Századok – 1977
Tanulmányok - Spira György: A testvérharc küszöbén. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása a negyvennyolcas forradalom Magyarországán 681/IV
684 SPIRA GYÖRGY értelmiségi fiatalok is, akik legnevesebbjei - így Avram Iancu és Alexandru Papiu-Ilarian is — ekkor a marosvásárhelyi királyi tábla mellett tevékenykedtek joggyakornokokként. Amikor tehát a vásárhelyi jurátusok március harmadik hetében sorozatos megbeszélésekre ültek össze s ezeken a többségben lévő magyarok egy olyan valamennyiük nevében az uralkodóhoz intézendő felirat elfogadására tettek javaslatot, amely többek között a sajtószabadság bevezetését és az unió kimondására hivatott erdélyi országgyűlés mielőbbi megtartását követelte, a nemzetiségi kérdést viszont említetlenül hagyta, s a parasztkérdést illetően is pusztán arra a kérésre szorítkozott, hogy könnyítsenek a nép terhein: a megbeszéléseken résztvevő román fiatalok, a szakadás elkerülésének szándékától indíttatva, csatlakoztak ugyan a felirathoz, de hangsúlyozták, hogy a benne foglaltakon kívül okvetlenül szükséges „minden Erdélyben és Magyarországon lakozó különböző ajkúak nemzeti létének és nyelvének tisztelete és biztosítása" is, s még inkább hangsúlyozták, hogy „késedelem nélkül, azonnal" életbe léptetendő az „örökváltság minden kárpótlás nélkül". És a kérdések hasonló megközelítése jellemezte azokat a követeléseket is, amelyeket néhány nappal később, március 28-án egy fiatal abrudbányai ügyvéd, Ion Buteanu vezetésével a Kolozsvárt élő radikális román értelmiségiek foglaltak írásba; Buteanuék ugyanis azt követelték, hogy — ha az országos hatóságok ügyintézésének nyelve a magyar marad is — a román lakosságú megyékben a román nyelvet tegyék hivatalossá, ezzel együtt követelték azonban a törvény előtti egyenlőség és a közteherviselés bevezetését, valamint a jobbágyi viszonyok állami kármentesítéssel történő eltörlését, s kifejezésre juttatták, hogy követeléseik teljesítését az összeülendő erdélyi országgyűléstől váiják. Hanem közben — a marosvásárhelyi petícióval egyidejűleg, március 24-én - megszületett a balázsfalvi papnövelde volt filozófiatanárának, az ekkortájt — negyven éves fejjel — Nagyszebenben jogot hallgató Simion Bärnujnak az erdélyi románokhoz intézett felhívása is. S ez a felhívás egyetlen eldugott mondatban mellékesen szóba hozta ugyan, hogy kérni kellene a jobbágyviszonyok felszámolását — mégpedig a császártól —, a jobbágyfelszabadítás határozott követelését azonban éppúgy nem tartalmazta, amint a törvény előtti egyenlőség vagy a közteherviselés vagy a sajtószabadság vagy más polgári vívmányok bevezetésének a szükségéről sem tett említést, csupán azt hajtogatta, hogy „ismertessék el és biztosíttassék nemzeti létünk". BárnuJ ugyanis már korábban is azt vallotta, hogy „nemzetiség nélkül nem létezik szabadság", s ehhez az elgondolásához híven most is elegendőnek tartotta, ha az erdélyi románokat arra inti, hogy utasítsák el az uniót s a polgári átalakulás egyéb biztosítékainak a tárgyalásába se bocsátkozzanak bele, a magyarok közül pedig senkivel, a leghaladóbbakkal se lépjenek együttműködésre addig, amig emezek ,,közzé nem teszik, hogy a román nemzetet nemzetnek ismerik el", mert „nemzet nélkül a köztársaság is csak átkozott zsarnokság", „enélkül a menny is pokol". Ha tehát a románok „elvesztik nemzetiségüket", akkor „mindent elveszítenek", ha viszont kivívják nemzeti egyenjogúságukat, akkor a továbbiakban ennek jóvoltából úgyis „mindent elérhetnek", s így „a többi ezután következik". Mindazonáltal ez az álláspont ekkor még nem volt az erdélyi románok uralkodó álláspontja, s még kevésbé felelt meg a Királyhágón innen, a szűkebb értelemben vett Magyarország területén élő románok nézeteinek. A magyarországi románok élén ugyanis olyan férfiak állottak, akik - mint például a konzervatívként indult, de a Habsburgokból oroszbarátságuk miatt idővel alaposan kiábrándult Ioan Drago§ Bihar megyei szolgabíró
