Századok – 1976
Közlemények - Bérenger; Jean: A francia politika és a kurucok (1676–1681) 273/II
A FRANCIA POLITIKA ÉS A KURUCOK 277 A hollandiai háború esetében pedig azt tervezik, hogy Magyarországon „második frontot" nyitnak, ami a esászárt a Rajna mellett harcoló csapatai egy részének visszavonására kényszeríti. Ne felejtsük el, hogy a Montecuccoli vezette császári seregek Elzászt fenyegették.2 3 Az ezügyben diplomáciai küldetéssel megbízott Forbin-Janson, marseille-i püspök, Franciaország varsói követe számára adott utasítás azt írta elő, hogy vonja be a lengyel királyt egy Poroszország vagy Szilézia elleni katonai vállalkozásba.24 Janson a helyszínre érkezve úgy vélte, hogy el kell fogadni Sobieski János ajánlatát, amely a magyarországi elégedetleneknek adandó segítséget helyezte előtérbe, mondván: „ha megragadja az elégedetlenek által kért védelmet és egy hadtestnyi katonát küld oda, ezt könnyű bármilyen, általa óhajtott létszámban átjuttatni és ezáltal legalább annyi gondot okoz a császárnak, mintha Sziléziában támadná meg."2 5 A francia kormány tehát Sobieski János lengyel király kezdeményezésére gondolt újból arra, hogy felhasználja az elégedetlenek szolgálatait. De ha Sobieski érvelése gyorsan meg is győzte a marseille-i püspököt, nem állt ez a párizsi külügyminisztérium hivatalaira. A varsói francia követ jól látta, hogy Lengyelország nehéz helyzetben van. Mivel Ukrajnában hadban állt a törökkel, óvatosnak kellett lennie a császárral, tehát le kellett mondania egy Kelet-Poroszország elleni támadásról, hiszen a brandenburgi választófejedelem I. Lipót szövetségese volt. Szilézia vagy Poroszország közvetlen megtámadása tehát nem jöhetett szóba, lengyel szempontból egyedül a magyar diverzió volt könnyen megoldható. Forbin-Janson tehát nehéz tárgyalásokra kényszerült Párizzsal, amelyek végül is azt eredményezték, hogy nevetségesen kis támogatást bocsátottak a kurucok rendelkezésére. A francia udvar számára a lényeg az volt, hogy Magyarországon fenntartsák a nyugtalanságot, amíg Bécs és Versailles harcban állnak egymással. Az első időkben, egészen a nimwegeni béke megkötéséig, a nemzetközi jogi gyakorlat felhatalmazta XIV. Lajost, hogy megszerezze az elégedetlenek segítségét és megbízást adjon Thökölynek, hogy I. Lipót ellen fegyveres támadást indítson, amely túlmenne a Felső-Magyarországon a magyar felkelők által végrehajtott szokásos gerilla-akciókon. E területen ugyanis 1675-től kezdve a jezsuita minisszionáriusok és a német helyőrségek Thököly kurucai miatt nem mozdulhattak ki a kisvárosokból vagy a végvárakból.2 6 XIV. Lajos varsói követe annál inkább meg volt győződve a magyarországi „diverzió" hasznosságáról, mivel a francia diplomácia nem tudta elérni, hogy keleti szövetségesei, Lengyelország és Törökország békét kössenek. Franciaország isztambuli követót ezügyben többször is durván elutasította a negy vezér, pedig ameddig Lengyelország nem kötött békét Törökországgal, nem támadhatja meg sem a császárt, sem szövetségesét, a brandenburgi választófejedelmet. Ezt a bókét végül is csak 1676 októberében kötötték meg, Lengyelország számára kedvezőtlen feltételekkel. Forbin-Janson pedig két évvel korábban küldte az első küldöttséget Erdélybe Beaumont gróf vezetésével, 1675 februárjában pedig Roger Akakiát küldte oda, aki már májusban visszatért egy, a francia király és az erdélyi udvar (Apafi fejedelem, Teleki kancellár), valamint a felkelők közötti szövetség tervezetével. A francia kormány azonban nem akarta magát elkötelezni a lengyel— török,béke megkötése előtt, jóllehet a keleteurópai politikai finomságokat jobban ismerő 23 Elzászt Turenne mentette meg 1674 —75-ös ragyogó téli hadjáratával. Annyi tanulság azonban megmaradt, hogy a császáriak állandó veszélyt jelentenek a francia királyság számára. 24 A király 1674-i utasítása Forbin-Jansonnak: Recueil des Instructions aux ambassadeurs, IV. Pologne 135 — 141. 26 Forbin-Janson a királynak, 1674. május 18. Paris A.E. Pologne. 40. kötet 301. fol. 26 J. Bérenger: La Contre-réforme en Hongrie. 1671 — 1681. (Bulletin de la Société d'Histoire du protestantisme français, 1973.) 7 Századok 1976/2
