Századok – 1977
Történeti irodalom - Agrarnaja isztorija Szevero-západa Rosszii. Vtoraja polovina XV. nacsala XVI. veka (Ism. Niederhauser Emil) 142/I
142 TÖRTÉNETI IRODALOM népei közötti kapcsolatokat elemezte. Az iszlám magyarországi híveinek ún. busurman (böszörmény) csoportjában volgai bevándorlókat lát. Veres P. a honfoglalás természetföldrajzi viszonyait vette vizsgálat alá. Arra a felismerésre jutott, hogy a 9-10. század fordulója táján a sztyeppén bekövetkezett száraz periódus sújtotta a legeltetésből élő nomád népek gazdaságát. Ezek kedvezőbb lelőhelyek keresésére kényszerültek. A kötetbe felvett előadások elenyésző hányada foglalkozott a Kárpát-medence benépesedésének kérdéseivel. Nem lehet véletlen, hogy a konferencia végül is nem a címben kitűzött feladatot teljesítette. Valószínű, hogy az okot a régészeti anyag természetében kell keresnünk, amely kevéssé teszi lehetővé etnikai kérdések vizsgálatát. Az előadások témájának szorosabb meghatározásával azonban az előadásokat a konferencia adott keretei között lehetett volna tartani. A többségükben francia nyelven közzétett tanulmányokban több értelemzavaró elírás maradt. A kötethez illesztett képtáblákon hiányzik a tájékoztatás, hogy melyik tan'Jmányhoz tartoznak az illusztrációk. A tanulmányokból is hiányzanak a képekre való utalások. Ε szerkesztési fogyatékosságokat leszámítva, hasznos kötettel gyarapodott régészeti irodalmunk. Bartha Antal AGRARNAJA ISZTORIJA SZEVERO-ZAPADA ROSZSZIL VTORAJA POLOVINA XV - NACSALO XVI V. Rukovoditel' avtorszkogo kollektíva A. L. Sapiro (A szerzői kollektíva vezetője A. L. Sapiro.) (Leningrad. Nauka. 1971,402 I.) ÉSZAK-NYUGAT OROSZORSZÁG AGRÁRTÖRTÉNETE. A 15. SZ. MÁSODIK FELE - A 16. SZ. ELEJE A nagyszámú adatgyűjtő és feldolgozó kollektíva által készített munkát irányító és a könyvet szerkesztő A. L. Sapiro neve különösen a magyar agrártörténészek körében jól ismert, az oroszországi kései feudalizmus gazdaság- és társadalomtörténetével foglalkozó könyveit és tanulmányait nagyrabecsülik. Az itt ismertetett munka tudományos tevékenységének jelentős állomása. A kötet a novgorodi fejedelemség agrártörténetének egyik szakaszát tárgyalja. A Baltikumtól az Északi Jeges-tengerig elterülő bojár köztársaság a maga mintegy 320 000 km1 -nyi kiterjedésével és -alapos becslések szerint - 520 000 lakosával, sajátos belső társadalmi és állami szervezetével a középkori Oroszország egyik fontos és agrártörténeti szempontból is izgalmas része. Novgorod Velikij 1478-ban került a moszkvai nagyfejedelem uralma alá, nem csekély harcok után, s III. Iván a bojári és kolostori földek nagy többségének elkobzásával és egy részének a szolgáló nemesek birtokába juttatásával, nagyobb részének állami tulajdonban meghagyásával lényeges változásokat hozott. A terület szolgáltatásainak felméresére a kormányzat rögtön a Moszkvához csatolás után nagyarányú összeírást rendelt el, ennek megvalósítása az 1490-es évek elejéig húzódott el. Minthogy éppen közben történtek a nagy változások a birtokviszonyokban, az összeírás már befejezte másnapján elavultnak bizonyult, újabb összeírást rendeltek el, ezt 1495-1505 között valósították meg. Az összeírások igen részletes, faluról-falura menő, a tulajdonosok, sokszor még a szolgáltató jobbágyok és egyéb népesség nevére is kiterjedő anyagot gyűjtöttek össze. Ezek az ún. piszcovie knyigi nagyrészt megmaradtak, történeti forrásértékükre már az 1840-es évektől kezdve felfigyeltek, az anyag egy részét még a 19. században publikálták. Ezen túlmenően azonban még roppant nagy a különböző levéltárakban szétszórt kiadatlan anyag. A Sapiro vezette kollektíva alapjában véve ezt az anyagot dolgozta fel kvantitatív eljárással, helyenkint egyéb okleveles anyaggal kiegészítve. Ennek az elmélyült forrásfeltáró és feldolgozó munkának az eredményeit összegezi a terjedelmes kötet. Az első rész először magáról a felhasznált forrásanyagról nyújt áttekintést, azután a feldolgozás módszertani elveit ismerteti, kitér a piszcovie knyigi-ben található szakkifejezések értelmezésére. Bár a forrásanyag a Novgorod önállóságának megszűnte utáni helyzetet mutatja be, az első összeírás sok esetben visszatekintést ad a korábbi helyzetre, így nemcsak a századforduló, hanem a 15. sz. utolsó évtizedeire is ad információt és lehetővé teszi viszonylag hosszabb időmetszetben a fejlődési tendenciák felmérését is.
