Századok – 1976
Tanulmányok - Kövér György: A diplomás értelmiség társadalmi származása Oroszországban a 19–20. század fordulóján 433/III
A DIPLOMAS ÉRTELMISÉG OROSZORSZÁGBAN 445 Viszonylagos visszaszorulásuk a külföldi tőkések térfoglalásának is következménye. Ebben a tulajdonképpen Nyugat-Európát Oroszország felé közvetítő környezetben meglehetősen előrehaladott a városi kispolgári rétegek hanyatlása,3 9 ami az egyetemi hallgatók összetételében is tükröződik (1887: 19,6%, 1902: 12,6%) s csak a forradalom után indul meg feltöltődésük (1912: 22,8%), ami ugyanakkor még mindig az országos átlag alatt marad. Rendkívül alacsony a paraszti rendű diákok aránya (1887 és 1902-ben is: 3,6%!), de az 1905—1907-es átalakulás nyomán az országos tendenciát követve itt is végbemegy a paraszti rendűek beáramlása (1912: 11,9%). Ebben a közegben érthető az is, hogy miért itt törnek felszínre a diákság legradikálisabb, de viszonylag szűk csoport által szervezett forrongásai.40 A moszkvai egyetem vonzásterületére, sajnos, még az 1880-as évekből sincs adatunk, mégis feltételezhetjük, hogy — bár Pétervártól ebben a tekintetben elmaradva — az egész kontinentális Oroszországra kiterjedt, s elsősorban a központi területekre. A legnagyobb lélekszámú város, Moszkva, mint az orosz textilipari és kereskedőburzsoázia fő szék- és találkozóhelye, sajátos foltja volt az „európaizálódástól" tartózkodó kapitalizálódó országnak.41 A feudális maradványokhoz fűződő kapcsolatok mellett, egyúttal az orosz burzsoázia roppant kohója is volt, amelyben talán leginkább egymásbaolvasztódtak a rendi kategóriák. S bár a nagyvállalat-tulajdonosok (50 munkás fölött) többsége a kereskedők rendjéből került ki 1887-ben, a közép- és kisüzemtulajdonosok között egyaránt vannak nemesek, kispolgárok és parasztok is.42 S ha a munkásosztály és a burzsoázia, mint osztály megközelítése aligha képzelhető el a foglalkozás, tulajdonviszonyok ismerete nélkül, a belőlük kikerülő diákság társadalmi származását — jobb híján — ez úton lehet és kell megközelítenünk. Más egy rendi kategória önmagára vetítve, és természetesen más az intelligenciára, amely az önálló foglalkozásúaknak túlzó számítás szerint is mindössze 2,7%-át jelentette Oroszországban az 1897-es összeírás alapján.43 Moszkva esetében fennáll még annak a veszélye is, hogy második generációs mobilitást közvetlen emelkedésnek tekintjük, hisz itt sokkal inkább a szerves fejlődésre épült a kapitalizálódás. 1861-ben még itt is 70% feletti a nemesifjak aránya4 4 , amely 1880-ra 47,5%-ra süllyed, ennyi 1894-ben is, majd lassú emelkedésnek indul (1902: 52, 8%), hogy a forradalom után gyors zuhanás következzék (1912: 12,9 örökletes nemes és 23,8% személyes nemesós hivatalnok). A tendencia tehát ugyanaz, mint Pétervárott, egy létrafokkal mindig alacsonyabban, de mindig az országos átlag fölött egy kissé. Az 1905 utáni gyors zuhanásban itt is jelentős szerepet játszott a reáliskolát végzettek beengedése az egyetem kapui mögé.4 5 Az egyetemen a helyi sajátosságot leginkább visszatükröző társadalmi mozgás a tiszteletbeli polgárok és kereskedők rendjének előretörése: míg 1880-ban 10%-ot reprezentálnak, 1902-ben 14,7%-ot, 1912-ben pedig már 16,4%-ot. Kezdetben az országos átlag alól indul, s azt jóval meghaladja a világháború kezdetéig. A nyolcvanas évek robbanásától eltekintve (1880: 19,6% — 1896: 26,2%) nincs lényeges társadalmi változás akispol-39 Ivanov : i. m. 333. 40 N. Cserevanyin: Dvizsenyije intelligencii in: Obscsesztvennoje dvizaenyije v Rosszii v nacsale XX. veka. I. k. 267. 41 Gingyin : i. m. 66—67. 42 Ivanov: i. m. 339. 13 L . K. Jerman: Intelligencija v pervoj russzkoj revoljucii. M. 1966. 14. 44 Lejkina-Szvirszkaja : i. m. 61. 45 Isztorija Moszkvi. V. k. 1955. 413. 3 Századok 1976/3.
