Századok – 1976

Beszámoló - „A régi lengyel irodalom és az európai irodalmak.” Beszámoló egy irodalomtörténeti kongresszusról (Petneki Áron) 956/V

BESZÁMOLÓ 959 különbséget abban látta, hogy míg a lengyel egy nemzeti állam nemzeti irodalma volt, addig a szlovák esetében ezt nem lehet elmondani. Sajnos, módszertani fejtegetései nélkülözték az alaposabbfaktográfiát; nem mutatott rá azokra a lehetőségekre, melyek elősegítették a szlovákság kulturális kapcsolatait Lengyelországgal. Ide kívánkozott volna többek között a danckai, elbingai és toruni academicum gymnasiumok szerepe a szlovák származású magyarországi diákok, a szlovák anyanyelvű protestáns papság képzésében. Nem is ez az előadás, hanem Jan Slaskié emelte ki a szlovák nyelv közvetítő szerepét a magyar és a lengyel kulturális kapcslatokban. A referátumban előfordultak ahistorikus terminológiai tévedések is a nemzetiséget és államiságot illetően. Igen érdekes adalékokkal illusztrálta referátumát Paulina Lewin „A régi lengyel irodalom és a keleti szláv irodalmak" címmel. Összefoglalta az ilyen irányú eddigi kutatásokat, kifejtve, hogy az orosz irodalom felé elsősorban az ukránok képeztek közvetítő iáncszemet, hiszen a kijevi Ukrajna 1654-ig a lengyel Rzeczpospolita határain belül helyezkedett el. A Moszkvához való csatlakozással azonban nem szűntek meg a közvetlen kapcsolatok, ebben a legfőbb szerepet a kijevi pravoszláv főiskola játszotta. Itt egy jellegzetes háromnyelvű (lengyel—latin- ukrán) költői kör alakult ki. A jezsuita iskoladrámákon kívül elsősorban a népi közjátékokkal megtűzdelt misztériumjátékok hatottak, főként a magyar színpadon is bemutatott „Legenda a dicsőséges feltámadásról", amelynek ukrán változata, „Elbeszélés a pokol lerombolásáról" további műveket inspirált.8 Az orosz irodalomba a nyugateurópai hatások elsősorban a lengyel nyelv közvetítésével kerültek be, a 17. és 18. század orosz írói nagyon sok témát merítettek a lengyel irodalomból. Érdekes lett volna a megtudni, milyen mértékben hatottak a keleti szláv irodalmak a lengyelekre — erről néhány fordítás megemlítésén kívül nem esett szó. A délszláv irodalmak, a délszláv kultúra kapcsolatát a lengyellel Tadeusz Uleivicz ábrázolta. Hangsúlyozta a törökellenes szláv szolidaritás jelentőségét, amelynek egyik legszebb példájaként hozta fel Ivan Gundulié „Osman" c. eposzát, amelyet a költő a lengyelek chocimi diadala után írt. A kultúrkapcsolatok lehetséges hordozóit a 16. sz. eleji humanistákon kívül többek között a Báthori István seregében szolgáló horvát tisztekben jelölte meg. A krakkói egyetem szerepét is kihangsúlyozta, véleménye szerint az anyakönyvekben jelzett dalmátokon, karantánokon (szlovéneken) kívül a magyarok közt nagyszámú szláv volt. A bulgár—lengyel kapcsolatokban kiemelte a történetíró Paiszij Hilendarszki forrásai között Piotr Skarga egykötetes nagy világtörténeti kompendiumát. Az ülésszakot két előadás zárta, amely a hazai és külföldi között álló specifikumot tárgyalt. Bronislaw Nadolslci Lengyelország és Poroszország kultúrkapcsolatait vizsgálta; tudvalevően 1466-tól, a második toruni békétől kezdve a Német Lovagrend területének nyugati része a Lengyel Korona integráns tagja lett, majd 1525-ben egész Poroszország lengyel hűbér alá került. Nadolski a középkori ferences kontaktusokon kívül elsősorban a 8 Egyik változatát Ivan Franko szerint a Sobieskiek zólkiewi udvarában adták elő, ahol rendszeresek voltak a díszes húsvéti ünnepségek. Az „Elbeszélés" egyik részletét az egykori magyarországi ruszinok között is megtalálták, a kézirat az 1730-as évekből származik. Miután itt a referens közelebbi adatokat nem közölt, érdekes volna a ruszinok és lengyelek közötti kultúrkapcsolatokat alaposabban megvizsgálni, már csak azért is, mert összekötő láncszemet jelenthetnek a magyar—lengyel kapcsolatokban.