Századok – 1977
Történeti irodalom - Agrarnaja isztorija Szevero-západa Rosszii. Vtoraja polovina XV. nacsala XVI. veka (Ism. Niederhauser Emil) 142/I
143 TÖRTÉNETI IRODALOM A második, legterjedelmesebb rész az egyes novgorodi közigazgatási körzetek, pjatyinák (és egyéb területek) szerint haladva áttekinti az illető terület földrajzi, demográfiai, agrártörténeti helyzetét, a forrásanyag kínálta legnagyobb részletességgel. A rövid harmadik rész az előző résztanulmányok adatait összegezi. Nyilván nem áll módunkban a könyv eredményeinek beható ismertetése, hiszen az egyes pjatyinák kai foglalkozó fejezetek nemcsak a földművelésről, állattenyésztésről, a birtokviszonyokról, a paraszti szolgáltatásokról adnak képet, hanem a meglévő adatok alapján megkísérlik a jobbágygazdaságok költségvetésének a felmérését, a jövedelmek és kiadások szembeállítását is, meg kitérnek a parasztok mellékfoglalkozásaira is. Csak a végső eredtnények rövid összegezésére korlátozódhatunk. A birtokviszonyok vonatkozásában a lényeges tendencia, hogy III. Iván birtokelkobzásai utá· a korábbi bojár nagybirtok szinte teljesen eltűnt, a novgorodi érsek és a kolostorok földbirtoka is jelentéktelenné zsugorodott össze, a földek majdnem fele állami (ill. kis része közvetlenül a nagyfejedelem tulajdonát alkotó udvari) birtok lett, jelentős része pedig szolgáló nemesi birtok. Csak az 1478 előtt egészen kis birtokokon gazdálkodó, a módos parasztoktól alig különböző aliódiumtulajdonosok (szvojezemci) tartották meg jórészt földjeiket, különösen a távoli északi területeken. A szántóföldi művelés ágai közül az őszi vetésforgóban szinte kizárólag rozsot termesztettek (átlagosan négyszeres terméssel), a tavaszi földeken a zab volt az uralkodó, de búza, árpa, kisebb mennyiségben köles és ipari növények is előfordultak. (A termésátlagok kiszámításánál a 19. sz. utolsó éveinek az adatait is felhasználták, amelyek nagyjából azonos terméseredményeket mutatnak.) A jobbágyi gazdaságok átlagosan egy lóval rendelkeztek, eléggé elterjedt volt a juhtenyésztés, nagyon kevéssé a sertéstenyésztés, a szarvasmarha mintegy a kettő közt foglalt helyet. A jobbágyi föld egy gazdaságra átlagosan 9 gyeszjatyina (közel 10 ha) nagyságú volt, ez az átlagos földterület a mindenütt érvényesülő háromnyomásos rendszerben biztosította a jobbágycsalád megélhetését. A háromnyomást időnként égetéses-irtásos földműveléssel egészítették ki. A források mintegy 30-féle paraszti mellékfoglalkozást is ismernek, a halászat, vadászat, erdei méhészkedés, szövés-fonás mellett nem jelentéktelen volt a vaskohászat kis műhelyekben, a novgorodi városi fémfeldolgozó ipar nyersanyagát ez szolgáltatta. A nem különösen kedvező éghajlati viszonyok ellenére a novgorodi fejedelemség egészében önellátó volt az élelmiszer tekintetében. Majorsági föld a novgorodi korszakban nagyon kevés volt, az új birtokviszonyok közt megnőtt, de még akkor is a művelt földterület 10%-a alatt maradt, megművelésére nem jobbágyi robotot vettek igénybe, hanem a földesúr saját cselédségével műveltette (a kis allódium-tulajdonosok maguk is művelték földjüket). A cselédség sorában feltűnnek a holopok, ez a félig-meddig rabszolgakategória, és igen ritkán a magyarországi zsellérségre emlékeztető bobilok. A parasztok munkajáradékkal is tartoztak, nem a szántóföldi termesztésben, hanem a nagybirtok egyéb szükségleteinek ellátására, ez azonban egészében elenyésző volt. A járadék fő formája a termény- és a pénzjáradék volt. A novgorodi feudalizmus sajátosságaival függött össze, hogy itt eleve a terményjáradék volt az uralkodó, mert a feudális földtulajdon a paraszti gazdaságok terméséből származó részesedésből alakult ki. A tárgyalt korszakban a terményjáradék lehetett részes szolgáltatás, akkor többnyire a termény negyede vagy harmada, ritkán fele vagy ötöde, vagy pedig eleve bizonyos mennyiségben megállapított termés, a tényleges terméseredményektől függetlenül. Ez utóbbit, meg a mellékes szolgáltatásokat (állati termények) egyre inkább pénzben váltották meg, a pénzjáradék pedig sokszor eleve megvolt a terményjáradék mellett. A paraszti gazdaságok mintegy 90%-a vegyesen tartozott termény- és pénzjáradékkal. A paraszti jövedelmek és szolgáltatások arányait a szerzők az adatokból kikövetkeztethető modell formájában számítják ki (a vetőgabona, a saját fogyasztás és a szolgáltatások pénzre való átszámításával), az eredményeket összegezve Sapiro megállapítja, hogy a négyszeres rozstermesztés mellett az átlagos gazdaság jövedelmei és terhei nagyjából egyensúlyban voltak, jobb termés esetében tartalékok képzésére is lehetőség adódott, egészében tehát az egyszerű újratermelés biztosított volt. A birtokváltozások-vtán az állami birtokokon a jobbágyi szolgáltatások jelentős mértékben csökkentek, ezeken majorsági termelés már nem is folyt, a pénzjáradék került előtérbe, a szolgáltató nemesek birtokain pedig általában a régi szolgáltatások maradtak meg, csak kevés esetben történt meg némi emelésük. A moszkvai kormányzat ezzel a fontos nyugati határterületen szilárd társadalmi bázist szerzett magának. A paraszti differenciálódás is kimutatható, de a két szélső pólus még csak csekély töredékét tette ki az egész parasztságnak.
