Századok – 1976
Közlemények - Bajomi Lázár Endre: A Párizsi Kommün száműzöttei Magyarországon 675/IV
678 BAJOMI-LÁZÁIt ENDJÎE tábornok.3 A császár kezdetben nem mérte fel az ügy horderejét és alkudozni akart Rogeard-ral, a rendőrség azonban nyomozást indított, elkobozta a szerzőhöz érkezett gratuláló leveleket, végül pedig Napóleon kiadta a letartóztatási parancsot, de Rogeard-nak még idejében sikerült Brüsszelbe menekülnie. Ezzel megkezdődött kóborélete: városról városra, országról országra vetődött. Miután távollétében ötévi börtönbüntetésre ítélték Franciaországban, Belgium után Luxemburgba, majd Londonba menekült. 1866-ban Frankfurtban kiadta az Egy brosúra történeté-1 (Histoire d'une brochure), amelyben kijelenti: ,,A váratlan, kirobbanó siker mindenkit meglepett, de leginkább engem . . . , ha ugyan nem a császárt . . . Neki köszönhető, hogy az igazság hangja, amit én Párizsnak szántam, bejárta az ó- és újvilágot, amely aztán a földkerekség legkülönbözőbb nyelvein visszhangozta tovább." Jg. ; Az első brüsszeli és frankfurti emigráció során még számos egyéb brosúrát is kiadott. Kettőt az 1869-es választások kérdésének szentelt, a harmadik pedig, a Császári népszavazás (Le plébiscite impérial), már Párizsban jelent meg 1870-ben, s ezzel Rogeard megkondította a bukás szélén álló császárság lélekharangját. Meg kell jegyeznünk, hogy a lobbanékony pamfletíró a költészettel is kacérkodott: 1865-ben Brüsszelben megjelent egy verseskötete ,,Szegény Franciaország" (Pauvre France) címen. Az ebben olvasható tizenhét verset misem különbözteti meg éleshangú cikkeitől, hacsak nem a rímek. Költőjük kétségtelenül Hugo híres Fenyítések (Châtiments) című bősz költői pamfletjének a példáját követte, s belőle merített ihletet, de távolról sem éri el Hugo sebzett fenségét és büszke felháborodását; helyenként mégis figyelemre méltó költői erényekről tesz tanúbizonyságot. Hol csípős, hol zsémbes kirohanásaiban van némi nagyság, még akkor is, ha általában nem szárnyal magasabban, mint a Montmartre kupléírói. Ötévi száműzetés után, amely alatt a már említett országokon és városokon kívül megfordult Madridban és Svájcban is, 1870 februárjában tért vissza a Diáknegyedbe, ahol az. egyetemisták A Diáknegyed Oroszlánja fLe Lion du Quartier Latin) című versét énekelték, amelyben az „élharcos" főiskolások és a forradalmi szellemű munkások szövetségét magasztalta. Még Brüsszelben megismerkedett Blanquival, Pyat-val és Flourensszal, j majd Párizsba hazatérve — amint Jules Vallès tanúsítja a Szemben a világgal (Jacques Vingtras) című önéletírásában — augusztus végén rábeszéli Michelet-t, hogy írjon nyílt levelet Eudes és Brideau4 érdekében, akiket a La Villette-i rajtaütés után halálra ítéltek. A Köztársaság szeptember 4-i kikiáltása után 'Charles, duc de Morn y (1811 —1865), III. Napóleon féltestvére, a törvényhozó testület elnöke. — Achille Bazaine (1811 —1888) marsall szégyenletes körülmények között tette le a fegyvert Metznél a porosz-francia háborúban, halálra ítélték, de az ítéletet szabadságvesztésre változtatták. Természetesen Rogeard akkor még ezt nem tudhatta, de a tábornok már régen a vad katonai „erények" és a dühödt népellenesség megtestesítője volt; kezdetben az idegenlégióban szolgált, részt vett a krími háborúban és a gyászos mexikói hadjáratban, ahol partizán vadász alakulatokat állított fel. 4 Félix Aimé Pyat (1810 — 1889) ügyvédből lett hírlapíró és színműíró, 1849-ben Svájcba menekült, majd Belgiumba ment, s itt a francia forradalmárok élére állt és egyre-másra írta regényes lendületű császárellenes pamfletjeit. 1864-ben csatlakozott az Internacionáléhoz, de ezt a maga képére akarta alakítani, s összeütközésbe került Marxszal. — Émile Eudes (1843—1888) blanquista forradalmár; ő vezette azt a rajtaütésszerű támadást, amelyet egy kis elszánt csapat 1870. aug. 14-én a La Villette-i (ma Párizs 19. kerülete) tűzoltó kaszárnya ellen intézett, de teljes kudarcot vallott. — Gábriel Brideau (1844 — 1875) blanquista forradalmár, később a kommün alatt, Rigault mellett, a rendőrségen dolgozott.
