Századok – 1977

Történeti irodalom - Budapest története I–II (Ism. Érszegi Géza–Vass Előd) 802/IV

TÖRTÉNETI IRODALOM 803 abból készítse eszközeit. Az ie. 25-20. századi rézkori emberek életmódjáról számtalan lelet tanúskodik. Állattartók, temetőik vannak, ékszereket használnak. Ellentétben kőkorszaki elődeikkel barlanglakás helyett sövényfalú házakban laktak. Fejlődésük nyomán követhető agyagművességükön is. Díszített, változatos formájú agyagedényeik mutatják a rézkori műveltség gyarapodását. Az ezt követő bronzkor a főváros területén az ie. 20. századtól ie. 700-ig tartott. Szakaszai (korai, középső, késői és végső) híven jelzik e korszak főbb fejlődési fokait. A Dél-Európából érkező népesség hozta ide magával a bronz felhasználásának technikáját. A bronzkor a Harang-edény műveltségnek nevezett korszakkal indul, a Vatya, majd a Halomsíros kultúrán át folytatódik, míg az Urnasíros műveltségben csúcsosodik ki. Ezt követően a vas felhasználása hozott újabb fejlődést. A vas használói közül az illíreken, szkítákon és kimmereken kívül a késői vaskorban megjelenő kelták a legjelentősebbek. Ők az ie. 4-3. századtól laknak fővárosunk területén. Az első időszakban még nem tudjuk, milyen kelta törzsek éltek itt, de az ie. első században betelepülő eraviszkuszokról már többet tudunk. Ez volt az első olyan nép, amely központját Budapest területén építette fel. Ez a kelta központ (oppidum) a Gellérthegy déli lejtőjére és a Tabánra terjedt ki csaknem 30 hektár területen. Méretei kisebbek mint a galliai és németországi kelta törzsi központok, de nagyjából azonosak az Ausztriában és Csehországban találhatókéval. A fallal övezett település lakói különböző (város)negyedekben laktak. A keltákat az ie. első század második felétől dákok szorongatták, amitől végül is a római uralom „váltotta meg" őket. A római polgárháborúk az iu. első évtizedig tolták el a pannóniai kelták behódolását. Augustus császár hatalomra kerülése és hatalmának megszilárdítása lehetővé tette, hogy a Római Birodalom határai a Dunáig terjedjenek. Noha Rómának harcolnia kellett mind a legyőzött pannóniaiakkal, mind az újra meg újra támadó dákokkal, mégis nágy évszázadra a Római Birodalom része lett Pannónia s vele Budapest nyugati fele. A gellérthegyi oppidumot lakói elhagyták, helyette az egyes római katonai táborok lettek a központok. Hogy Pannónia sokáig megmaradhatott Róma birtokában, azt részint a limest támadó barbárokkal való szövetségkötéssel, részint pedig a Pannóniát lakók romanizálásával, a római polgárjog megadásával érték el. Az iu. első század utolsó negyedében azonban megindult újólag a barbárok támadása. Válaszul megerősítették a limest. A harcok elesettjeit a budai Vigadó területén levő temetőben találták meg. E háború befejeztével Traianus császár iu. 106-ot követően alaposan megerősítette Pannóniát. Aquincum a két részre oszlott tartomány egyik felének, Alsó-Pannóniának székhelye lett. A megerősített provinciát ettől kezdve longobárdok, szarmaták, jazigok, roxolánok, kvádok, gótok és alánok támadják, hol külön-külön, hol egymással szövetkezve. Támadásaiknak a hunok megjelenése vetett véget. Az őskor és ókor népeinek történetét Budapest területén jól nyomon követhetjük. A római kor kivételével nem is tartható túlzottnak a nem Budapesten levő leletek és a nem itt történt események felsorolása. Az ókori pannóniai események némüeg bő tárgyalása ellenére a kötetben nem történt számottevő kísérlet arra, hogy a főváros keleti felének ókori történetét is összefoglalja a szerző. A budapesti római telepek és társadalom leírása elég teret kapott. Mindarra kiterjedt a szerző figyelme, ami a fővárosunk történetével most ismerkedők és az azokat már ismerők érdeklődésére számot tarthat. Az olvasó elé szélesre nyitott történelmi tájon, a hunok európai betörésével induló fejezetben Budapestre vagy akár környékére, az egész Duna medence népvándorlás-kori történetének részletes tárgyalása során csak néhány megjegyzés jut. Korábban, 1943-ban ezt a fejezetet egy másik, a Szendy-féle Budapest történeti sorozat keretében, annak I. kötetében László Gyula már egyszer rövidebben, de „Budapestszerűbben" írta meg. De itt, ebben a fejezetben a hun korszak csupa sejtés és feltételezés, Budapest néhány régészeti feltárásának említése a magyarországi hun uralom általános irodalmából ismert elbeszélésekben tűnik el. Néhány általános megjegyzésünk után, a konkréten Budapest mai területére vonatkozó népvándorlás-kori adatokat megkíséreljük összefoglalni.A régészeti emlékanyag alapján megállapítható, hogy a hun uralom alatt, különösen annak első korszakában Budapest mai területén, tehát a hunok vazallus alattvalóiként, keleti germán (gót) népesség lakott. A hun uralom késői korszakában 431-454 között Észak-Dunántúlon a „sadager" állítólagos „türk" népességet a szerző állításából ismerhetjük meg: „egy türk nevű hun népet találunk" (188.1.). A „türk" név az ótörök helyett való korai és ezért helytelen használatát kifogásolhatjuk, mivel ezt a nevet viselő nép Kelet-Európában, a Don folyó és a Káspi-tenger közötti területen csak később, 570 körül tűnik fel. Egyébként maga a hun nép is ótörök nyelvet beszélt, de ez a hun nyelv, a türk nevet viselő szintén