Századok – 1976

Tanulmányok - Korom Mihály: Az Ideiglenes Nemzetgyűlés debreceni ülése és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakítása 641/IV

AZ IDEIGLENES NEMZETGYŰLÉS ÜLÉSE 655 a leendő kormánynyilatkozatra vonatkozó részeit a PB elfogadta és magáévá is tette. Ezután négy javaslatot dolgozott ki a PB a nemzetgyűlés számára: 1. Miklós Béla vezérezredest, képviselőt bízza meg a nemzetgyűlés az ideiglenes kormány megalakításával, 2. az így létrejövő kormányt a beterjesztett „kor­mánynyilatkozat" alapján bízza meg az ország ügyeinek a vitelével, 3. java­solta az államfői jogkör részbeni rendezését, és 4. felhatalmazást kívánt adatni az ideiglenes kormánynak a fegyverszüneti szerződés megkötésére.3 8 A PB munkájának befejeztével a nemzetgyűlés folytatta ülését, ahol Balogh István, a PB nevében beterjesztette annak első javaslatát: „A poli­tikai bizottság egyhangú javaslataként tisztelettel előterjesztem, hogy a nemzetgyűlés a kormány megalakításával dálnoki Miklós Béla vezérezredest, ideiglenes nemzetgyűlési képviselő urat méltóztassék megbízni."3 9 A nemzetgyűlés a javaslatot egyhangúan elfogadta, majd Miklós Béla beterjesztette kormánya tagjaira vonatkozó indítványát, amelyet nagy lel­kesedéssel tettek magukévá a képviselők. Ennek alapján a nemzetgyűlés elnöke az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakítását így foglalta nemzet­gyűlési határozatba: „Határozatként kimondom, hogy a nemzetgyűlés egyhangúlag miniszterelnökké: vitéz dálnoki Miklós Béla (pk), belügyminiszterré: dr. Erdei Ferenc (pp), pénzügyminiszterré: dr. Vásáry István (kg), külügyminiszterré: dr. Gyöngyösi János (kg), kultuszminiszterré: gróf Teleki Géza (pk), honvédelmi miniszterré: Vörös János (pk), földművelésügyi miniszterré: Nagy Imre (kp), kereskedelmi miniszterré: Gábor József (kp), igazságügy miniszterré: dr. Valentiny Ágoston (szd), iparügyi miniszterré: Takács Ferenc (szd), közellátásügyi miniszterré: Faraghó Gábor (pk), népjóléti miniszterré: Molnár Erik (pk), ideiglenes nemzetgyűlési kéviselő urakat választotta meg.'4 0 Az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek ezzel a határozatával teljessé váltak azok a belső előfeltételek is, amelyek elengedhetetlenek voltak Migyarorezág ki­vezetéséhez a fasiszta koalícióból ós a rablóháborúból. Létrejött az ország meg­mentésének, a nemzeti függetlenség visszaszerzésének, a békére ёз a demo­kratikus életre való átmenetnek a kormánya. Az ideiglenes kormánynak a nemzetgyűlésben hivatalosan bejelentett és jegyzőkönyvbe vett pártok szerinti összetétele megfelelt a december eleji moszk-38 Az Ideiglenes Nemzetgyűlés PB-ának ezen első illéséről hivatalos jegyzőkönyv nem maradt fenn. (Sőt, a későbbi ülések jegyzőkönyveinek a sorszámozása figyelmen kívül is hagyja ezt. A PB első ülésének az 1945. jan. 26-it tünteti fel.) Ezért a nemzet­gyűlés elé terjesztett PB-i javaslatok, valamint visszaemlékezések alapján tudtuk csak rekonstruálni a bizottság munkáját. Lásd: INN 22 ós 33, továbbá Vörös Vincze volt jegyző 1973. nov. 30-i válasza (visszaemlékező levele) a szerző kérdésére, ós Kovács János volt PB-i tag visszaemlékezése. MR. Arch. D/2300/76. 39 INN 22. 40 Uo. pk. = pártonkívüli, pp. = parasztpárti, kg. = kisgazdapárti, szd. = szociál­demokrata, kp. = kommunistapárti.

Next

/
Thumbnails
Contents