Századok – 1976
Történeti irodalom - Ausztria története lengyel tükörben (Ism. Kovács Endre) 712/IV
TÖRTÉNETI IRODALOM 715 lengyel hatásokat legfeljebb kísérő jelenségekként tárgyalták, itt ez a hatás sokkal inkább kidomborodik. (Igaz, hogy a cseh historiográfiában is találunk 1938 előtt példát e hatások szélességének felmérésére Julius Heidenreichnél.) Látszik, hogy lengyel aspektusból látjuk a kapcsolatokat. Dobrovskyt — ahogy a szerző rámutat — a cseh nyelv fejlődésének vizsgálata közben lengyel tudósok segítik, Puchmajer baráti köre Szaniszló Ágost korának lengyel költőit fordítja, Palacky pedig Lelewel közelségébe kerül. A lengyel hatások magyarázatául az szolgál, hogy a Habsburg-Monarchia népei között a lengyeleknek volt legfejlettebb politikai tudatuk, nekik volt saját haladó nemességük, mely sokban különbözött a Monarchia más nemzeteinek nemességétől; a lengyel nemes ugyanis korábban is lojális volt az állam iránt, de nem volt lojális a dinasztia iránt, jóllehet ez reprezentálta az államot. Amíg fennállott az önálló lengyel állam, ez figyelemmel volt a kisebb nemesek gazdasági érdekeire, de a felosztás után az osztrák állam a nemességgel szemben köztudomásúan a parasztokat védelmezte, így a leglényegesebb ponton keletkezett konfliktus a lengyel nemesség és az osztrák államhatalom között. Figyelemre méltó, hogy 1795-től a lengyel fegyveres harc elsősorban Ausztria — és csak utána Porosz- és Oroszország — ellen irányult. Az első számú ellenség mindigis Ausztria volt. Tegyük hozzá, ez teremt hasonló platformot a magyar nemesi mozgalommal. Ám a galíciai helyzetben sok a paradox vonás, és Wereszycki utal is rájuk. Mert a galíciai osztrák uralom sok szempontból kedvező is volt a lengyel nemesség számára, és mégis Bécs ellen irányult az összeesküvések éle. Az asszimiláció jelenségének kutatóit érdekelheti a szerzőnek az a megjegyzése, hogy a galíciai lengyel iskolahálózat az autonómia előálltával nagyban elősegítette az ott élő német hivatalnoki réteg fiainak ellengyelesedését, mivel Galícia el volt vágva a német szellemi hatásoktól, egyúttal katolikus alapon nagyobb volt az összeházasodás is a német és lengyel családok között, miközben a lengyel hazafias hagyományok átterjedtek a nem-nemesi családokra, ós így végső soron a lengyelség volt az, amely sokat nyert Galícia birodalmon belüli helyzetéből. Már a reformkor tárgyalásánál foglalkozik a szerző a magyarországi nemzetiségi kérdéssel. Jól látja, hogy a vezető erő a nemesség, de eltúlozza a polgárság szerepét, amikor — 1848 előtt vagyunk — nemesi-polgári szövetségről ír. Egyet lehet érteni a szerzőnek a politikai nemzetfogalomról adott magyarázatával. Ami a Béccsel kapcsolatos politikát illeti, ugyancsak helyesen emeli ki a Bécs elleni irányzatot, ám Széchenyi és a centralisták értékelése valahogy hiányzik. Párhuzamot lát a magyar és a lengyel uralkodó osztályoknak a nemzetiségek mozgalmaival szemben tanúsított elvi elhatárolódásában: míg a magyarok a Monarchia szláv népcinek követeléseit a pánszlávizmusra igyekeztek egyszerűsíteni s egyben elutasítani, a galíciai lengyelek az ukránok mozgalmában a bécsi intrikát keresték. A szerző szerint az arisztokrácia sehol sem volt szolidáris a nemzeti igényekkel, a nemzetiségekben csak a liberalizmus elleni szövetségeseket kereste, s nem volt neki fontos a nemzeti nyelv és kultúra. E sommás megállapítást bizonyára lehetne korrigálni, árnyalni. Éppen a szerző által joggal előtérbe állított cseh példa int arra, hogy a dinasztikus arisztokrácia a territoriális fogantatású patriotizmus hevében egyúttal képes volt a nemzeti intézmények legfőbb protektorának szerepét is játszani. Az egyes nemzetiségek mozgalmait a szerző osztályösszetételükben vizsgálja; látja, hogy a jobb- és baloldal kezdettől fogva jelen volt bennük; különbséget tesz a horvát és a szerb mozgalom osztálystruktúrája között. Számunkra jólesően emeli ki Pest központi szerepét a délszláv kultúra fejlődésében. Eltúlozza viszont a szlovák evangélikus értelmiség anyagi helyzetét, nem szerencsésen használja a „diszkrimináció" megjelölést. Stúr és Húrban mozgalmában az „ifjú Szlovákia" jelentkezését látja, ugyanott indokolatlanul hallgat az orosz hatásokról és kapcsolatokról, de eltúlozza a lengyel hatást, s még ennél is feltűnőbb, hogy nem követi nyomon a nemzetiségek és a bécsi udvar s kormány 10*
