Századok – 1977
Közlemények - Péter Katalin: Az 1608. évi vallásügyi törvény és a jobbágyok vallásszabadsága 93/I
AZ 1608. ÉVI VALLÁSÜGYI TÖRVÉNY 107 betoldása valóban lezáqa a nem földesúri hatalomban élő jobbágyság körét, mert kirekeszti az esetleg földesúri kiváltságokban élő mezővárosokat. Felfogható azonban úgy is, mint ami minden lehetséges tévedést elkerülve akarja a király közvetlen alattvalóit felsorolni. És kérdés, hogy a béke vallásügyi határozatán munkálkodók logikája melyik közös ismérvet tartotta lényegesebbnek. Konkrétan: melyik megközelítés szerint mondhatta Thurzó joggal a saját tervezetét az Illésházyéval azonosnak? Pusztán a „singuli et omnes status et ordines" meghatározást értelmező felsorolásnak természetesen nem tarthatta, mert nyilvánvaló, hogy Bocskai követe nem számlálta elő az ország valamennyi rendű és rangú lakosát. A két fogalmazat értelme azonban ennek ellenére tökéletesen egybehangzó. 3. A Thurzó javasolta szöveg az uralkodóval szemben szögezi le a vallásgyakorlat szabadságát: „határozatba ment és eldöntetett, hogy őfelsége Magyarország egyetlen állapotát vagy rendét se méltóztassék soha vallásában és hitében háborgatni. . ." Ennek a megfogalmazásnak pedig távolról sem mond ellent az, ha Illésházy taxatíve felsoroltatja a király közvetlen joghatósága alá tartozókat. Nem tesz mást, mint előszámláltatja azokat, akiket a király egyáltalán háborgathat. Ebben az összefüggésben nem hiba, nem is rosszindulat, ha a földesurak hatalmában élő jobbágyságot kihagyja. Az ő vallásügyük az ország több évszázados gyakorlata szerint a földesúrra tartozik, a törvényben soha nem rögzített, mégis oly valóságos kegyúri jog intézménye gyakorlatilag elzáija az uralkodó hatalmától. Ahogy a Bocskai szabadságharc rendei a katolikus püspöki kar felfogásával egybehangzóan írták: a királynak nincs joga a földesurak birtokán zajló vallásgyakorlat szabályozásában. Nem tévedett hát Thurzó, ha nem látott különbséget saját szövege és az Illésházy kívánta változtatás között. Az egyik az ország minden állapotát és rendét védte a király zaklatásától, a másik azokat, akiket a valóságban zaklathatott. A béke megfogalmazói a feudális kori törvényalkotásban általános eljárással az élő szokásjogot figyelembe véve alkották meg a dekrétum rendelkezését. A szabadság fogalmát konkrétan értelmező gondolkodásuk feleslegesnek érezhette a földesúri hatalom alatt élő jobbágyság külön megnevezését, hiszen a patronatus gyakorlatában az urak vallásügyét érintő rendelkezések egyben a jobbágyéra is vonatkoznak. Amennyiben velük — a patrónusokkal — szemben érvényesülő királyi erőszakoskodást az új rendelkezés megszünteti, a protestáns ellenes artikulusok hatályát eltörli, az érintett kegyurak birtokán élő jobbágyok protestáns vallásgyakorlatát is felszabadítja a megtorlás fenyegetésétől. A jobbágy vallásszabadsága a kegyúri jog következményeként egy az úr vallásgyakorlatának szabadságával. Erre az értelmezésre utal egyébként 'a kortársak sokat emlegetett közönye is; a jobbágyi vallásgyakorlat szabadságát mégis csak expressis verbis kimondó szöveg megfogalmazását és törvénybe iktatását kísérő közömbösségük.44 44 A kortársak közönyére Szabó István is felfigyelt, és azzal magyarázza, hogy a kérdés elvi és gyakorlati vonatkozásával nem voltak tisztában (Szabó I. 228). Ez azt jelentené, hogy előbb Bocskai nem egy gyűlésének, majd az 1608-as országgyűlés résztvevői, a hosszan húzódó tárgyalások alatt sem vették volna észre azt, amit a hajdúk és prédikátorok minden habozás nélkül felismertek, ök tisztában voltak vele, mit jelent a falvaknak adott vallásszabadság, az urak viszont, akiknek a patrónusi jogáról volt szó, nem jöttek volna rá, mit jelent az, ha lemondanak a kegy uraságról?
