Századok – 1976

Történeti irodalom - Koszyk; Kurt: Die Presse der deutschen Sozialdemokratie. Eine Bibliographie (Ism. Jemnitz János) 387/II

388 TÖRTÉNETI IRODALOM 1876-ben a gothai egyesítő pártkongresszuson a szociáldemokrata sajtó irányítását a párt vezető szerveinek feladatává tették. Az 1870-es években a szociáldemokrata sajtótermékek gyorsan terjedtek. 1876-ban már huszonhárom kiadványnak közel 100 000 előfizetője volt. Ekkor a gothai kongreszszus döntése alapján 1876. október l-től a párt központi lapjának címe már Vorwärts lett. A lapot Lipcsében szerkesztették, hetente kezdetben háromszor jelent meg, s már 1877-ben 12 000 előfizetője volt. Az 1878-ban bevezetett Kivételes Törvény új szakaszt nyitott, újra nagyobb jelentőségre tettek szert a különféle helyi lapok, az emigrációban megjelentetett orgánumok, s fontossá vált azoknak a munkája, akik a lapok legális és illegális terjesztésében vettek részt. Koszyk külön is megemlékezik Bruno Schönlankról, aki az 1880-as években Berlinben különféle szociáldemokrata lapokat szerkesztett. Szinte csak utalást találhatunk Mostról, aki Londonban adta ki a Freiheitet, s a zürichiekről, akik a Sozialdemokrat-ot szerkesztették. A következő fejezet periódushatárai 1890—1914, s az egész időszakot Koszyk „wilhelminus korszak"-ként tárgyalja. Ismeretes, hogy a német szociáldemokrata párt ebben az időben érte el legnagyobb befolyását, tömegbefolyása ekkor tetőzött, s az Internacionáléban is vezető pártként tekintettek rá. Koszyk felidézi, hogy Bebel már az 1890-es kongresszuson (Bismarck és a Kivételes Törvény megbuktatásának évében) elégedetten jelenthette be, hogy a párt 60 újsággal (köztük 19 napilappal) rendelkezik, s ezeknek összesen 250 000 előfizetője van. Koszyk azonban óv a túlértékelésektől is, attól, hogy az olvasótábor minden esetben rendkívül tudatos lett volna. 1891-től a központi orgánum ismét a most már Berlinben megjelenő „Vorwärts" lett, amelyet 1900-ban bekövetkezett haláláig W. Liebknecht szerkesztett. Liebknechtnek a szerkesztőségben olyan munkatársai voltak, mint Adolf Braun, Kurt Eisner és Bruno Schönlank. Koszyk a továbbiakban foglalkozik a „növekedés nehézségeivel". Utalt arra, hogy 1907-ben a pártkongresszus után már felállították a külön sajtóosztályt, s ez naponként levelekben látta el a különböző orgánumokat híranyaggal, a 19 nagyobb napilapot pedig telefonon informálta az új hírekről. Mindez persze anyagi áldozatokkal járt, s ezekről az összefüggésekről Koszyk szintén megemlékezik, miként arról is, hogy a sajtóosztály munkájában milyen új nehézségek adódtak. Hiszen ebben az időben már több mint 30 pártnyomda működött, s több mint 150 lapszerkesztő fizetéséről kellett gondoskodni. A sokféle lapból Koszyk — éppen ideológiai jelentőségük, mondanivalójuk alapján — hármat külön kiemel. Első helyre a legrégibb, legrangosabb, valóban ez egész Internacionáléban olvasott, Kautsky által alapított Neue Zeit került. A folyóirat példányszáma, terjedése mellett anyagi rentabilitásáról is képet kapunk. Koszyk a Neue Zeit után mindjárt a rivális revizionista orgánum, a Bernstein befolyásolta és J. Bloch szerkesztette Sozialistische Monatshefte, s a baloldali Zetkin szerkesztette, jobbára a baloldaliaknak helyet adó, ugyancsak nemzetközi jelentőségű Gleichheit munkásságával foglalkozik. Ez utóbbival kapcsolatban Koszyk megjegyzi, hogy az 1892 óta megjelenő Gleichheit terjedésében is a gyors „felfutás" szintén már csak az 1900-as évek után következett be. A lapnak 1905-ben még csak 28 ezer előfizetője volt, de a tetőzéskor, 1913-ban ez már 112 ezerre emelkedett. A sokféle kiadvány közül a legnépszerűbb mégis csak a rajzos szatirikus hetilap, a Wahre Jakob volt. E lap 1908-ban már 230, 1912-ben pedig egyenesen 380 000 előfizetőt szerzett, és jelentősen hozzájárult a párt bevételeihez. (Kár, hogy Koszyk ehelyütt a Wahre Jakob politikai profiljáról nem szól részletesebben, de nyilván német olvasóira gondolva ezt fölöslegesnek tartotta.) Az első világháború kirobbanása új helyzetet teremtett. A pártban ismeretes módon kiéleződtek a felfogásbeli ellentétek. A Vorwärts maga is harci tereppé változott, s noha ismételten pártellenőrzés alá vonták, s szerkesztőségében „tisztogatásokat" végeztek, hosszú ideig mégis balfelé lengett ki a pártvezetősóg irányvonalához képest. A központi