,5 pengőre csökkent. Mindez azt jelentette, hogy a válság időszaka alatt a Debrecen vonzáskörzetébe tartozó mezőgazdasági területek ipari eredetű fogyasztása csökkent, de nyilvánvalóan csökkent a személyi fogyasztás is. Ezt támasztja alá az is, hogy a parasztgazdaságokban az egy kataszteri holdra jutó tiszta vagyon 1932-ben 33,8 pengővel, 1933-ban közel 10 pengővel, 1934-ben pedig 6 pengővel csökkent.2 9 A mezőgazdaság fejlődésének a lelassulása és általános válsága tovább növelte a vidék látens munkanélküliségét, ami a fogyasztópiac további csökkenésével járt együtt, végsősoron az iparfejlődés lehetőségeinek szűkülését eredményezte. Az ipar nem volt képes a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerő átvételére, s jellemző, hogy még 1940-ben is a városban 5% az ipari keresőkön belül az inaktív keresők aránya. A város iparának további szembetűnő vonása volt a felszabadulás előtt, hogy Debrecen iparstuktúrája az 1930-as években inkább az első világháború előtti magyar ipar 2 8 Részletesebben ld.: Dr. Szőnyi Gyula: Városaink hitelintézetei. Bp. 1938. 29 1929-33 között ezekben a gazdaságokban az egy kataszteri holdra jutó ipari eredetű anyagfelhasználás és a bruttó termelési érték között gyenge negatív összefüggés volt (-0,33). A bruttó termelési érték és az üzemköltség között pedig egészen gyenge pozitív korreláció volt (+ 0,19). Vö.: Tímár Lajos: Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között. Egyetemi doktori értekezés. KLTE 1973 (kézirat).
