Századok – 1976
A XIV. Nemzetközi történész kongresszusról - Elekes Lajos: A „Történelem és társadalom” c. téma vitájáról 500/III
A XIV. NEKZETKÖZI TÖKTÉNÉSZ KONGKESSZUS 501 Knox nézeteit tárgyalta, s megállapította, hogy Knox nem kálvinista, hanem inkább zwingliánus volt. Majd T. Gökbilgin (Törökország) következett, aki Törökország a reformáció előtt címmel tartott előadást. Lényegében politikai, elsősorban külpolitikai történetről volt szó, melyben a magyar—török viszonyok alakulása az 1490— 1541 közti időben jelentős szerepet játszott. A következő referátumot Perényi József készítette: Az ottomán terjeszkedés és a központosított államok Kelet-Európában címen. A szerző bevezetőjében megvilágította a török centralizációt lehetővé tevő török „birtokrendszert", kiegészítve az állami hivatalrendszer kialakulásával. Az előadás élénk vitát váltott ki. A màscdik témakörben (Az ipari fejlődés útján levő társadalmak gazdasági aspektusai) két félnapon át fcat- előadás hangzott el. Ezek kczül háromról adunk tájékoztatást: Napirendre került az amerikai L. E. Lavis—R. A. Huttenback szellemes előadása a táisadalmi választás és népjólét, Nagy-Britannia és a gyarmatok a 19. ez. második feléhen címen, amely azonban visszhang nélkül maradt. A lengyel I. Pietrzak-Paulouska profesezornő előadása A gazdasági és társadalmi fejlődés aszinkrcnitása az ipari forradalom korában témáról több felszólalási lehetőséget adott, részben mivel felvetette a Nyugat- és Kelet-Európa közötti fejlcdéskülönbség problémáit, másrészt mivel megkísérelte az időbeni eltérés pontos meghatározását a két terület, ill. az egyes országok között, s nem utolsósorban, mivel az aezinkronitást tulajdonképpen elsődlegesen időbeni eltérésként tárgyalta. A polémiából kiderült, hogy a Nyugat-és Kelet-Európa közötti aszinkronitás időproblémája mellett nagy súlyú fejlődéselméleti kérdések is meghúzódnak, s az aszinkronitás nem annyira a késésben, mint az eltérő fejlődési modellekben jelentkezik. Az ülésszak nagy érdeklődéssel kísért leghevesebb vitája a nyugatnémet W. J. Mcmmsen előadása nyomán bontakozott ki. A szerző Fináncimperializmus 1914 előtt c. előadásában, erőteljesen bírálva a téma tényszerűelemző feltárásában a marxista történettudomány állítólagos lemaradását (és a polgári történetírásnak a témára irányuló kutatásai elégtelenségét, szegényességét is), koncepciója középpontjába állította az ún. politikai imperializmus és — a szeiző értelmezése szerinti -— finánc-imperializmus szétválasztását . Elvetve a marxizmus—leninizmus imperializmus-felfogását, Mommsen elkülönítette az ún. politikai imperializmus indítékait, ezeket gyakorta nem gazdasági jellegűeknek ítélve. (Ezt a gondolatot a vitában egy amerikai felszólaló ad abszurdum vitte, amikor azt a régi álláspontot hangoztatta, hogy hódító imperializmussal mindig találkozhatunk a történelemben az ókortól kezdve és ennek semmi köze sincs a monopolkapitalizmushoz.) Az ún;- finánc-imperializmus viszont „tisztán" gazdasági kategóriaként jelent meg Mommsen előadásában, leginkább a külföldi tőketevékenység formájában, ha e tevékenység „nem egyenlő erejű partnerek" között játszódik. Mommsen egyébként adatgazdag, tartalmas előadásának ezzel az elméleti tézisével többen vitába szálltak, s hangot kapott több, az előadás egyes részleteire vonatkozó észrevétel is. így rámutattak az előadás egy elmélettörténeti pontatlanságára: a szerző ugyanis a marxizmus imperializmuselméletének kialakulásánál Hobson— Hilferding és Lenin munkásságának egymásra épülését feltételezte, s azt hangsúlyozta. Ugyancsak meggyőzően vitába szálltak a gazdaság és politika szétválasztásának koncepciójával is.
