Századok – 1976

Beszámoló - Bartha Antal: Nemzetközi őstörténeti konferencia Novoszibirszkben 699/IV

NEMZETKÖZI ŐSTÖRTÉNETI KONFERENCIA 701 E funkciójában osztozott Koreával és Észak-Mandzsúriával, e három terület közösen kultúrtörténeti egységet alkotott. Ez az egység, valamint Belső-Ázsiáig és egészen Ausztráliáig terjedő kapcsolat különösen az újabb kókortól domborodik ki. A. P. Okladnyikov és munkatársai az Alsó-Amur vidékén kultikus rendeltetésű sziklarajzokat fedeztek fel. Az ábrázolások termékenységi kultuszok jelképei. Analógiáik és egybeeséseik a Csendes-óceán partvidékén és szigetvilágán át Ausztráliáig terjednek. Az egyezések annyira szorosak, hogy a konvergencia nem nyújt kielégítő magyarázatot. A felfedezés a korrelációnak egyelőre áttekinthetetlen távlatait nyitotta meg. A benyomások nagyon frissek, ezért az óriási területre kiterjedő összefüggések megmagyarázására nem születtek ellentétes feltevések. Bármennyire is meghökkentő, a népesség-migrációt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A problémához Hokkaido, Szahalin és a Kuriliszigetek őstörténete, ennek részeként az ainu-kérdés kapcsolódik. Az utóbbi, mivel ainu alig maradt, egyre misztikusabbá válik. Az ainuk, nivhek és más tengerparti népek mondái csodálatos hősöknek életen át tartó vándorlásairól szólnak. Az ainuk akár Hokkaidoról, akár Szahalinről könnyű csónakjaikon átkeltek a tengeren és messze felhajóztak az Amuron. Az amuri népek viszonozták ezeket a látogatásokat. Az ainu ós a nivh nyelv összehasonlító vizsgálata közös szókincset tárt fel. Ha az ainuk déli eredetűek, akkor északra vándorló és ott megtelepedett őseik a helyi nivhek elődeitől vettek át szókincset és tanultak el műveltségi elemeket. A kapcsolatok kezdeti fázisa nem volt békés, erről a mondák tanúskodnak. Az Alsó-Amur menti folyami halász műveltség népe letelepedett, specializálódott életmódot folytatott. A létfenntartásban szerepet játszó időszaki vadászat és gyűjtögetés a kóbor életmódot is indokolhatta volna. Hogy mégsem ez következett be, azt a Csendes-óceánról az Alsó-Amurba felúszó halrajok óriási tömege magyarázza. A szezonális halmigráció idején folytatott halfogás egy hét leforgása alatt egész évre elegendő élelem tartalékolását tette lehetővé. Az állandó falutelepülések a rendszeresen ismétlődő, gazdag halzsákmány nyújtotta létbiztonság következményei voltak. Az újabb kőkor nagy felfedezése a földművelés és az állattenyésztés, összefoglalóan, a termelő gazdálkodás az Amur vidéken az i. e. 4. évezred végén terjedt el. A jelek szerint az új gazdálkodás egyes elemei Koreából és Mandzsúriából származtak, az i. e. 3. évezred folyamán Szibéria sztyeppe-övezetének nyugati körzeteiből is érkeztek földművelő és állattenyésztő hatások. A Közép-, Felső-Amur, Tengermellék, az Usszuri vidéke, Észak-Mandzsúria ós Korea esetében könnyen meglehet, hogy a növénydomesztikáció fészkeinek egyik körzete volt: szója, lencse, babfajták, vízi rizs, köles és harmatkáea vadon tenyésznek a területen. Az i. e. 3. évezred elejétől az 1. évezred elejéig, helyi típusú, pattintott, csiszolatlan kőkapák (vagy talajlazító dorongok kőhegyei), majd kőekék, arató kések, őrlő-kövek és a terménytárolásra szolgáló égetett agyagedények a földművelést bizonyítják. A szovjet Távol-Keleten a bronzeszközök kimaradtak a fejlődésből, illetve elvétve fordulnak elő. Az i. e. 1. évezred elején minden átmenet nélkül, hirtelen jelentek meg a kiváló minőségű vas földművelő és egyéb eszközök. Felmerül a kínai földművelés kezdeményező hatásának kérdése. Kína legrégibb földművelő kultúrái a Jangce mentén a Jansao és a Huanho menti egyéb kultúrák az i. e. 3. évezredben alakultak ki. A kínai földművelés kialakulásának két ősi központja közötti kapcsolat még nem minden vonatkozásban tisztázott. Általában véve a kínai hatás elterjedésének határa szinte pontosan egybeesik a kínai Nagy Fal vonalával. A szovjet Távol-Kelet ós Kína földműves műveltségei Dél-Mandzsúria közvetítésével azonban érintkeztek. Kínában a földművelés csiszolt kőeszközöket ismert, ellenben a kőeke a jelek szerint nem terjedt el. A szovjet Távol-Kelet, Mandzsúria és Korea területén a pattintott, retusált kőeszközök és a kőekék voltak jellemzők. Érdekes, hogy az utóbbi területeken előkerült legkorábbi i. e. 3. évezred elejei kőkapák (kőhegyek) az észak-iraki Hasszuna műveltség (i. e. 6. évezred) hasonló eszközeit idézik. Esetükben természetesen csak konvergenciáról lehet szó.