Századok – 1977

Történeti irodalom - Budapest története I–II (Ism. Érszegi Géza–Vass Előd) 802/IV

804 TÖRTÉNETI IRODALOM 804 ótörök nép nyelvével nem azonosítható, csak rokonítható. Budapest mai területén jelenlétük nem mutatható ki, csak közel 150 km-rel nyugatabbra, ezért nem valószínűsíthető budapesti tartózkodásuk. Budapest és könyéke történetét 456 után, a történeti irodalom alapján a Dunántúl területén vizsgálja, ebből Budapest történetére nézve azt a megállapítást vonja le, hogy a keleti gót, svéb, gepida, herul és longobárd népek egymás közötti vetélkedése Budapest történetét is meghatározta. Budapest területén régészeti hagyatékot csupán a Dunántúlra 527-ben benyomuló longobárdok hagytak. A budai oldalon Albertfalván és Óbudán longobárd temetőket tártak fel. Az avarok 568-ban történt benyomulása után a longobárdok továbbélésére is néhány dunántúli avar-kori longobárd sírlelet (Keszthely, Sopron stb.) utal. Az olvasóra bízza a szerző, hogy talán Budapest területén is maradtak longobárdok - mert egyébként miért említené. Az avar uralom két és fél évszázados történetének az a legjelentősebb eseménye Budapest története szempontjából, hogy hosszabb ideig akkor első ízben kapcsolódott össze a Duna két partja egységes politikai területté, mivel megszűnt a Duna hatáijellege. Az avar uralom korát két korszakra osztjuk fel, a korai és késői korra, az utóbbi időszakra jellemző griffes indás övveretes sírmelléklet leletanyagának előfordulása alapján. Ezeket a griffes indás öweretes leleteket a szerző László Gyula korábbi megállapításaival vitázva egy 679. évi Asparuch-féle bolgár bevándorlást egy-két évtizeddel megelőző kuturgur-bolgár bevándorlással azonosítja. A 7. század második felének kelet-nyugat irányú népmozgalmaival újonnan betelepült népelemek régészeti hagyatékát sírleleteik alapján szétválasztja. De a korai és késői avar telepekre egyformán az a jellemző, hogy a dunai átkelőhelyek és az azokhoz vezető utak feltételezhető őrzésére épültek fel, tehát Budapest mai területét egy egységben szemlélték. Az avarok uralma a 788 után kirobbant kilencéves frank háborúkban szűnt meg, 796-805 között mindössze valamilyen alföldi frank vazallus avar kaganatus maradt utoljára fenn. Ezt a maradék avar területet 805 után, a 7. század végén az Alduna mindkét partján megalakult, első bolgár állam olvasztotta magába, s így a Duna folyóval, mint nyugati határral megszerezte a mai főváros pesti oldalát. A főváros nyugati, budai oldala frank határőrvidéknek számított. A keleti-frank, bolgár-szláv és morva-szláv érintkezés kapcsolatában Budapest területe és környéke, a dunai átkelőhelyek miatt kiemelkedő jelentőségűvé vált. A 9. századi budapesti régészeti lelőhelyek (a nagytétényi római tábor területén, a Pünkösdfürdő Táncsicsi dülő mellett) a Duna melletti lakosság, frank határvédő szerepére utalnak. A Békásmegyer-Pünkösdfürdő területén kisebb lemélyített padlózatú négyszögű házakat ástak ki, ezek valószínűleg a frankok által idetelepített szlávok házai voltak. Budapest 9. századi története a honfoglaló magyarok betelepedésével zárul le. A honfoglaló magyarok régészeti hagyatéka itt, a Farkasréten, a Kuruclesi úton, a Tabánban, Budakeszin, a Csúcshegyen és a Testvér-hegyen, az Erdőalja úti sírleletekben, a Mexikói úton, az Erzsébet-híd budai hídfőjénél, tehát az avarokra emlékeztető módon a dunai átkelőhelyeken és az azokhoz vezető utak mentén került elő. A X. század végével a magányos és kis sírszámú temetők háttérbe szorultak, a népesebb temetők mellett, amelyekre az edény, fegyver, ékszer stb. mellékletek hiánya a jellemző. Ez a Budapest területéről is ismert régészeti emlékanyag is jelzi, hogy a 10. század második felében társadalmi változásnak kellett történnie. Az állandó megtelepülés folyamatát a 10-11. században nagyobb sírszámú temetők: a Csillaghegy, Óbuda-Téglagyár, Csepel-Királydomb feltárásai is jelzik. A magyarok honfoglalásával új, máig tartó fejezete kezdődött Budapestnek. .. Budapest története - miként az országé is - ugyancsak szűkölködik a honfoglalást követő két évszázad forrásaiban. Ami az országra elmondható, az érvényes a fővárosra is. Ekkoriban ugyanis az ország központja még nem itt volt, Budapest területén levő települések beolvadtak az ország többi települései közé. Bár meg kell említeni, hogy a királyi ménes a Csepel-szigeten és egy királyi kúria Óbudán volt. Ezt kiegészíti két királyi alapítású egyház: Fehéregyház és az óbudai egyház. Igaz ugyan, hogy itt lesz mártír Gellért Csanádi püspök és már 1061-ben megemlítik Pest nevét, de valójában fővárosunk II. Géza alatt kezd igazán éledezni. II. Géza adománya fontos fordulópontot jelentett az óbudai egyház és az egész főváros életében. Óbuda fejlődését mi sem jellemzi inkább, mint az, hogy P. mester már Budavárnak ismeri, tehát az itteni királyi kúria megerősített helyen volt. Mintha azonban a források cserbenhagynák a szerzőt Óbudáról szólva! A források „hűtlensége" már az óbudai egyház alapításánál kezdődik. A hazai elbeszélők egybehangzó vélekedésével szemben itt a szerző azt állítja, hogy nem első királyunk, hanem utódja alapította az óbudai egyházat. Erre érvül