Századok – 1977
Tanulmányok - Barta Gábor: Konszolidációs kísérlet Magyarországon a mohácsi csatavesztés után (Szapolyai János király kormányzása 1526 november–1527 augusztus) 635/IV
676 BARTA GÁBOR Az a további kikötés, mely szerint a nemesség ez adó kifizetésével megváltja magát a személyes hadbavonulás kötelezettségétől (kivéve a német vagy a török császár támadásának esetét) már csak látszólag ellensúly. Az adómentesség és a fegyveres szolgálat együttesen a nemesi kiváltságok alapköve. Ha a gyakorlatban egyre kevesebb kedve is volt az uralkodó osztály nagy részének a hadrakeléshez, az elv föladása súlyos következményekkeljárhatott, s ezért mindeddig foggal-körömmel védték is azt.14 0 János király viszont, még ha egyszeri alkalomra is, de megtette az első lépést, amely a többszörösen idejétmúltnak bizonyult banderiális-nemesi felkeléses hadszervezettől egy, a nemesség megadóztatásán is alapuló királyi zsoldoshad kialakításához vezethetett volna. Nem csoda, hogy az országyűlés szükségesnek látta megkövetelni: a király ígérje meg, többé ilyen adót nem szedet. Még azt is hozzátették: „az ország ezen kincsét csakis arra a célra szedik össze és adják át, amelyre az egész ország adja. ő királyi felsége bizonyos lehet afelől, hogy ha ezzel az adóval nem azt cselekszi, mint amit mondott, ezentúl ez az ország soha semmilyen hadiadót Őfelségének nem fog adni."14 1 Az adón, Ferdinánd híveinek hűtlenné nyilvánításán, az állatkivitel tilalmán kívül még egy sor kisebb jelentőségű cikkelyt is alkotott a diaeta. Általános perhalasztás, a pénzhasználat szabályozása, az egyházi tized szedésének időbeli korlátozása, az ország törvényeinek összeírása (gesztus Werbőczynek) — ezek a nevezetesebbek közülük. Aki csak az ország belső állapotát figyelte, nyugodtan hihette: rövidesen visszatalálhat minden a normális kerékvágásba. S nemcsak magyarok vélekedtek így, külföldi utasok sem látták másképpen. Március végén jegyezték le Velencében a következő sorokat: „.. . tegnap este jött valaki Budáról, aki azt mondja, hogy Magyarország királya őfelsége ugyancsak jó hangulatban és jó szándékkal van, és nincs kétsége afelől, hogy király marad. Kristóf gróf (= Frangepán Kristóf) nagy megbecsülésnek örvend őfelségénél és a nemesség és a nép szereti(!) (»nobilita e popolo«!). Megkérdezve őt, vajon a király személyét szereti-e a nemesség és a nép, azt felelte, hogy igen. És hogy a magyarok egy éneket énekeltek, hogy Isten megtartotta az ő személyét, hogy megszabadítsa az országot az idegen nemzetektől."142 De Magyarország nem volt sziget. Éppen ellenkezőleg: addigi történetében még sosem volt oly reménytelen külpolitikai helyzetben, mint 1527 tavaszán. Délen ott állt a győzedelmes török, s nem volt, aki ki tudta volna számítani, mit akar cselekedni. Nyugaton ott álltak a Habsburgok, s tél vége óta egyre többen látták: Bécs, Prága felől fegyveres támadás fenyeget. '4 0 A nemesség megadóztatásának kísérletében megint csak Mátyást mondhatta eló'dének János király. Mályusz Elemér: A magyar társadalom a Hunyadiak korában (Mátyás király emlékkönyv, Bp. 1940) 364 és 389. Egy hasonló kísérlet a Jagelló-korban csírájában elakadt: Szabó Dezső: Küzdelmeink a nemzeti királyságért 1505-1526. Bp. 1917, 143. skk. 141 MOE I. 117. „Quod hunc thesaurum Regni saltem ad hunc finem administrabunt et exponent, ad quem per universum hoc Regnum est dátum, Majestas sua Regia in hoc certa sit, quod si cum hoc thesauro hoc non fecerit, quod Majestas sua regnicolis dixit, nunquam Regnum hoc aliquod subsidium Majestati suo decetero dabit." 1 42 Kardos Tibor: Filológiai Közlöny 1964, 395. Ami a „népet" illeti, Frangepán Kristóf már 1526 végén azt üzente Pozsonyba: Szlavóniában a parasztok is János király mellé fognak állni, ha harcra kerül a sor. Jászay P. 234.
