Századok – 1976

Történeti irodalom - Duclos; Jacques: Harcaim; emlékeim. 1910–1945 (Ism. Jemnitz János) 724/IV

724 TÖRTÉNETI IRODALOM 724 nem kérdőjelezi meg. Ez csak egy példa. Aligha lehetett még egy ilyen nagylélegzetű írásban is minden esetben vagy akárcsak minden fontosabb szereplő esetében, ilyen gondossággal eljárni, — de mint törekvés s módszer mindenesetre szembetűnő. Hasonlóképpen elgondolkoztató e memoárnak az az általános jellemvonása is, hogy Duclos, aki munkásfiatalként lett szocialista, majd kommunista, az önképzés útján vált olyan sokoldalúan képzett vezetővé, aki a francia szellemi-politikai közéletben a legmagasabb szinten is nemcsak vitapartner tudott lenni, hanem elismerten ragyogó és gazdag kultúrájú szónok volt, s írásaival ismertté tette nevét. Érthető, hogy Duclos éppen a francia hagyományokat követve nagy figyelmet szentel az értelmiségiek problémáinak, s nagy tisztelettel szól egymásután Anatole Francéról, Lefebvr-ről, Vaillant Couturier-ről és Langevinről, hosszabban ír még a Balzac és Rodin körüli vitákról, a nagy francia forradalom illetőleg a Párizsi Kommün öröksége körüli eszmei csatározásokról, olyan eseményeknek szentel rövid fejezetet, mint a francia munkásmozgalmi múzeum megalakítása. Mindez megintcsak azt bizonyítja, hogy Duclos életében mennyire összeolvadt a múlt a jelennel, és a munkásmozgalom mennyire szervesen egybefonódott a kulturális kérdésekkel. A kötet legizgalmasabb lapjai azonban mégiscsak a francia és részben a spanyol népfront eseményeihez kapcsolódnak. Mindkét vonatkozásban nemcsak új adalékokat szolgáltat a nagy történéshez, hanem visszaadja e napok atmoszféráját, problémáit, néhány vonással megmintáz vezető politikusokat (sokszor a maguk ellentmondásosságában — mint a már jelzett Caballerot vagy Léon Blumot) —szól a két Internacionálé kapcsolatairól, a francia népfront bomlásáról és a müncheni korszak sötét napjairól. Egy történeti folyóirat hasábjain aligha szükséges szólni általában a memoárok korlátairól. A szerzőnek elfogadottan „joga van" bizonyos eseményekre, személyekre emlékezni, másokat pedig elfelejteni. Ezt az egyenetlenséget bizonyos fokig természetesen a terjedelem szabta korlátok is kiválthatják, — de nem mindig pusztán csak erről van szó. Duclos ugyan láthatóan nem nagyon kívánt élni e lehetőséggel, s számos „kényes kérdéssel" nézett szembe, s adott ezekre olyan kombattáns választ, amely a francia kommunista párt igazát volt hivatva bizonyítani. E fejezetek azonban nem egyszer — másokkal szemben — inkább csak adalékul szolgálnak. Duclos elvi álláspontját jelzik, s nem adnak oly mély, részletező és emberileg árnyalt válaszokat, amelyekkel másutt találkozunk. Ilyen például az, hogy spanyol vonatkozásban nem olvashatunk szinte semmit a népfront tényleges belső nehézségeiről és az 1937 —39-es korszakról nagyon érintőlegesen ír ós semmiként sem oly mélyen elcmzően, ahogyan ezt tőle el lehetett volna várni. Az 1939-es Kommintern állásfoglalások esetében sem megy oly mélyre az elemzésben, mint Togliatti. Emlékezéseinek élét változatlanul a francia kormányzat ellen fordítja, de nem tekint vissza arra, hogy a baloldalon ebben az időben mi történt, bár megjegyezhetjük, hogy a müncheni korszakban a szocialistákról összetettebb, árnyaltabb képet fest, — részben éppen egyéni visszaemlékezései alapján. Az 194.4-es Marty-álláspont vitáját azonban megint szordinóval tárgyalja, nevét meg sem említi, hanem inkább az álláspont ismertetésére (nevezetesen a szocialista forradalom megvalósításának törekvésére) és bírálatára tér ki. Érdekesek és napjainkban — De Gaulle emlékiratainak nemzetközi elterjedése idején — nyilván nagyon hasznosak és gondolatébresztőek Duclos kritikai sorai, amelyekben éppen De Gaulle, a gaulleisták, vagy Malraux következetlenségeit mutatja ki, nem egyszer úgy, hogy különböző időkből kelt, de nem egybecsengő nyilatkozataikat szembesíti egymással. Duclos memoárja nem a francia munkásmozgalom története, mégcsak nem is a kommunista párt története, de olyan írás, amely nélkül egyik témakörben sem dolgozhat kutató, hogy Duclos sorait ne ismerné. JEMNITZ JÁNOS