Századok – 1977
Tanulmányok - Baranyi Béla–Timár Lajos: Debrecen iparfejlődésének sajátossága a tőkés korszak utolsó negyedszázadában és a szocializmus építésének időszakában 899/V
DEBRECEN IPARFEJLŐDÉSÉNEK SAJÁTOSSÁGA 909 összehasonlítjuk 1930 és 1940 között a kisipar szerkezetének változását az önálló iparosok számának alakulásával. Volt már szó arról, hogy a kisiparban dolgozók összlétszáma 1928—40 között növekedett. Ez alatt a kisipar szerkezetében is szembetűnő változások történtek. A legjellegzetesebb a szabóiparban dolgozó önálló kisiparosok számának lényeges emelkedése volt. 1929-ben az önálló kisiparosoknak még csak a 9,8%-a dolgozott a szabóiparban, 1940-ben már 16,5%-a. A kisiparon belül a másik lényeges szerkezeti változás a cipész-kisipar előretörése. 1929 decemberében 11,2%, 1940-ben pedig már 12,7%-a volt cipész a debreceni önálló kisiparosoknak (a cipészekés csizmadiák együttesen 17,1%-ot tettek ki). Jellemző adat, hogy a szabók, cipészek, csizmadiák és fodrászok a debreceni kisiparosoknak majdnem 40%-át jelentették. A kisipar szerkezet változása: a városiasodási folyamat lassú ütemét is tükrözi. A villany-, gáz-vezetékszerelők száma ugyanis 1930-hoz viszonyítva szinte változatlan maradt, a szobafestők száma pedig csökkent. A kisipar modern ágazatainak önálló ágazatként való megjelenése tehát igen részleges. ,Az automobil javítási és szerelési munkálatoknak önálló külön iparrá való nyilvánítását ezidőszerint — a 30-as évek derekán — kívánatosnak nem látjuk, — írta a Debreceni Ipartestület egyik jelentése —, mert ennek önálló iparrá történő nyilvánítása az eddig ezen munkát végző lakatosok és műszeriparosoknak igen érzékeny kereseti lehetőség csökkenését jelentené".1 8 Az adatok ismeretében összegzésként megállapíthatjuk, hogy a népesség és a fogyasztópiac növekedése hatására a kisipar visszafejlődéséről nem beszélhetünk a korszakban. A hagyományos ágazat jórészt megőrizte korábbi hangsúlyozott szerepét a város iparában. Számos jel mutat arra, hogy 1929 és 1940 között valamelyest még nőtt is azoknak a szakmáknak a jelentősége, melyek kevésbé voltak tőkeigényesek. A Debrecen kisiparában, főleg a termelő ágazatokban kimondottan helyi jellegű a város fogyasztópiacára épülő ágazatok domináltak, s a szolgáltató- és javító-ipari funkció erősödött. 4. Az ipar a második világháború időszakában A háborús konjuktúra hatása alig jelentkezett Debrecen iparában. Debrecenben 1939—41 között 18 vállalatot és gyárat nyilvánítottak hadiüzemmé. Az iparban mindez nem eredményezett konjuktúrát,sőt éppen korlátozó tényezőt jelentett. A Debreceni Iparkamara iparfelügyelője 1938-ban írja a debreceni üzemekről: „ . .. a dekonjuktúrától való félelem nagyban hozzájárult, hogy mindenféle. . . üzembővítéstől modernizálástól húzódoznak. Pedig az üzemeknek egy jelentékeny része már annyira elavult és elhasznált berendezésekkel bír, hogy emiatt kielégítő hatásfokkal nem is működhetnek."1 9 1939-ben a fonó- és szövőiparban a gyárak teljes kapacitással dolgoztak. Ugyanakkor az építő és sokszorosító iparban a pangás tovább folytatódott. A gépjavító-iparban mutatkozott a legjelentősebb fellendülés. Ennek ellenére a beruházási tevékenység általános megélénküléséről még 1940-ben sem beszélhetünk. Erre utalnak az alábbi sorok is. „Még tőkeerős vállalatok is kegyelettel ragaszkodnak gyártási módszereikhez azzal... az indokolással, hogy a mostani bizonytalan és háborús idők újabb tőke-1 s Uo. HBm L. XI. 7. Jogügyi Iratok. Debreceni Kir. Törvényszék ct. 1047^1941. 5 Századok 1977/5
